Nagyvilág
Ez ma már a harmadik.
Több százezren tüntettek vasárnap Bacrcelonában és négy másik katalán városban Katalónia Spanyolországtól való elszakadásáért.
2016. 09. 11. 20:39
A Duna partjának ütközött vasárnap hajnalban egy svájci kirándulóhajó Pozsony közelében, a balesetben senki nem sérült meg.
A változások túlnyomó többségben a főként kurdok lakta kelet- és délkelet-törökországi régiót érintik.
2016. 09. 11. 19:50
Mintegy 3400 menekültet mentettek ki a hétvégén Líbia partjainál a Földközi-tengerből, közölte vasárnap az olasz parti őrség.
2016. 09. 11. 19:26
Három nő követett el támadást a kenyai Mombasában egy rendőrőrs ellen.
Az amerikai nemzet soha nem feledi a tizenöt évvel ezelőtti terrortámadás áldozatait, hangsúlyozta Barack Obama amerikai elnök a Pentagonnál vasárnap elmondott beszédében.
2016. 09. 11. 16:56
Továbbra is 24 gyanúsított ellen folytatnak nyomozást a müncheni hatóságok a júliusban történt ámokfutó lövöldözéshez kapcsolódó internetes uszítás, valamint bűncselekménnyel fenyegetés miatt.
2016. 09. 11. 16:29
A busznak öt vészkijárata volt, de egyik ajtó sem nyílt ki, amikor a jármű a szalagkorlátnak ütközött és az eleje lángra lobbant.
2016. 09. 11. 16:15
Arra kérte az Egyesült Államok elnökét, hogy amerikai állampolgárságot adományozzon neki, hogy helyi bíróság járjon el az ügyében.
Nem nyílt ki teljesen az ejtőernyője egy észak-angliai ugrás során.
A helyi rendőrök már a templom területén tárgyalnak a fegyversekkel, nem terrortámadásról van szó.
A kamasz fiút jelenleg a titkosszolgálatok nyomozói hallgatják ki.
2016. 09. 11. 14:05
Az épület második emeleti erkélye az első emeletire zuhant, az pedig az alatta lévő teraszra esett.
A felkelők kezén lévő városrészben 45-en vesztették életüket.
A többpártrendszer visszaállítása óta először az ellenzéki koalíció, a Seychelles-i Demokratikus Unió (LDS) nyerte a parlamenti választásokat.
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 07:14 Bezárt az utolsó Update-üzlet is, felszámolás jön
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 06:53 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:46 Rubio visszautasította a feltételezést, hogy idő előtt elhagyná Trumpot 2028 miatt
- 06:35 Pócs János reagált a parlamenti kitiltására
- 06:31 Megoldások a holnapért – ismét problémamegoldó versenyt hirdet a Samsung
- 06:26 Napos, száraz péntek jön, szombaton lehűlés kezdődik
- 06:21 Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt
- 06:03 Ezek a legjobb olcsó villanyautók
- 07:00 Elhagyott balatoni vitorlás vesztegel Siófokon az iszapban
- 06:00 Meseszép ozorai pincéjében alakította ki az ország egyetlen pillemúzeumát a nyugdíjas kőműves
- 05:57 Ezermilliárdos vagyonkimentést előznének meg Ruff Bálinték – villámtörvénnyel csaptak oda a magántőkealapoknak
- 05:05 Vasban található az ország leghosszabb nevű települése, Erdélyben pedig az abszolút győztes
- 03:59 Minősíthetetlen és elfogadhatatlan – kiakadt a Milan edzője a Fradi elleni vereség után
- 03:59 Minősíthetetlen és elfogadhatatlan – kiakadt a Milan edzője a Fradi elleni vereség után
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 03:33 Nemcsak Milánó és Magyarország, egész Európa hallotta a Fradi szurkolóit
- 18:20 Bolondot csinált a Fradi idegenben az AC Milanból
- 05:57 Ezermilliárdos vagyonkimentést előznének meg Ruff Bálinték – villámtörvénnyel csaptak oda a magántőkealapoknak
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 20:32 60 kilométeren át menekült kilőtt kerékkel az M0-son, forgalommal szemben a BMW-s
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 15:27 Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
