Csokoládépuszta. A Pécset és Budapestet összekötő 6-os út mentén fekszik, nagyjából félúton Pécs és Pécsvárad között, utóbbihoz kicsit közelebb. Nem önálló település, Pécsvárad része, és mindenki névről ismeri, aki ezt a rövid, busszal nagyjából 25 perces utat életében kettőnél többször megtette. Csokoládépuszta nem egyszerű település, hanem ipari üzem. Trágyát dolgoz fel, innen a csokoládé. A trágyának, persze, szaga van, ami a közeli pár kilométeren, beleértve a 6-os utat, a környező mezőket is szinte belengi, az érzékszerveket eltömíti.
2001. szeptember 11. keddi nap volt. 13 éves voltam, édesanyám mellett ültem az autóban.
Meg vagyok róla győződve, hogy Pécs környékének sajátos napsütése van, laposabb, fárasztóbb, mint a többi magyar városé. Lehet, hogy a titok a lejtős, dombos 6-os főútban van, de délutánonként elalszik tőle az ember. Persze egy 13 éves fiú egyébként is elalszik délután. Pécs környékén a 2000-es évek elején csak néhány országos rádiót lehetett fogni, a többit agyonnyomták a horvát adók, amiket valamiért sokkal erősebben sugároztak.
Félig lehunyt szemmel hallgattam, hogy a rádióban azt mondják, repülőgépek csapódtak a World Trade Center tornyaiba New Yorkban. Pont elértük Csokoládépusztát, a hírt és az álmosságot elnyomta a multiszenzoros stimuláció. Arra gondoltam, arra gondolok azóta is, hogy ennél nehéz távolabb lenni New Yorktól, a World Trade Centertől és a problémáktól, amelyeket ez a nap okozni fog.
A Pentagonba húsz évvel később jutottam el. Az épületnek van egy különterme, ahová a harmadik gép becsapódott. Vastag, narancsszínre festett, golyóálló üvegen keresztül lehet kinézni a világra, ahonnan a gép érkezett. Van abban is valami álmosító, ahogy a narancsszínű fény rávetül az emléktáblákra. A Ground Zeróhoz, a valamikori World Trade Center emlékművéhez 25 év volt eljutni Csokoládépusztától indulva. Irgalmatlan, mély medencék, vízeséssel, a két épület alapterületén. Éjszaka láttam, hosszú séta után, egészen megrázó volt.
