Stratégiai időhúzással halogatja Irán a válaszcsapást

Izrael lassan két hete vár az iráni válaszcsapásra. Miután július 30-án és 31-én az ország hadserege kiiktatta először Fuad Sukrot, a Hezbollah egyik legfontosabb emberét Bejrútban, majd Iszmail Hanijét, a Hamász politikai irodájának vezetőjét Teheránban, a Benjamin Netanjahu vezette kormány folyamatosan a készültség állapotában van. Augusztus elseje óta Izrael szinte minden este feszülten várta a támadást, a gyakorlatban azonban eddig nem történt semmi.

Az Irán vagy a Hezbollah részéről érkező ellencsapás eddigi elmaradását sokféleképpen tudjuk értelmezni. Természetesen idő kell ahhoz, hogy Teherán és az ellenállás tengelyének nevezett Irán-barát erők egységesen tudjanak reagálni. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy az időhúzás a nyomásgyakorlás része. Az elmúlt napokban ugyanakkor egyre optimistább hangokat is hallhattunk: egyes pletykák szerint az iráni vezetés meggondolhatta magát, vagy pedig bíznak abban, hogy a hét második felében zajló gázai béketárgyalások sikerrel zárulnak.

Érdemes ugyanakkor óvatosan kezelni ezeket az optimista narratívákat, nem szabad hátradőlni és elhinni, hogy Irán és szövetségesei nem készülnek semmire. Jelenleg nincs biztos tudásunk arról, hogy Irán és a Hezbollah letett volna a megtorlásról, sőt, az időhúzás ugyanúgy része a válaszcsapásnak, mivel komoly hatással van az egyébként is traumatizált izraeli társadalomra.

Miért kell a Hezbollahnak reagálnia?

Bár nem tudjuk, hogy Irán és szövetségesei mikor, hogyan és milyen mértékben válaszolnak majd Izrael akcióira, nehéz lenne elképzelni, hogy semmilyen lépést ne tegyenek az országgal szemben. A Netanjahu-kormány a július végi kettős akcióval több vörös vonalat is átlépett mind a Hezbollahhal, mind Iránnal szemben.

A Hezbollah libanoni szervezettel már tavaly október óta alacsony intenzitású konfliktust folytat az izraeli hadsereg az izraeli-libanoni határon.  Ez alatt az idő alatt ugyanakkor Libanon fővárosában, Bejrútban csak kétszer volt támadás.

• Az első alkalommal januárban Szaleh al-Arúrit, a Hamász egyik tisztviselőjét likvidálták, és ugyan külön szervezetről van szó, a Hezbollah azt az akciót is megbosszulta.
• Fuád Sukr likvidálása két szempontból is nagyobb akció volt: egyrészt a Hezbollah saját vezetőjét ölték meg, másrészt pedig Bejrútnak egy olyan városrészében, ahol a szervezet egyik központja található.

Bejrút célpontba helyezése eddig kimondva-kimondatlanul kívül esett az Izrael és a Hezbollah közötti küzdelem szabályain. A jelenlegi helyzetben, amikor ezek a szabályok alakulnak, mindkét félnek érdeke, hogy világosan és határozottan jelezze: mit tolerál a másiktól, és mit nem. Ha most nem reagál a Hezbollah, azzal azt jelzi, hogy komoly megtorlás nélkül maradhat egy olyan támadás, amely személyi és területi szempontból is eléri a szervezet központját.

Az új iráni elnök első munkanapja

A teheráni akció ezt a helyzetet tovább fokozta. Iszmail Hanijét, a Hamász politikai vezetőjét pár órával azt követően ölték meg, hogy részt vett az új iráni elnök, Maszúd Pezeskián beiktatásán, és személyesen is találkozott a legfőbb vallási vezetővel.

Ilyen körülmények között Izrael akciója több üzenetet is közvetít. Az ország titkosszolgálata nagyon hatékonyan működött Iránban, tudták a kiemelt vendégek helyzetét, feltételezhetően több forrásból is szivárogtak ki információk. Izrael feltételezhetően ki tudta volna iktatni Hanijét a lakhelyén, Katarban is, de ott ez politikailag sokkal kockázatosabb lett volna, tekintettel az ország szoros kapcsolatára az Egyesült Államokkal. Tel-Aviv mégis úgy döntött, hogy inkább Teheránban csap le a Hamász vezetőjére.

Ebben a helyzetben Iránnak és a frissen beiktatott Pezeskiánnak – a Hezbollahhoz hasonlóan – fel kell mutatnia: nem tolerálja Izrael akcióit az ország fővárosában. Ennek elmaradásával a kölcsönösségre és a vetélkedés szabályainak felállítására a korábbiakban nagyban támaszkodó iráni vezetés gyakorlatilag azt üzenné Izraelnek, hogy nyugodtan hajtsanak végre akciókat iráni területen.

A várakoztatás szerepe

Számos jel mutat arra, hogy az időhúzás tudatos, fontos szerepet játszik az iráni taktikában.

• Egyrészt a közösségi médiát (különösen az X-et) napi szinten elöntik azok a képek és videók, amelyek félelmet akarnak kelteni Izraelben. Ezeknek egy része a hatalmas iráni rakétákat mutatja, mások a Tel-Aviv felett elrepülő drónokat, vadászgépeket vagy éppen a menekülő Netanjahut mutatják.
• Másrészt ugyanitt rengeteg dezinformáció keringett, beleértve a légtérlezárásokkal kapcsolatos „híreket”, vagy éppen azt az álhírt, hogy Iránban elkezdtek háborús képeket és indulókat játszani.
• Harmadrészt a pszichológiai hadviselésnek hatalmas szerepe volt eddig is az izraeli-palesztin konfliktusban és az izraeli-iráni vetélkedésben. Áprilisban két hét telt el a csapás és ellencsapás között, ráadásul akkor Irán előre jelezte, hogy mikor akarja támadni Izraelt. Ma az amerikaiaknak és az izraelieknek is kevesebb hírszerzési információ jön be, ezért is bizonytalanabb a helyzet. Izrael maga is él a pszichológiai hadviselés eszközével a saját ellencsapásai esetén, vagy például az izraeli nukleáris kapacitások létének hivatalos el nem ismerése is ilyen nyomásnak értelmezhető.

A pszichés nyomásgyakorlásnak stratégiai jelentősége lehet a jelenlegi helyzetben. Az izraeli társadalom a tavaly október hetedikei támadás traumájában él, ráadásul az országban október előtt is komoly belpolitikai feszültségek voltak. Ne felejtsük el azt sem, hogy Izrael – sok más országhoz hasonlóan – történetének legmelegebb nyarát éli meg, ami alapból fokozza az indulatokat. Ilyen körülmények között a társadalmi frusztráció növekedésével a kritikus hangok is fokozódnak a Netanjahu-kormánnyal (vagy konkrétan a két akcióval) kapcsolatban.

Tegyük hozzá azt is, hogy már augusztus első napjaiban érkeztek hírek arról, miszerint Irán az ellencsapást az augusztus 12-én és 13-án tartott Tisá beáv ünnepre fogja időzíteni. A zsidó gyásznapon az első jeruzsálemi templom lerombolására és a második megsemmisülésére emlékeznek meg. Egy ilyen tragikus napra időzíteni a támadást még erősebb nyomást jelentene.

Akkor jöhet a háború?

Mindezek nem jelentik azt, hogy a nyakunkon lenne egy nagy közel-keleti fegyveres konfliktus. A válaszcsapás elhúzódásának egyik pozitív következménye, hogy csökken az esélye az irracionális döntéseknek Irán és szövetségesei részéről. Ha pedig racionálisan hoznak döntést Teheránban, akkor be tudják kalibrálni a majdani izraeli válaszcsapást is úgy, hogy az ne vezessen egy nagy háborúhoz.

Ezen túl három további tényező valóban tovább csökkentheti a válaszcsapás mértékét.

• Egyrészt az új iráni elnöknek, Pezeskiánnak nem érdeke, hogy ilyen válságban kezdje a munkáját, ezért hihetők azok a pletykák, hogy ő maga is próbálja lebeszélni a legfőbb vallási vezetőt és a Forradalmi Gárdát egy nagyobb akcióról.
• Másrészt a térségbeli diplomácia nagyon nagy intenzitással pörgött az elmúlt napokban, szinte mindenki beszélt mindenkivel, ami mindig jó jelnek számít.
• Harmadrészt az Egyesült Államoknak, Egyiptomnak és Katarnak sikerült összehoznia egy tárgyalási kört augusztus 15-ére Izrael és a Hamász között. Áttörésre ugyan kevés az esély, de azért nem teljesen elképzelhetetlen.