Nagyvilág

Lemondana, de káosztól tart az egyiptomi elnök

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök az ABC-nek adott interjújában elmondta: lemondana, de tart a káosztól.

Az ABC televíziónak adott interjújában Hoszni Mubarak kijelentette: le akar mondani posztjáról, de attól tart, hogy lemondása esetén káosz lesz Egyiptomban. Az államfő elmondta, nagyon szomorú az összecsapások miatt. “Nem akarom azt látni, hogy az egyiptomiak egymás ellen harcolnak”. Elegem van az elnökségből – tette hozzá Mubarak a 20 perces interjúban, amit a CNN egykori sztárriportere Christiane Amanpour készített az államfővel. “Nem érdekel, mit mondanak rólam, most az országommal, Egyiptommal törődöm” – mondta Mubarak.

Eközben a Muszlim Testvériség iszlamista mozgalom bejelentette: elutasítja a tárgyalásokat az egyiptomi kormánnyal. “A Muszlim Testvériség habozás nélkül elutasít bármilyen párbeszédet a rezsimmel” – adta hírül szóvivője útján a Muszlim Testvériség ellenzéki szervezet. Omar Szulejmán egyiptomi alelnök néhány órával korábban közölte, hogy tárgyalásokat ajánlottak a mozgalomnak, de “még hezitálnak”. A Muszlim Testvériség szerint azonban nem tárgyalnak egy “illegitim rezsimmel” – áll a honlapjukon megjelent közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik