Nagyvilág

A The Times of India című lap internetes oldala és a CNN-IBN indiai hírtelevízió beszámolója szerint nyolc bárka indult Szomáliába, hogy onnan Dubajba szállítson árut. A tengeri rablók nem sokkal azután csaptak le, hogy az indiai vitorlás hajók elhagyták Kismayo kikötőjét. Egyelőre senki sem jelentkezett azzal, hogy a túszokért váltságdíjat követeljen. P.V.Sz. Szatis, az indiai [...]
2010. 03. 30. 15:03
Az orosz vezetés politikai vereségéről, a hatalom és a bosszú ördögi köréről ír a világsajtó a moszkvai merényletek kapcsán. Orosz lapok szerint a merényletek nyomán gyengülhet a Medvegyev-Putyin tandem, a régiókban dúló polgárháború pedig az ország középpontjára terjedhet át.
2010. 03. 30. 14:17
Bemutatták az első bionikus szemet, amelyet a gyengülő látás helyreállítására terveztek Ausztráliában, és amely támogatói szerint a legnagyobb áttörés a Braille abc megalkotása óta.
2010. 03. 30. 13:14
A római írók szerint valaha mesés pompával berendezett, óriási palota 1999-ben nyílt meg a látogatók előtt, addig az épület rossz szerkezeti állapota miatt 18 évig zárva volt. Nero i. sz. 64-ben – egyes források szerint – épp azért okozott hatalmas tűzvészt Rómában, hogy helyet csináljon freskókkal díszített palotájának.
2010. 03. 30. 12:02
"Bármelyik pillanatban kitörhet Európa legnagyobb víz alatti tűzhányója, a Nápolyi-öbölben található Marsili, ami Olaszország déli partvidékét elborító szökőárat idézhet elő" - állítja a vulkanikus jelenségek egyik ismert olasz szakértője.
2010. 03. 30. 11:30
A kedden bejelentett eredmények alapján a Berlusconi vezette konzervatív koalíció összesen négy régiót szerzett meg az ellenzéktől, többek között Laziót, ahol a főváros, Róma is található, illetve Piemontot, amely az ország második legnagyobb régiója. A hétfői voksoláson a 20 régióból 13-ban járulhattak az urnák elé az olasz választók. A konzervatívok hat régióban arattak győzelmet, míg [...]
2010. 03. 30. 10:44
A hadművelet célja a dél-afganisztáni város megtisztítása a táliboktól a muzulmán böjti hónap, a ramadán augusztusi kezdete előtt – közölte helyi idő szerint hétfőn a nevének elhallgatását kérő katonai vezető. A NATO korábban jelentette be, hogy a nyáron kandahári hadműveletet indít, de a pontos időpontot nem közölte. A nemzetközi és afgán erők február óta folytatnak [...]
2010. 03. 30. 09:51
Ellen Tauscher fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár annak kapcsán beszélt erről helyi idő szerint hétfőn Washingtonban újságíróknak, hogy Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök múlt pénteken telefonon megállapodott a hadászati nukleáris támadó fegyverek csökkentéséről szóló új START-szerződés utolsó részleteiről. Ez jelentősen csökkenteni fogja a két ország atomarzenálját. A harcászati [...]
2010. 03. 30. 09:34
usa
Az ukrán parlament a hónap elején hagyta jóvá azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az egyes pártok parlamenti képviselői kiválhatnak pártjukból és csatlakozhatnak a kormánykoalícióhoz, amelyben a Viktor Janukovics elnök vezette Régiók Pártja a fő erő. Két kisebb parlamenti párt alkotmánysértőnek nevezte a törvénymódosítást. Az erről szóló keresetüket benyújtották az alkotmánybíróságnak, amely most alakítja ki álláspontját [...]
2010. 03. 30. 09:24
A múlt hétvégén történt esetben egy robbanás elsüllyesztett egy 1200 tonnás dél-koreai hajót, amely a két ország közötti tengeri határon járőrözött. A legénység 58 tagját, illetve a kapitányt sikerült kimenteniük a mentőalakulatoknak, 46 tengerészt viszont továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Amerikai és dél-koreai katonai tisztviselők szerint a robbanás valódi oka egyelőre tisztázatlan, de a dél-koreai [...]
2010. 03. 30. 08:53
Olvasói sztorik