Nagyvilág

Sarkozy nem biztos, hogy indul az elnöki székért

Nicolas Sarkozy még nem döntötte el, hogy újra jelölteti-e magát a következő, 2012 tavaszán esedékes elnökválasztáson.

A francia államfő erről kedd esti másfél órás tv-interjújában beszélt, amelyet annak kapcsán adott, hogy két nappal ezelőtt – az elnökválasztásra való felkészülés jegyében – átalakította jobbközép kormányát. Azt viszont elárulta, hogy feltehetően a jövő év második felében dönt majd esetleges jelöltségéről.

Sarkozy azt is elmondta, hogy a most kinevezett kormányt szeretné megtartani az elnökválasztásig. Az új kabinet fő feladataiként jelölte meg az adóreformot és az öregségi juttatások rendszerének átalakítását.

Az elnök a stabilitás szükségességével indokolta, hogy a három és fél éve a kormányt irányító Francois Fillont megtartotta a miniszterelnöki tisztségben. A kormányátalakítás során a jobbközép meghatározó politikusai valamennyien a kabinet tagjai maradtak, a szocialista és a centrista politikusok nagy része viszont távozott.

A népszerűsége mélypontján lévő államfő a hosszú interjúval új kormánya hitelességéről akarta meggyőzni a választókat. Egy keddi felmérés szerint ugyanis a franciák 64 százaléka nem bízik abban, hogy az új kabinet kielégíti majd a várakozásaikat.

Sarkozy kifejtette, hogy az új kormánynak 2011 tavaszáig a francia adórendszert harmonizálnia kell a német rendszerrel. “Nem tudom elfogadni, hogy versenyképességi deficitben vagyunk legfőbb partnerünkkel Németországgal” – hangsúlyozta. Az alig két hete elfogadott nyugdíjreform folytatásaként Sarkozy 2011 nyarán az egyéb öregségi juttatások átszervezését is szeretné megpróbálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik