Tízéves csúcsot döntött meg az idén az első félévben a skót whisky exportja, elsősorban annak köszönhetően, hogy a feltörekvő országokban igazi státuszszimbólumnak tartott italból a korábbinál több fogyott.
Felszállás után rövid idővel kénytelen volt visszafordulni és leszállni a szingapúri reptéren a Qantas ausztrál légitársaság Boeing 747-es gépe pénteken.
A jövő évi magyar uniós elnökség igazságügyi prioritásairól egyeztetett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken francia kollegájával Párizsban.
A kisgyerekes amerikai családok fele mondta egy felmérés során, hogy idén a tavalyinál kevesebbet költ ünnepi ajándékokra, és vannak olyanok, akik egyáltalán nem terveznek ilyen kiadást.
A grúz hatóságok őrizetbe vettek négy orosz és kilenc grúz állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Moszkvának kémkedtek - közölte a grúz belügyminisztérium pénteken.
Tovább emelkedett pénteken az indonéziai Jáva szigetén működő Merapi vulkán halálos áldozatainak a száma: a hatóságok legutóbbi közlése szerint a tűzhányó már 122 emberéletet követelt.
Mintegy 21 személlyel a fedélzetén a dél- pakisztáni Karachi városának térségében pénteken röviddel a felszállás után lezuhant egy Cessna típusú utasszállító kisrepülőgép.
Hatvanegy utassal és hét fős személyzettel a fedélzetén helyi idő szerint csütörtökön lezuhant egy Santiago de Cuba városából Havannába tartó utasszállító repülőgép. A szerencsétlenségnek nincs túlélője.
Házakat temetett be, és legalább 20 ember halálát okozta Costa Ricán egy földcsuszamlás, melyet a két nap óta tartó heves esőzések váltottak ki - közölték a mentőalakulatok.
2010. november 1-én Dmitrij Medvegyev, orosz elnök, elsőként a szovjet és az orosz vezetők közül, hivatalos látogatást tett a Kuril-szigetcsoport legdélebbi csücskét képző Kunasiron. Japán másnap visszahívta moszkvai nagykövetét.
Visszautasította a MÁV Cargo megvásárlásával kapcsolatos korrupció vádját Horst Pöchacker osztrák vasúttársasági tisztségviselő egy osztrák lapnak adott nyilatkozatában.
Nagy-Britannia visszautasította Irán vádját, miszerint Londonnak köze lett volna ahhoz a négy terrorizmussal vádolt személyhez, akiket csütörtökön tartóztattak le a perzsa államban.