Kultúra

Megnyílt a 63. Cannes-i Filmfesztivál

Ridley Scott Oscar-díjas filmrendező Robin Hood című kalandfilmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 63. Cannes-i Filmfesztivál.

A mustrát a film két főszereplője, Cate Blanchett és Russell Crowe nyitotta meg. Az ausztrál filmcsillag tolmácsolta Ridley Scott elnézését, amiért nem tud jelen lenni filmje bemutatóján: a 72 éves filmrendező a közelmúltban térdműtéten esett, s amerikai orvosai nem engedték repülőre szállni.

A bemutatót megelőzően az est háziasszonya, Kristin Scott Thomas, Franciaországban élő brit színésznő a zsűri tagjainak társaságában köszöntötte a filmes szakma képviselőit a cannes-i Fesztiválpalota dísztermében.

A május 23-ig tartó filmes seregszemlén a hivatalos versenyprogramban 19 alkotás, köztük Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című filmje verseng az Arany Pálmáért.

A hivatalos megnyitó háromezer fős közönsége rövid részleteket láthatott az idei válogatás néhány filmjéből, köztük a magyar versenyfilmből is.

A rövid megnyitó ünnepséget a zsűri hagyományos bevonulása előzte meg a Fesztiválpalota vörös szőnyegén. A zsűrielnök, Tim Burton filmrendező, producer, festő oldalán nyolcan érkeztek (Alberto Barbera, Kate Beckinsale, Emmanuel Carrere, Benicio Del Toro, Alexandre Desplat, Victor Erice, Shekhar Kapur, Giovanna Mezzogiorno), a zsűri tízedik tagjának, Dzsafar Panahinak, az Iránban bebörtönzött rendezőnek a széke azonban üresen maradt a színpadon.

A francia Riviérára múlt héten lecsapott kisebb orkánt követő borús napok után szerdán derült idő és teljesen helyreállított tengerparti létesítmények fogadták a fesztiválra érkező vendégeket. Már délutántól kezdve hatalmas tömeg, valamint fotósok hada tolongott a Fesztiválpalota lépcsője előtt, várva a díszvendégek és a filmcsillagok bevonulását a vörös szőnyegen a megnyitó ünnepségre, amelyre eljött többek között Helen Mirren, Salma Hayek, Julie Gayet, Jean-Marc Barr, Vincent Pérez és Jean-Claude Van Damme.

A világ egyik legnagyobb presztízsű filmfesztiválján csütörtöktől a megszokott ritmus szerint naponta két játékfilmet mutatnak be a hivatalos versenyprogramban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik