Nagyvilág
Pajzs 2015 fedőnévvel az eddigi legnagyobb és legátfogóbb terrorelhárítási gyakorlatot tartották meg szombaton Belgrádban.
A közösségi helyet az evangélikus egyház működtette.
Angela Merkel "első osztályú kancellár" és "kiemelkedő munkát végez", mondta a bajor kormányfő.
2015. 11. 21. 12:30
Megerősítették a párizsi víztározók védelmét.
2015. 11. 21. 12:27
Az akcióra azután került sor, hogy kiújultak az összecsapások a palesztin tüntetők és az izraeli biztonsági erők között Ciszjordániában és Gázában.
2015. 11. 21. 11:58
Ibrahim Boubacar Keita elnök háromnapos gyászt és tíz napos rendkívüli állapotot rendelt el.
Az országos munkavédelmi hatóság egyik vezetőjének márciusi közlése szerint csak tavaly 931 halálos áldozatot követeltek a kínai bányabalesetek.
2015. 11. 21. 08:27
Marad a legmagasabb készültség. A rendőrség legalább két emberre vadászik. Egyiküknél olyan robbanóanyag lehet, amilyet a párizsi támadásoknál használtak. Kommandósok korábban négy embert letartóztattak. Tartani lehet attól, hogy több személy fegyverekkel és robbanóanyagokkal támadást indíthat, akár több helyen is.
Élő
Megszólalt a szerdai, Párizs melletti terrorellenes akciót levezénylő kommandós parancsnok. Brüsszelben összeültek az uniós miniszterek. Folyamatosan követjük az eseményeket.
2015. 11. 20. 22:06
Élő
Megszólalt a szerdai, Párizs melletti terrorellenes akciót levezénylő kommandós parancsnok. Brüsszelben összeültek az uniós miniszterek. Folyamatosan követjük az eseményeket.
2015. 11. 20. 21:51
A Ciampino római nemzetközi repülőtéren két hamis útlevéllel utazó szíriai fiatalembert vettek őrizetbe pénteken.
- 10:54 Pásztor Erzsi döntött: Ebben az évben nem állok többet színpadra
- 10:44 Gyerekkönyvet írt a férje elvesztéséről, most kiderült, hogy ő gyilkolta meg
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:25 Itt egy friss fotó Zelenszkijről és Sean Pennről, aki az Oscar-gála helyett utazott Kijevbe
- 10:24 Eltűnt egy 12 éves kisfiú Budapesten, nagy erőkkel keresik
- 10:20 „Ezért dolgozom minden nap” – Dániában szórja a gólokat, élcsapatba vágyik a 18 éves magyar kézilabdázó
- 10:17 A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát
- 10:10 Pécsi műhelyben készültek a jelmezeivel is Oscarig jutó Frankenstein kesztyűi
- 10:08 Molnár Áron a Jászai-díjat kapó Ember Márknak: Ha csöndben vagytok, azzal lerakjátok a voksotokat a regnáló rendszer mellett
- 09:54 A Világok harca és a Hófehérke is aratott az idei Arany Málnán, de Stallone lányának is jutott díj
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 09:16 Hajmeresztő manőverrel fordult meg egy audis az M1-esen
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 08:48 Áprilisban jön a Michael Jackson-film, egy albumot is kiadnak hozzá
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 06:44 Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 08:06 „Miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?” – kérdezte Lázártól egy kislány Kecskeméten
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
