Nagyvilág
Élő
Az ukrajnai és az izraeli-palesztin háború, a migráció, a klímaváltozás és a mesterséges intelligencia is kiemelt témaként szerepel a G7 csoport állam- és kormányfői találkozóján, amely a dél-olaszországi Borgo Egnaziában kezdődött csütörtökön.
2024. 06. 13. 12:36
Élő
Fel kell számolni az Ukrajnának szánt segítségnyújtás hiányosságait és a katonai eszközök átadásának késedelmeit, azoknak ugyanis következményeik vannak a harctereken – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.
2024. 06. 13. 12:13
Élő
A Hamász által kért, és az Egyesült Államok által előterjesztett tűzszüneti javaslatban ajánlott változtatások „nem jelentősek”, és tartalmazzák az izraeli csapatok a Gázai övezetből való teljes kivonását – közölte a terrorszervezet egyik magas rangú vezetője csütörtökön.
Élő
A csúcsmodern technológiával ellátott izraeli hadsereg egy középkorban használatos eszközt vetett be az északi, libanoni határnál.
Élő
Oroszország rakétacsapást mért szerdán a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Krivij Rih városra, az eddigi adatok szerint nyolc ember vesztette életét, és legalább 21-en sérültek meg, közölte az ukrán elnök és a belügyminiszter.
Élő
Repülőgépek parkolóhelyeire és az ukrán fegyveres erők légibázis-infrastruktúrájára, valamint a „külföldi zsoldosok ideiglenes telepítési helyére”, személyzet nélküli hajók felkészítésének helyszíneire, továbbá lőszer- és robbanóanyag-raktárokra mért csoportos csapást nagy hatótávolságú, légi és földi indítású precíziós fegyverekkel és drónokkal szerda reggel az orosz hadsereg – közölte az orosz védelmi minisztérium.
2024. 06. 12. 17:18
Élő
Mintegy 498 egészségügyi dolgozó halt meg az izraeli támadásokban Gázában a konfliktus október 7-ei kezdete óta, tájékoztatott a Hamász által kontrollált, gázai egészségügyi minisztérium.
2024. 06. 12. 17:10
Komoly meglepetésre a liberális Európa-párti programmal induló Progresszív Szlovákia nyerte az EP-választást északi szomszédunkban. A párt listavezetője pedig az az Ódor Lajos, aki tavaly adta át a kormányfői széket az idén májusban egy merényletben súlyosan megsebesült Robert Ficónak, akinek a pártja most csak második lett a voksoláson.
2024. 06. 12. 15:32
Élő
Az ENSZ vizsgálóbizottságának (COI) jelentése szerint a Hamász és Izrael is követett el háborús bűncselekményeket a háború első hónapjaiban.
2024. 06. 12. 12:50
Élő
2024. 06. 12. 11:17
Élő
2024. 06. 12. 11:15
Élő
Mintegy száz rakétát lött ki Izrael felé a Hezbollah az izraeli hadsereg becslése szerint.
2024. 06. 12. 09:34
Élő
Az ukrán hatóságok szerint a tavaszi orosz támadások az ország áramtermelő kapacitásának mintegy fel kiiktatták, és olyan hosszú távú károkat okoztak az infrastruktrában, amelyek még évekig áramkimaradásokat okozhatnak.
2024. 06. 12. 09:16
Élő
Szerdán kora reggel Oroszország újabb rakéta- és dróntámadást indított Ukrajna ellen.
2024. 06. 12. 08:57
- 03:33 Szörnyű hírt kapott a Serie A idei nagy felfedezettje
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 12:46 Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 13:09 Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
