Nagyvilág
Élő
Oroszország sikertelen interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre körülbelül abban az időben, amikor Joe Biden amerikai elnök Ukrajnában tartózkodott – írja a CNN.
2023. 02. 22. 09:42
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 4766-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4132-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, azaz 8898-an jöttek a háború sújtotta országból – írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A beléptetettek közül a rendőrség 79 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Élő
Hiperszonikus rakétákkal felszerelt orosz hadihajó érkezett hadgyakorlatra a dél-afrikai Richards Bay kikötőjébe – számolt be szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
Élő
A Visegrad24 hírügynökség szerint Ukrajna elkezdett csapatokat összevonni a moldovai határnál, mert onnan várnak támadást.
Politico: Orbán ismét vétóval fenyeget, négy embert vetetne le az oroszokat sújtó szankciós listáról
A lap szerint a magyar kormány azt sem támogatja, hogy 6 helyett 12 hónapra lehessen meghosszabbítani a szankciós csomagokat.
Élő
Az Egyesült Államok értesítette Oroszországot Joe Biden előkészületben lévő kijevi látogatásáról, ám az amerikai elnöknek Moszkva nem adott biztonsági garanciákat - jelentette ki Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Shot Telegram-csatornának nyilatkozva.
2023. 02. 21. 20:12
Élő
Kedden kora este Varsóban mondott beszédet Joe Biden néhány nappal a háború kirobbanásának évfordulója előtt és néhány órával azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megtartotta az évértékelőjét.
2023. 02. 21. 18:53
Élő
Orosz rakétacsapás érte Herszon egy forgalmas utcáját kedden.
2023. 02. 21. 17:38
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök világossá tette, hogy folytani akarja a háborút, ezért az Ukrajnának eddig nyújtott támogatást nem csak fenntartani, hanem fokozni kell - jelentette ki a NATO-főtitkár kedden.
2023. 02. 21. 17:02
A lengyel államfő szerint biztonsági garanciát kellene adni Ukrajnának arra az időszakra, amikor lezárul az oroszok által Kijev ellen indított háború. A magyar vezetés viszont fontosnak tartja az orosz kapcsolatot, és Orbán Viktor hétvégi értékelője szerint a NATO csak védelmi szövetség. Mindez jelzi, hogy a már eddig is feszült lengyel-magyar viszony a háború után éleződhet ki igazán.
2023. 02. 21. 15:07
Élő
Hétfői budapesti látogatása után kedden Moszkvába repült Vang Ji államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója, közölte az orosz állami hírügynökség.
2023. 02. 21. 14:42
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök világossá tette, hogy folytatni akarja a háborút, ezért az Ukrajnának eddig nyújtott támogatást nem csak fenntartani, hanem fokozni kell - jelentette ki a NATO-főtitkár kedden.
2023. 02. 21. 14:29
Élő
Az Egyesült Államok korábbi elnöke, Donald Trump is megszólalt Joe Biden ukrajnai látogatása kapcsán.
2023. 02. 21. 13:49
Élő
Már több mint 8000 civil halottja van a csaknem egy éve tartó ukrajnai háborúnak, a halálos áldozatok mintegy 90 százaléka robbanásokban vesztette életét, jelentette be kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.
2023. 02. 21. 12:57
- 11:19 Tóth Szilárd János: Hogyan lesz a kétharmadból köztársaság?
- 10:59 16 éves lány zuhant le egy üresen álló épület tetejéről Nagyvárad belvárosában
- 10:44 Kötelező védőoltásokat nem adhat be és bűnügyi felügyeletben van az újra dolgozó gyermekorvos, akit februárban vittek el a rendőrök
- 10:36 Orbán Anita Prágában: Minden ellopott közpénznek utána fogunk menni, mert azt a magyar emberektől lopták el
- 10:35 Az egész stadion egy emberként zokogott a történelmi kupagyőzelem után
- 10:17 Megtöri a csendet Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet
- 10:03 Tarr Zoltán a 24.hu-nak: Nem szeretnénk, hogy bárki is elsétáljon a szürke ködben
- 10:02 Vitézy Dávid elment abba a bécsi utcába, ahol Lázár János egykor a rettegős videóját forgatta
- 09:57 Szerte Szerbiában leállt a vasút
- 09:39 Illegális dohánygyárra bukkant a NAV Fejér megyében, nemzetközi csempészhálózat állt mögötte
- 09:31 14 kilométeres a dugó az M1-esen
- 09:26 Szeméttelepre látogat a pápa
- 09:21 Hétfői szünnap: mit ünneplünk pünkösdkor?
- 08:59 24/7: Csitt-csatt, csitt-csatt, kötöget a bálna, még nem tudja, milyen rossz hír várja
- 08:43 Nemes Jeles László: Végre megint lesz egy szakmai világ, ahol nem a bohóckodással és pénzlopással foglalkoznak
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 06:55 Lakner Zoltán: Ezentúl nem lehet majd kislisszolni a válaszadás alól úgy, ahogy azt Balog Zoltán tette
- 07:46 Kiderült, kik fizették eddig vissza az NKA-támogatásokat, Kis Grófo is köztük van
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 06:43 „Lehet, hogy összeáll, kettőt bírtam megnézni” – Fábry Sándor az új Heti Hetesről
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 05:30 Ilyen volt Budapest 75 éve – újabb kvíz, újabb fővárosi terek régi képeken
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
