Megvehető és meghallgatható:
KINGS OF LEON: Come Around Sundown
Önbeteljesítő jóslatról nem feltétlenül lehet beszélni, de ettől függetlenül az a helyzet, hogy addig mondogatták mindenfelé a Kings of Leonról, hogy unalmas zenekar, amíg végül tényleg az lett. Aki eddig is unalmasnak tartotta a Kings of Leont, az persze nyilván elintézi annyival a nashville-i együttes ötödik lemezét, hogy nem történt semmi különös, csak annyi, hogy a Followill-fivérek most még eggyel tolerálhatatlanabb módon hatják bele a fejüket a corporate rock igájába, mind legutóbb, de ez azért így túl egyszerű magyarázat.
Az mondjuk tény, hogy a nyammogó southern rockot játszó sufnizenekarból pár év alatt meglepő könnyedséggel lett mainstream produkció. Viszont ugyanígy az is elmondható, hogy általában tudták embereink, honnan érdemes tanulni (teszem azt a Nirvanától vagy a Pearl Jamtől), másrészt meg – alighanem épp a sufnis múltból és az azzal járó karakterességből kifolyólag – rossz helyről (pl. a U2-tól meg a Coldplaytől) is úgy tudtak nyúlni, hogy a végeredmény nemcsak jobb volt, mint az eredeti, hanem jó is. Más szóval lehet, hogy a Kings of Leonnak nem volt egyetlen tudat- vagy jellemformáló száma sem, de unalmas se sok.
Na mármost, a baj továbbra sem az, hogy mit nyúl a Kings of Leon, hanem az, hogy hogyan teszi ezt. A vicc ugyanis az, hogy az eddigi, bizonyos szempontból igenis naiv slágergyártás helyett most konkrétan ki lett adva a jelszó, miszerint „bátrak leszünk, kísérletezni fogunk”, és ennek jegyében sikerült kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket is: ugyanazt csinálja a zenekar, amit eddig is, csak pont azt hagyja ki belőle, ami a pláne volt az egészben, a jóleső egyértelműséget. A beígért dolgok mind ott vannak a lemezen alternatívtól a southern rockig, de annyira gondosan sikerült őket elrendezni, hogy közben teljesen kikoptak a zenéből az élek, a feltűnő témák, elpárolgott a hangulat, minden – komolyan izzasztó feladat bármit is észrevenni vagy pláne megjegyezni. Kivételt két szám képez, az egyik a lemez vége felé hallható Birthday, a másik meg az eleje felé található Radioactive, ami – ki gondolta volna – a felvezető kislemezdal volt, tehát még a beetetés minősített esete is fennforog.
Túldramatizálni persze nem kell a helyzetet, mert a világ nem attól dől össze, hogy unalmas lett egy Kings of Leon-lemez, és egyébként háttérzenének még ez sem zavaró – csak hát ugye nehéz megérteni, hogy miért akar okoskodni meg ügyeskedni egy olyan zenekar, amit pont azért lehetett szeretni, mert olyan egyszerűen állt hozzá mindenhez. Azt meg hadd ne kelljen ecsetelni, hogy milyen ironikus, amikor a Kings of Leon úgy viszonyul korábbi önmagához, mint egy Kings of Leon-számokat játszani próbáló nashville-i kocsmazenekar a régi Kings of Leonhoz.
A lemez az aol.comon teljes egészében meghallgatható.
Letölthető:
THE TING TINGS: We’re Not the Same
Valamikor év végén jön a Ting Tings új albuma, és a duó épp nemrég tette közzé róla az első kislemezdalt, a Handset. Most azonban egy parfümmárka debütálásának köszönhetően nagy hirtelen még egy számot megismerhetünk az egyelőre cím nélküli lemezről, ugyanis az illat forgalmazója a brit duótól a We’re Not the Same-et választotta reklámzenének, és ennek örömére letölthetővé is tette a tracket. Régi vágású zenerajongók számára az ilyen árukapcsolás persze – rossz szóviccel élve – bűzlik, de a helyzet az, hogy a szám nemhogy nem töltelékdarab, hanem akár a hét dalának is kikiáltható lenne, ha hajlamosak volnánk ilyesmit kiabálni. A tipikus Ting Tings-es pimaszság egy zseniálisan alattomos basszusmenettel, némi szörfgitárral és ellenállhatatlanul ostoba elektronikával keveredik benne, plusz üvegtörés és robbanás hangja is hallatszik néhányszor, úgyhogy a végeredmény hibátlanul harsány és pofátlanul jó.
A dal a Columbia Records oldaláról tölthető le.
Meghallgatható:
BRIAN ENO: Horse / 2 Forms of Anger
Brian Eno már bőven abban a korban van, amikor egy zenésztől többnyire az is szép teljesítmény, ha elegánsan tud nosztalgiázni. Egyre valószínűbb azonban, hogy a 62 éves zenész-producer a november elején megjelenő, Small Craft on a Milk Sea című lemezével rendesen bemutat mindazoknak, akik öregnek tartják ahhoz, hogy valami igazán naprakészet és ütőset alkosson, mert a napokban már a második olyan dal vált meghallgatóvá az albumról, ami valami egészen sápasztó módon friss és hatásos a maga zaklatott ritmusaival, gyűrődő és tornyosuló zajaival és általánosan sötét hangulatával. Az új Horse mellett a két héttel korábbi 2 Forms of Angert is csatoljuk, mert ezzel tényleg nem szeretnénk adósok maradni:
