Nagyvilág

Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved

tusk, magyar
Wojtek RADWANSKI / AFP
tusk, magyar
Wojtek RADWANSKI / AFP
Közös sajtótájékoztatót tartott a magyar miniszterelnök és a lengyel kormányfő.

Cikkünk frissül. 

Közös sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter Varsóban Donald Tusk lengyel kormányfővel a megbeszélésüket követően. Tusk a tájékoztatón azt mondta, szerinte a Tisza Párt győzelme az áprilisi magyarországi választáson is csak annak bizonyítéka, hogy vannak, akik megvédik az igazi értékeket.

Barátok közt

Akik képesek, hajlandóak erőt fektetni, az egészségüket, sőt, vannak esetek, akik az életüket is áldozzák érte. És ha vannak ilyen emberek, akkor nem veszett el a világ

– fogalmazott a lengyel kormányfő, aki Magyarhoz fordulva azt mondta, szeretné, hogy a magyar miniszterelnök lássa, hogy barátok között van jelen, sőt, „hívői is vannak”.

Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved, nekem meg lengyel zászló színű a szívem. Ha hiszel a saját nemzetedben, akkor győzedelmességre fogsz jutni

– mondta Tusk, majd azzal folytatta, hogy a magyar-lengyel viszony hagyományosan jó, akkor is, ha ebben „volt egy kis szünet”. „Amikor Orbán Viktor volt kormányon, az drámai időszak volt a lengyel-magyar viszonyban, de ez nem a lengyelek és a magyarok közötti rossz viszonyt jelentette”, jelezte.

Visszaállítani a régió jelentőségét

A visegrádi csoport újraélesztése egy hosszú távú projekt Tusk szerint, aki közölte: „Magyar Péter és én is gátlások nélkül kimondhatjuk, hogy vissza akarjuk állítani ennek a régiónak a jelentőségét, és ebben kulcsfontosságú lehet a visegrádi együttműködés.”

Tusk felszólalásában beszélt az orosz kőolaj és földgázhasználatról is, és mivel a lengyelek már teljesen függetlenek az orosz energiahordozóktól, fel is ajánlotta segítségét Magyar Péternek a kérdést illetően.

A lengyel kormányfő jelezte továbbá, hogy Magyarral együtt fognak dolgozni egy közös álláspont kialakításán Ukrajnáról, és szerinte nem áll messze az álláspontjuk a kérdést illetően.

Nem véletlen a helyszínválasztás

Tusk után Magyar Péter arról beszélt, hogy nem véletlen, hogy első miniszterelnöki látogatására Lengyelországba érkezett, majd beszélt arról is, hogy hosszú és nehéz kampányon van túl, de mindig azt mondta, hogy ide vezet majd első látogatása.

A magyar miniszterelnök megköszönte Tusknak a támogatást,

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik