Nagyvilág

Robbanás történt a török állami repülőgépgyártó székhelyénél

Robbanás történt és fegyverropogás hallatszott szerdán a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél Ankara külvárosában, Ali Yerlikaya török belügyminiszter bejelentése szerint terrortámadást követtek el, amelynek halálos és sebesült áldozatai is vannak.

A tárcavezető később azt közölte, hogy három ember halt meg, tizennégyen pedig megsebesültek, míg Recep Tayyip Erdogan török elnök Kazanyban a BRICS-országok csúcstalálkozóján már négy halottról beszélt.

A támadás során működésbe hoztak egy robbanószerkezetet, majd tüzet nyitottak az épületnél. Yerlikaya szerint a támadók közül legalább kettőt megöltek.

Az NTV török televízió felvételein egy robbanás és lövések zaja hallatszott. Számos mentőautó sietett a helyszínre, és katonákat is odavezényeltek. Az Anadolu hírügynökség úgy értesült, hogy a vállalat dolgozóit biztonságba helyezték, és a környéket lezárták. A média túszejtésről is beszámolt. Az ügyészség nyomozást indított, de egyelőre nem tudni, ki állhatott a támadás hátterében.

Mark Rutte NATO-főtitkár jelezte: a támadás miatt beszélt Recep Tayyip Erdogannal, akit biztosított afelől, hogy a katonai szövetség „Törökország mellett áll”.

A TUSAS különféle repülőgép-rendszerek, egyebek mellett harci repülőgépek és drónok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik – tette hozzá az MTI.

Frissítünk!

Ali Yerlikaya szerint „nagyon valószínű”, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állhat a terrortámadás mögött. Elmondta: folyamatban van az elkövetők azonosítása, kutatnak a digitális nyomok után is, és hamarosan meg fogják tudni mondani, melyik terrorszervezet hajtotta végre a támadást. Az akció kivitelezésének módja miatt azonban az eset „nagy valószínűséggel” a PKK-hoz köthető – jelentette ki. A terrorszervezetként nyilvántartott PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. Az évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik