Nagyvilág

Terjed a kolera

Átterjedt a kolerajárvány a Haitivel szomszédos Dominikai Köztársaságra is, ahol kedden tájékoztatott Bautista Rojas egészségügyi miniszter az első megbetegedésről.

Mint mondta, a 32 éves, haiti származású fertőzöttet jelenleg Higuey város kórházában ápolják, állapota stabil. A férfi Hispaniola sziget dominikai részén él, ám november elején hazalátogatott Haitire. A dominikai hatóságok eközben megerősítették a két ország közötti határellenőrzést, hogy így próbálják meg elkerülni, hogy a Haitiben rohamosan terjedő járvány átjusson a sziget másik részére is. A rendőrség eközben több helyen is házkutatást tartott, és illegális határátlépőket kerestek. A hatóságok szerint kedden mintegy 170 embert tartóztattak le, amiért nem tudta igazolni, hogy hogyan került az országba.

A haiti egészségügyi minisztérium kedden jelentette be, hogy ezer fölé nőtt az országban a megbetegedés áldozatainak száma, 16.800 embert pedig kórházban kezelnek. A járvány csaknem egy hónapja ütötte fel a fejét Haitin. Az egészségügyi illetékesek pedig attól tartanak, hogy megállíthatatlan lesz a terjedése a főváros, Port-au-Prince sátortáboraiban, ahol százezrek leltek menedékre az év elején történt földmozgás után.

AJÁNLOTT LINKEK:

Még nem kelt fel a nap Haiti fölött (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik