Koreai határvillongás K-poppal és trágyával

A The Wall Street Journal értesülése szerint Kim Dzsongun újabb határfal építését és aknamezők telepítését rendelte el a két Korea határán, hogy megnehezítsék a disszidálást. A lap szerint ennek az az oka, hogy az észak-koreaiak egyre kreatívabb módokon próbálnak menekülni a diktatúrából. Augusztus elején például egy észak-koreai katona egyszerűen átsétált a demilitarizált zóna déli oldalára. 2019 óta ez volt az első olyan eset, amikor aktív állományú katona szökött délre.

Az elérhető adatok szerint ráadásul egyre nő azoknak a disszidenseknek a száma, akik a diktatúra elitjéhez, bürokráciájához vagy a hadsereghez tartoznak.

Tavaly év végén Ri Il Kyu, Havannában állomásozó észak-koreai diplomata egyenesen onnan szökött Dél-Koreába. Ri a családjával együtt szállt fel egy Szöulba tartó gépre, elmondás szerint azért, mert csalódott az észak-koreai rendszerben.

Az országot továbbra is szinte teljes gazdasági blokád sújtja, és ez még akkor is igaz, ha Oroszország az elmúlt hónapokban hajlandónak mutatkozott fegyverekért cserébe mentőövet dobni. Az éhínség a szankciók miatt egyre gyakrabban és súlyosabb formában jelentkezik az országban, ami növekvő elégedetlenséghez vezet. Az elmúlt években Phenjan válaszul fokozta a határellenőrzéseket, egyúttal elrendelte a disszidálni próbálók azonnali agyonlövését. Nehéz elképzelni, de tény: az emberi jogi helyzet Észak-Koreában mostanra még a korábbinál is rosszabb lett.

Mindez összefügg a disszidensek összetételéről írtakkal. Korábban az ország vezető rétegéből kevesen menekültek el, ám a dél-koreai Újraegyesítési Minisztérium adatai szerint a számuk évek óta egyre nő. Ide sorolható az említett katona is, akinek valószínűleg szögesdrótkerítéseken és aknamezőkön kellett átküzdenie magát, hogy eljuthasson a másik határszakaszra. Feltehetőleg most már az ország elitjét is egyre jobban érintik a szankciók, sőt az általuk okozott éhínség is, és ebben már a hadsereg sem kivétel. Dél-koreai források szerint

a katonák rossz körülmények között élnek, és az utóbbi időben többen is meghaltak a hőség vagy a határszakaszon felrobbanó aknák miatt.

„A határ megerősítése azt bizonyítja, hogy a Kim-rezsim tud a belső elégedetlenségről, és meg akarja akadályozni a disszidálást” – állítja Kang Dong-wan, az észak-koreai menekülteket segítő egyik szervezet korábbi elnöke, aki a The Wall Street Journalnak nyilatkozva arról is beszélt, hogy ennek ellenére a menekültek száma összességében – legalábbis a Covid-válság előtti szinthez képest – visszaesett.

Amíg 2019-ben 1047-en szöktek meg, addig ez a szám tavaly csupán 196-ra rúgott. Mindenhez hozzátartozik azonban, hogy az utóbbiak közül tízen sorolhatók az ország – tágabban vett – elitjéhez. Ez alátámasztja azt az állítást, miszerint kevesebb ember szökik meg, de közöttük arányaiban több a fontos pozíciót betöltő személy.

Ez pedig komoly presztízsveszteség Phenjannak, főleg a délre menekülő katonákat tekintve, hiszen ők akár titkos információk birtokában is lehetnek. Szöul a disszidenseket propagandacélokra is fel tudja használni. A 2010-es években arra is akadt példa, hogy egy, korábban az északi politikai elithez tartozó menekült délen is politikai karrierbe kezdett, méghozzá egy antikommunista, jobboldali párt színeiben.

Extrém módszerek disszidálásra

Van még egy tényező, amely az elitből történő disszidálás mellett figyelmet érdemel a témában. A határátlépők egy ideje egyre extrémebb módszerekhez folyamodnak: nemrégiben egy faladikkal menekült a tengeren egy csoport, de apály idején arra is volt példa, hogy a disszidálók gyalog keltek át az északiról a déli partszakaszra. Ezek az akciók a fentebb leírt határőrizeti szigorítás következményei. Korábban Kína volt az egyik legnépszerűbb célpontja a disszidálóknak, de az elmúlt időszakban itt is megerősítették a határfolyó védelmét, például őrtornyokat állítottak fel.

Mivel Phenjan egyre szigorúbban lép fel a disszidensekkel szemben, így egyre kreatívabbá kell válniuk.

A növekvő feszültségre mutat rá az is, ahogyan Phenjan az olimpián történt esetet kezelte. Észak-Korea ezüstérmet nyert páros asztaliteniszben, ráadásul ez volt a diktatúra első érme 2016 óta. A másik két éremszerző Kína és Dél-Korea lett. Lim Jong-hoon, az egyik dél-koreai pingpongozó a verseny után elővette a telefonját, és közös képet kért a többi játékossal. Ezután a déli és északi párosok kezet fogtak és gratuláltak egymásnak. Sőt, az egyik északi versenyző a meccs utáni sajtótájékoztatón még annak barátságos légkörét is méltatta.

Hiába szereztek érmet – ráadásul hosszú idő óta először –, Phenjan eljárást indított a versenyzőivel szemben. Hivatalosan azért, mert mosolyogtak a dobogón, de valószínű, hogy ez csak ürügy, a valódi gond az „ellenséggel” való barátkozás lehetett. Erre utal az is, hogy a játékosokat emellett

egy hónapos „tisztítókúrára”,

azaz ideológiai agymosásra kötelezték, hogy megszabaduljanak a „nem-szocialista” kulturális behatásoktól. Mindezt az ország sportminisztériuma hivatalosan is elismerte, ahogyan azt is, hogy előzetesen kifejezetten megtiltották a sportolóiknak, hogy a dél-koraiakkal kapcsolatba lépjenek.

Arról már korábban is írtunk, hogy Észak-Korea hogyan válik egyre agresszívabbá. Tavaly például újabb atomrobbantást hajtott végre, majd egy katonai célú műholdat is pályára állított. Ráadásul Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun nemrég Oroszországban tárgyalt, ahol feltételehetőleg katonai együttműködésről is megállapodtak. Ez láthatóan felbátorította Phenjant, Kim ugyanis januárban már elpusztítandó ellenségként beszélt Dél-Koreáról. Sőt, mindezt az ország alkotmányába is belefoglalta, lebontatta a Phenjanban álló „újraegyesítési diadalívet”, és megszüntette a békés egyesítés célját szolgáló állami szerveket. Erre válaszul Szöul felmondott egy, a két állam  fegyverkezését kölcsönösen korlátozó egyezményt.

Phenjan válasza aránytalan volt: hadgyakorlatokba kezdtek a határsávban, sőt nehézfegyvereket is telepítettek oda – szakértők szerint ezzel nagyban megnövelve egy esetleges incidens esélyét.

Mindemellett az idén tavasszal egy inkább szimbolikus fronton is összetűzés történt. Dél-koreai aktivisták régóta küldenek hőlégballonokra erősített szórólapokat északra, amelyek a rendszert kritizálják. Erre válaszul idén tavasszal Phenjan ürülékkel és szeméttel teli ballonokat küldött délre. Szöul hiába ítélte el az akciót, az nyáron is folytatódott. Így aztán Dél-Korea újabb válaszlépésre szánta el magát: a Nemzeti Biztonsági Tanács válságtanácskozása után bejelentették, hogy ismét hangosbeszélőket irányítanak Észak felé, amelyeken egész nap „a remény és a fény igéjét hirdetik” az északiak számára.

A hangosbeszélős propagandahadjárat korábban is létezett, ám 2018-ban a kormány – az enyhülés jegyében – beszüntette ezt a gyakorlatot. Most azonban ez a program is újraindul, és K-popot is sugároznak majd az északiaknak (e zenei irányzat hallgatásáért ott munkatábor jár). Az eseménysor – a szimbolikus hadviselés terén is – megmutatja, hogyan vezetnek eszkalációhoz a két félnek az egymás tevékenységeire adott újabb és újabb válaszai.

Mindez azonban eltörpül egy esetleges északi nukleáris csapás mellett.

Bár Joe Biden amerikai elnök nemrégiben megerősítette azt az ígéretet, hogy atomcsapással felelnek egy esetlegesen ilyen északi támadásra, sokan nem bíznak abban, hogy újraválasztása esetén az izolacionista Donald Trump is így tenne. Phenjan egyre agresszívabb viselkedése mellett ez indította be a dél-koreai atomfegyverről szóló diskurzust.

A Trump miatti aggodalomnak vannak reális alapjai. Az erre utaló jelek nem mástól származnak, mint magától az elnökjelölttől. A republikánus jelölőgyűlésen ugyanis arról beszélt, hogy valószínűleg már „hiányzik” Kimnek, illetve hogy „könnyű másokkal jól kijönni”, ha sok atombombád van.

Lesz-e atombombája Dél-Koreának?

A keményedő északi elnyomás és a durvuló kardcsörtetés közepette tehát Dél-Koreában egyesek már azt rebesgetik: saját atombombára van szükségük. Az országban a koreai háború óta állomásoznak amerikai csapatok, és mivel az ország az USA szövetségese, így ők megvédenék Dél-Koreát egy hagyományos katonai támadástól. Szöul ugyan a ’70-es években elindított egy nukleáris programot, de Washington nyomására hamar leállította. Cserében az USA vállalta, hogy megvédi az országot Phenjan esetleges nukleáris jellegű támadásától is, pontosabban azonos erővel csap vissza egy ilyen esetben.

Az USA egy ideig még atomfegyvereket is állomásoztatott az országban, ám 1991-ben kivonta azokat a nukleáris leszerelés jegyében, amire akkoriban Phenjan is hajlandónak mutatkozott.

Észak-Korea azonban mégis folytatta a saját programját, és 2006 óta rendelkezik is atomfegyverrel, míg déli szomszédja továbbra is az Egyesült Államok védelmére hagyatkozik.

Mindennek pedig komoly hatása van Dél-Koreára a politikában is. Főleg, ha összevetjük azzal, hogy Trump miatt egyre nagyobb a bizonytalanság az USA-val szemben. Egy idei felmérés szerint például azon dél-koreaiak aránya, akik bíznak az amerikai nukleáris védelemben, 51 százalékról 39 százalékra esett vissza.

Ahogy egyre nő a Washingtonnal szemben szkeptikus koreaiak aránya, párhuzamosan egyre többen lesznek azok, akik szerint saját atombombához kell jutnia Szöulnak. Egy másik felmérésben a válaszadóknak aközött kellett választaniuk, hogy inkább amerikai csapatok legyenek az országban, vagy legyen saját nukleáris fegyverük. Most fordult elő először, hogy az utóbbi álláspont hívei kerültek többségbe. Egy másik felmérés szerint pedig egyenesen

70 százalék azok aránya, akik saját atombombát akarnak.

Bár a kormány egyelőre elutasítja az ötletet, az már a mainstream diskurzus része lett. Mivel Dél-Korea a ’90-es évek óta demokráciának számít, így – ha a felmérések valóban hiteles képet adnak – a politika sem ignorálhatja sokáig ezt az elképzelést.

„Nem várhatjuk el és nem is kérhetjük az amerikai elnöktől, hogy saját népét feláldozva vessen be atomfegyvert egy szövetséges védelmében. Nekünk kell magunkat megvédenünk” – mondta Cheong Seong-chang, aki egy 50 fős elemzőcsoportot vezet, amely erőteljesen lobbizik a saját dél-koreai atomfegyverért.

A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet idei felmérése szerint Phenjan egyébként ötven nukleáris robbanófejjel rendelkezik, és további negyven elkészítésére lehet képes.

Egyre nagyobb a veszélye annak, hogy Észak-Korea egy konfliktus esetén annak korai szakaszában használná fel az atomfegyvert

– fogalmazott Matt Korda, az intézet egyik kutatója.

Dél-Koreában azonban jelenleg sem az anyagi sem a technológia feltételei nincsenek meg egy nukleáris programnak. Szakértők szerint az ország biztonságát és a megelőző csapás esélyét jobban szolgálná, ha a ballisztikus rakétaarzenálját fejlesztené.

Egy atomprogram „felesleges” lenne, és „nem tenné biztonságosabbé Dél-Koreát” – véli Chun Yung-woo volt nemzetbiztonsági tanácsadó, aki szerint mindazt, amit az országnak egy ilyen program nyújtana, a koreai-amerikai szövetség már lefedi. A szakértő azonban annak törékenységére is figyelmeztet, főleg abban az esetben, ha novemberben Trump nyer.

Lee Byong-chul, a szöuli Távolkeleti Tanulmányok Intézetének kutatója hasonlóan vélekedik:

Mivel a nukleáris fegyverkezés szlogenek szintjén »szexi«, ezért az ötlet hosszú életű lesz. Ám nagy különbség van aközött, hogy mi az, aminek társadalmi támogatottsága van, és mi az, amire megvan a technikai felkészültség és a politikai akarat.

A fegyverkezés támogatói szerint Trump győzelme valójában jót tenne Szöul védelmi képességeinek, hiszen a volt elnök többször kifejtette: zöld utat adna egy dél-koreai és egy japán atomprogramnak.

Donald Trump egyébként Kelet-Ázsia tekintetében nem teljesen izolacionista. Sőt, inkább azt gondolja, hogy Kína és nem Oroszország az USA legfőbb riválisa vagy ellensége. Ez még akkor is igaz, ha Trump fegyverkezési verseny helyett inkább kereskedelmi háborút akar nyerni a térségben. Azt is meg kell jegyezni, hogy a volt elnök nem mindig ütött meg barátságos hangot Észak-Koreával szemben, sőt. A róla szóló egyik botránykönyv címe – a Tűz és düh – épp arra utal, hogy ezzel fenyegette meg Phenjant az egyik beszédében. Az azonban elmondható, hogy Trump ebben a térségben is azt szeretné, ha az USA szövetségesei nagyobb részt vállalnának a védelmükből. Ennek pedig akár egy japán és egy dél-koreai nukleáris fegyverkezés is a része lehet.

A közeljövőre nézve tehát nem valószínű, hogy saját atomfegyvert szerezne Dél-Korea. Ennek egyrészt a már említett gyakorlati akadályai is fennállnak, ráadásul az sem biztos, hogy egy ilyen költséges programot támogatna a magát az atombombát amúgy esetleg pártoló lakosság. Emellett egy, a nemzetközi jogot betartó ország esetében komoly korlátai is vannak annak, hogy szerezhetnek-e saját atomfegyvert. Dél-Korea például aláírta és ratifikálta az atomsorompó egyezményt, illetve a nukleáris teszteket megtiltó szerződést is.