Nagyvilág

Négy helyet kapott az RMDSZ a 15 fős román kormányban, köztük a kiemelkedően fontos kulturális tárcát, Markó Béla mégsem elégedett. A koalíciós szerződés szerint kisebbségi törvényt fognak alkotni, és felülvizsgálják a verespataki beruházást is. A másik magyar párt ugyanakkor politikai prostitúcióval vádolja az RMDSZ-t, hogy beszálltak a Traian Basescu támogatta kormányba, míg korábban ellene kampányoltak.
2009. 12. 21. 14:00
Komoly fennakadásokat okozott a légi és vasúti közlekedésben az erős havazás hétfő reggelre a spanyol főváros környékén. Számos légi járatot töröltek vagy késve indítanak a Madrid-Barajas repülőtéren.
2009. 12. 21. 12:00
Ehud Olmertet csalással, adócsalással, hatalommal való visszaéléssel, hamisítással vádolják, részben még azt az időszakot alapul véve, amikor Jeruzsálem polgármestere volt. A volt kormányfőt börtönbüntetés fenyegeti.
2009. 12. 21. 11:52
Hugo Chávez venezuelai elnök átkeresztelte a világ legmagasabb vízesését. Szerinte a venezuelai őserdőben található Angel-vízesést ezentúl az őslakosok által használt nevén, Kerepakupai Merunak kell nevezni.
2009. 12. 21. 06:28
Megtaláltak az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor bejárata fölé erősített hírhedt náci jelmondat feliratát, amelyet a minap loptak el ismeretlen tettesek. A feliratot Észak-Lengyelországban találta meg a rendőrség.
2009. 12. 21. 06:25
Szerbia december 22-én, kedden Stockholmban benyújtja csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz (EU) - jelentette vasárnap az RTS állami televízió szerb államelnökségi forrásra hivatkozva.
2009. 12. 20. 11:00
Vastag hótakaró borította szombat reggelre az Egyesült Államok északkeleti partvidékének több részét; a főváros, Washington térségében - ahol már péntek este elkezdődött a havazás és reggel óta folyamatosan havazott - estig akár 56 centiméter hó is eshet.
2009. 12. 19. 18:20
XVI. Benedek pápa hamarosan boldoggá avatja elődjét, II.János Pált, mert az avatási eljárást hamar megkezdte. Már csak az hiányzik a szertartás előtt, hogy elismerjen egy olyan csodát, ami János Pálnak köszönhetően következett be.
2009. 12. 19. 13:32
Lezárják a koppenhágai klímacsúcsot, mert nem sikerült megállapodásra jutniuk az új határozatot illetően, pedig nem tartalmaz konkrét kibocsátás-csökkentési vállalásokat.
2009. 12. 19. 10:51
Iraki lázadók meghackelték az amerikai robotrepülőgépek rendszerét, egy olcsó szoftverrel el tudják fogni az általuk sugárzott videojeleket. Feltehetőleg ennek segítségével tudtak arról, hogy milyen épületeket figyelnek meg az amerikaiak és hova készülnek.
2009. 12. 19. 09:48
Még mindig tárgyalnak a klíma-megállapodásról Koppenhágában, miután kisebb államok bejelentették, hogy nem támogatják a megegyezést a jelenlegi feltételekkel. A tervezet nem tartalmazna konkrét kibocsátás-csökkentési vállalásokat, de mégis bírálják.
2009. 12. 19. 08:50
Az orosz parlament egy képviselőcsoportja büntethetővé tenné a trágár beszédet. Ötletüket annak a programnak a keretében valósítanák meg, amit a kormány a közmorál javítása érdekében indított.
2009. 12. 19. 08:31
Az állam csődjének veszélye fenyegeti Görögországot, Portugáliát és Spanyolországot is, ha nem vezetnek be jelentős reformokat. Az ő pénzügyi helyzetük az euro árfolyamának alakulását is befolyásolja, tehát az egész Unióra hatással van.
2009. 12. 19. 08:10
Több, mint kétezer utas ragadt bent a La Manche-csatorna vasúti alagútjában, mert három Eurostar szuperexpressz műszako okokból leállt. A hibát a kinti levegő és az alagúton belüli, melegebb levegő hőmérséklete közötti különbség okozza.
2009. 12. 19. 07:40
Portugáliában is tárgyalnak a melegházasságok engedélyezéséről. A törvénytervezetet régóta előkészítették, ha megszavazzák, dönetniük kell arról is, hogy meleg párok örökbefogadhatnak-e gyereket.
2009. 12. 19. 07:36
Spanyolország katalán területeiről nemsokára eltűnhetnek az ország nemzeti jelképének számító bikaviadalok, ugyanis a regionális parlament megszavazta az erre vonatkozó törvényjavaslatot. Az új törvény létrejöttét állatvédők is támogatják.
2009. 12. 19. 07:14
Olvasói sztorik