Nagyvilág
Élő
Moszkva és Teherán megegyezett arról, hogy iráni segítséggel orosz földön fognak harci drónokat építeni – írja a Washington Post amerikai és nyugati hírszerzési forrásokra hivatkozva.
Élő
Példa nélkül állónak és provokatívnak, valamint az EBESZ soros elnöki tisztségével összeegyeztethetetlennek nevezte az orosz külügyminisztérium szombati közleményében Lengyelország döntését, hogy elutasítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter részvételét a szervezet külügyminiszteri tanácsának december 1-2-án a lengyelországi Lódzban tartandó ülésén.
Élő
Rishi Sunak brit kormányfő bejelentette, hogy Nagy-Britannia 50 millió fontos légvédelmi segélycsomagot ad Ukrajnának.
Élő
Az ukrán fővárosba látogatott Rishi Sunak brit miniszterelnök, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
2022. 11. 19. 14:43
Élő
Miután az orosz támadások az ukrán energiahálózat közel felében kárt okoztak, a legnagyobb ukrán magán energiacég vezetője most arra kéri az embereket, hogy aki teheti, ideiglenesen hagyja el az országot.
2022. 11. 19. 14:14
Élő
Ukrán jelentés: atomcsapásra fejlesztett, ám nukleáris töltet nélküli rakétát vetettek be az oroszok
Oroszország nukleáris atomtöltet célba juttatására kifejlesztett cirkálórakétát lőtt ki Ukrajnában, amit Kijev felett az ukrán légvédelem hatástalanított – idézi az ukrán Defense Express pénteki jelentését a The Jerusalem Post.
2022. 11. 19. 12:45
Élő
Finnország, azon kevés NATO tagországok egyike, amelyeknek közös határa van Oroszországgal.
2022. 11. 19. 12:28
Élő
Az ukrán főügyészség közlése szerint legalább 437 ukrán gyermek meghalt, és több mint 837-en megsérültek az orosz invázió következtében.
2022. 11. 19. 12:00
Élő
Pénteken indult az első vonat Kijevből a nemrég felszabadult Herszon városba – írja a CNN.
2022. 11. 19. 10:31
Élő
Magyarország területére 2022.
2022. 11. 19. 09:15
Élő
Az ukrán elnöki hivatal közölte, hogy az orosz erők fegyverarzenáljuk széles skáláját bevetették, hogy megtámadják Ukrajna délkeleti részét, drónokat, rakétákat, nehéztüzérséget és harci repülőgépeket is alkalmazva.
2022. 11. 19. 09:13
Élő
Az ukrán főváros „kritikus szintre” került az áramellátás tekintetében, órákig tartó áramszünetek vannak – közölték ukrán tisztviselők az ország energiainfrastruktúráját érő folyamatos támadások közepette.
2022. 11. 19. 08:58
- 20:06 „Az első találkozón túlteljesítettünk” – a Fradi edzője nem dühös a bragai nagy vereség után
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 16:47 „Lesz, aki ellentmondásosnak tartja, de Val is ezt akarta volna” – mesterséges intelligenciával támasztják fel Val Kilmert utolsó szerepére
- 16:44 Méltó helyére került a 2000 éves érme, amivel valaki buszjegyet vásárolt
- 16:42 Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja, Romániából érkezhet a legtöbb szavazat a választásra
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
