A következő élő közvetítés része A Kreml nem tud róla, hogy Oroszország részvételével készülnének a következő békecsúcsra

Menczer: Orbán Viktor megint 4-5 lépéssel előbb jár

A háborúpártiak óriási támadást indítottak Orbán Viktor miniszterelnök ellen a békemisszió miatt – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.

Látható, hogy a háborúpártiak óriási támadást indítottak Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen a békemisszió miatt

– mondta Menczer.

Szerinte a kritikusok például azt mondták: Orbán Viktor visszaél azzal, hogy az unió soros elnöki posztját Magyarország tölti be, kihasználja azt. Úgy tesznek mintha Orbán Viktor egy rossz célért küzdene, pedig a békéért küzd – emelte ki.

A béke mióta rossz? Én nem tudtam, hogy a béke rossz. Én úgy tudtam, hogy a béke jó. Most ehhez képest minden lehetséges módon támadják Orbán Viktort, aki a békéért küzd. Azonban, mint általában Orbán Viktor most is legalább 4-5 lépéssel derék európai politikustársai előtt jár

– mondta Menczer Tamás.

Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor az Európa Tanácsnak készített jelentésében azt javasolta, hogy tárgyalni kell az oroszokkal, Kínával és a „világ déli felével”. Azóta pedig az történt, hogy tárgyalt az amerikai és az orosz védelmi miniszter, tárgyalt a kínai és az amerikai külügyminiszter, a kínai és az orosz külügyminiszter, a svájci és az orosz külügyminiszter, „Trump elnök” tárgyalt Zelenszkij elnökkel – sorolta.

Szóval látszik, hogy Orbán Viktor 4-5 lépéssel megint előrébb jár, békére van szükségünk, és a békéért fogunk dolgozni a továbbiakban is minden háborúpárti nyomásgyakorlás ellenére

– fogalmazott Menczer Tamás.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik