Nagyvilág

Hajótragédia Bajorországban: magyarok az áldozatok

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, hídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt.

Az áldozatok a hajó legénységéhez tartoztak, egyikük 33, a másik 49 éves volt, mindketten magyar állampolgárok voltak.

A német média híradásai szerint az ütközés következtében teljesen összeroncsolódott a hajóparancsnoki kabin, és a magyar matrózok a kabinroncsba szorulva haltak meg.

Az áldozatok  pontos beosztása még nem ismert, de a hatóságok abból indulnak ki, hogy

legalább egyikük felhatalmazással rendelkezett a hajó vezetésére,

és mindketten a szolgálati beosztásnak megfelelően tartózkodnak a  hajóparancsnoki kabinban, amely teljesen összeroncsolódott, amikor a hajó hajnali fél kettő körül hídnak ütközött Erlangen Frauenaurach nevű városrészénél – mondta az MTI-nek Michael Petzold, a Közép-Frankföld (Mittelfranken) nevű bajorországi közigazgatási egység rendőrkapitányságnak szóvivője. Hozzátette, hogy az áldozatok személyazonosságának megállapítására irányuló eljárást vasárnap délelőtt befejezték, és kapcsolatba léptek a müncheni magyar főkonzulátussal. Ezt megerősítette az MTI-nek Kovács Ferenc konzul, aki hangsúlyozta, hogy minden segítséget megadnak az eljárás folytatásához, szükség esetén akár a helyszínen is.

A baleset éjfél után másfél órával történt. A Budapestre tartó kirándulóhajó utasai ekkor már aludtak. A baleset oka egyelőre nem ismert. A baleset idején a hajón 181 utas és 49 fős legénység tartózkodott. Az utasok az ütközés után még négy órán át a hajó fedélzetén voltak, kimentésük reggel hatkor kezdődött. Mintegy kétszáz fős mentőcsoport vesz részt az evakuálásban.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik