Észak-Korea következő vezetője, Kim Dzsong Un megkezdte a tisztogatást a párt és a hadsereg soraiban, hogy biztosítsa feltétlen hatalmát az állami apparátusban.
Itt az ideje újjáéleszteni a magyar-iráni kereskedelmi együttműködést, ezenkívül a kulturális, tudományos és a parlamentek közötti kapcsolatok is fejlesztendők.
Legalább 27 síita felkelőt megöltek és tucatnyit megsebesítettek Jemenben, azokban az összecsapásokban, amelyek egy kormányt támogató törzs és a lázadók között robbantak ki.
Legalább tizenketten vesztették életüket Vietnamban a monszuneső okozta áradásokban, és így október eleje óta már 180-ra nőtt a természeti csapás halálos áldozatainak száma.
A gép álmos pilótája okozta az Air India Express májusi katasztrófáját, amelyben 158 ember vesztette életét - írta szerdai számában a Hindustan Times, a balesettel kapcsolatos nyomozás egyelőre nem nyilvános jegyzőkönyvére hivatkozva.
Legalább tizenketten vesztették életüket ezen a héten Vietnamban a monszuneső okozta áradásokban, és így október eleje óta már 180-ra nőtt a természeti csapás halálos áldozatainak száma.
December 14-én szavaznak a képviselőházban az ellenzék bizalmatlansági indítványáról, a felsőházban pedig Berlusconi által felvetett bizalmi kérdésről.
Muzulmán hívők az éves nagy mekkai zarándoklat, a háddzs keretében kedden a szaúd-arábiai Mekka közelében fekvő Mína-völgyben megkövezték a sátánt szimbolizáló kőoszlopokat.
George W. Bush novemberben megjelent emlékirataiban számos részletet vett át korábban kiadott könyvekből, köztük saját munkatársai publikációiból - írta egy amerikai hírportál.
Félévnyi találgatások végére tett pontot hétfőn Nicolas Sarkozy francia elnök. Megalakult François Fillon második kormánya, kisebb meglepetésekkel, visszatérésekkel és távozókkal. A köztársasági elnök a 2012-es elnökválasztásra készül, a cél: egyesíteni a jobboldalt.
Tojással dobálta az iszlám áldozati ünnep, az íd al-Adha alkalmából összegyűlt, imádkozó muzulmán bevándorlókat több tucat szélsőjobboldali aktivista és helyi lakos kedden Athénban.