Nagyvilág
Élő
A 2023-as év kritikus lesz abból a szempontból, hogy az Egyesült Államok minden eszközbeli és hírszerzési támogatást megadjon Ukrajna számára – jelentette ki a CIA igazgatója egy vasárnap megjelent interjúban.
2023. 02. 27. 07:20
Angliában nem küldhetik többé női börtönbe az olyan transznemű nőket, akiknek férfi nemi szervük van
Az igazságügyi miniszter azt mondta, toleránsak a transznemű közösséggel, de szavatolniuk kell a többi női elítélt biztonságát is.
2023. 02. 26. 19:24
Élő
Ezrek tüntettek Brüsszel utcáin az ukrajnai orosz invázió ellen tiltakozva szombaton, a háború kezdetének évfordulója után egy nappal - jelentette a belga hírügynökség.
2023. 02. 25. 21:55
Élő
Zárónyilatkozat nélkül ért véget szombaton Bangalorban a világ húsz legfejlettebb gazdasága pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek kétnapos tanácskozása, miután Kína és Oroszország nem volt hajlandó aláírni a többi tagország által támogatott, Oroszországot az ukrajnai háború miatt erősen elítélő dokumentumot.
2023. 02. 25. 21:16
Élő
Oroszország az utolsó, érvényes szerződés értelmében leszállított tétellel végleg leállította a kőolajexportot Lengyelországba a Barátság vezetéken - közölte szombaton a PKN Orlen lengyel kőolajipari nagyvállalat.
2023. 02. 25. 18:21
Élő
Oroszország nemcsak növelte fegyvergyártását, de tanulmányozta az ellenség fegyvereit is, amiből sok hasznos következtetést vont le a maga számára - jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, volt orosz elnök a Nacionalnaja oborona című orosz katonai folyóirat szombati számában megjelent interjúban.
2023. 02. 25. 17:43
Élő
Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij vezető tanácsadója elutasította Kína „irreális” javaslatát a konfliktus lezárására.
2023. 02. 25. 11:41
Élő
Az ukrán hadsereg közölte, hogy Oroszország pénteken megduplázta a Fekete-tengeren állomásozó hajóinak számát, előrejelzésük szerint ez újabb rakétacsapások előkészítése lehet.
2023. 02. 25. 09:55
Élő
Kanada újabb szankciókkal sújt orosz jogi és magánszemélyeket, és további négy Leopard 2 típusú harckocsit küld Ukrajnának - jelentette be Justin Trudeau kanadai miniszterelnök pénteken, az Ukrajna elleni orosz invázió évfordulóján.
2023. 02. 25. 08:38
Élő
Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök február 28-án érkezik Kínába – közölte a kínai külügyminisztérium.
2023. 02. 25. 08:36
Élő
Az amerikai kormányzat újabb büntetőintézkedésekkel sújtott több száz orosz vállalatot, intézményt és magánszemélyt, a Washingtonban pénteken bejelentett szankciók egyebek között az orosz hadi-, energia-, atomenergia- és acélipart, valamint a pénzügyi rendszert érintik.
2023. 02. 24. 21:41
Élő
A békepárti álláspontot bírálók nem vesztettek még emberéleteket az ukrajnai háborúban, ellentétben a magyar nemzettel, s ezért végre a nemzetközi közösségnek is a diplomáciai rendezés előmozdítására kellene fókuszálnia – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.
2023. 02. 24. 20:34
Élő
Ukrajna idén megnyeri a háborút, de csak akkor, ha a nyugati szövetségesek egységesek maradnak – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij, a háború egyéves évfordulóján tartott sajtóbeszélgetésen Kijevben.
2023. 02. 24. 20:11
Élő
Németország a tervezett 14 helyett 18 Leopard 2-es harckocsit ad át Ukrajnának – közölték pénteken Berlinben.
2023. 02. 24. 19:19
- 10:14 A zöldség-gyümölcs áfájának csökkentését kérik a termelők
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 09:58 Létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet a kormány
- 09:50 Mckenna Grace még nem akar meztelenkedni a hollywoodi filmekben, mert van egy nagy álma
- 09:49 Ideiglenes holdat fedezett fel a Föld körül egy magyar csillagász
- 09:25 Nyomoznak a Nagy Márton testvére körétől vásárolt új iparkamarai székház ügyében
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 08:55 A legfőbb ügyész megválasztása is napirenden az Országgyűlésben
- 08:54 Holnap zuhan le a NASA űrtávcsöve, ezeken a területeken csapódhatnak be darabjai
- 08:53 Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 08:43 Újabb csapás Brad Pittnek: már a negyedik gyereke mondott le a vezetéknevéről
- 08:27 Jön a nyolcadik Sikoly-film, Neve Campbell benne lesz
- 08:25 „Iszonyú vicces” – a veszprémi kézicsapat klasszis kapusa reagált a távozásáról szóló pletykákra
- 08:56 Balaton: egy átlagos csapadékú tél nem elegendő a nyári veszteség pótlására
- 07:00 Kvíz: felismered a 80-as évek házibulijainak slágereit – az első soruk alapján?
- 06:22 Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 07:03 444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
