A művész hozzájárulásának köszönhetően a kiállítás az eredetileg tervezettnél csaknem egy hónappal tovább, február 20-ig tart nyitva.
A múzeum vezetésében már a kiállítás megnyitása előtt felvetődött, hogy ráveszik Boterót, egy művét – hosszú távú letétként – hagyja Budapesten. A kiállítás megnyitásakor a művész erre rábólintott, és azt mondta, addig itt maradhat egy alkotása, amíg az intézmény előteremti a vételárat. Botero később azonban módosította döntését, és nagylelkűen a múzeumnak adományozta a saját magát torreádorként ábrázoló, 1982-ben készült Önarckép című festményét. Az értékes alkotás a Szépművészeti kortárs gyűjteményébe kerül, a mű ezen belüli bemutatásáról később születik döntés.
A február végéig látható kiállításon – amelyet eddig több mint 60 ezren tekintettek meg – a népszerű alkotó munkáival első alkalommal találkozhat a magyar közönség: az 53 festmény és 5 bronzszobor Botero elmúlt húsz évének munkásságáról ad áttekintést.
Az 1932-ben született, kalandos életű és rendkívül termékeny művész most bemutatott művein keresztül képet kaphatnak a látogatók arról, miképpen merít ihletet és fejezi ki tiszteletét Botero a klasszikusnak számító európai mesterek előtt, ugyanakkor a tárlat elkalauzolja a látogatókat Latin-Amerika élettől duzzadó, színpompás vidékeire is.