A 19. század második felében talán sokakat meglepett volna az állítás, hogy az elkövetkezendő száz év Európa gazdasági térvesztésének évszázada lesz. Ekkorra az erejük teljében lévő európai gazdaságok az ipari forradalom fejlesztéseit meglovagolva kis túlzással globális hegemóniára tettek szert. Az öreg kontinens a technológiai fejlesztések nyomán gazdasági értelemben ledolgozta Ázsiával szemben fennálló emberhátrányát, és az ebből fakadó kisebb globális gazdasági részesedését 1870-re mintegy 45 százalékra növelte az 1700-as 30 százalékos értékről.
amely megadta a rohamléptékben kibontakozó világkereskedelem politikai keretrendszerét. Európa lényegében kihívó nélkül maradt Kína ópiumháborúban elszenvedett veresége és az Egyesült Államok polgárháborús megrázkódtatásai nyomán. A globális dominancia kialakulását persze az is segítette, hogy a bécsi kongresszus (1814-1815) után kialakuló Európa viszonylag békés évszázadát élte. Ennek fontos garanciája volt az államok közt fennálló hatalmi egyensúly (különös tekintettel az Otto von Bismarck által hangsúlyozott német-orosz szövetségre, amelynek felborulása végső soron az első világháború kitöréséhez vezetett).
Európa gazdasági fejlődése nem pusztán a kontinens globális gazdasági súlyának növekedésében mutatkozott meg, az egyének életszínvonala is lassú javulásnak indult. Nyugat-Európa egy főre jutó GDP-je megduplázódott, Nagy-Britanniáé 2,3-szeresére, Franciaországé 2,5-szeresére növekedett 1820 és 1900 között. Európában a várható életkor a század végére 42,7 évre emelkedett a század eleji 33,3-ról.
Helycsere
A munkaerő termelékenységének növekedése miatt csökkent a ledolgozott munkaórák száma, és az analfabetizmus is meredeken visszaesett. A termelékenység növekedése lehetővé tette a jóléti államok kezdetleges formáinak megjelenését, amit Németországban a Bismarck-féle nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer, az Egyesült Királyságban az „új liberalizmus” megjelenése és később az Asquith és Lloyd George kormányok reformjai, míg Franciaországban a harmadik köztársaság századfordulós jóléti programja és a szolidaritás mint köztársasági vezéreszme megjelenése reprezentáltak. Bár a fejlődés a 19. században még nem érte el a 20. századot jellemző exponenciális jellegét, a mértéke sokszorosan meghaladta az életszínvonal azt megelőző századokban tapasztalt javulását. A bécsi kongresszust követő száz évben Európa egy prosperáló, egyre élhetőbb kontinenssé vált, kialakuló globális dominanciája pedig példátlan jelenség volt az emberiség történelmében.
A 19. század reálpolitikusai által megálmodott érzékeny hatalmi egyensúly megbomlása elvezetett az első világháborúhoz, az azt lezáró béke fenntarthatatlansága, valamint a nagy gazdasági világválság kirobbanása pedig a nácik németországi hatalomra jutásához és a második világháború kitöréséhez. Európa gazdaságának első világháború utáni fejlődését a vesztes hatalmak felaprózása és a Németországra kirótt háborús jóvátétel is jelentősen hátráltatta. A két világháború közti kilábalás is nagy részben az Európába áramló amerikai tőkének tudható be, azonban ezek a források a nagy gazdasági válság kirobbanásával elapadtak. Az egyik legnagyobb osztrák bank, a Kelet-Európában és Németországban is aktív Kreditanstalt csődje a világválság európai epizódjának szimbólumává vált. A válságot pusztán a második világháború megelőző fegyverkezés tudta enyhíteni.
A két világháborúnak összesen mintegy 60 millió európai esett áldozatául, és a kontinens infrastruktúrájának jelentős része is megsemmisült. A második világháború utáni gazdasági teljesítmény sok országban a háború kitörése előtti érték felét sem érte el. A válságból való kilábalás a legtöbb országban az 1940-es évek végére lezajlott, ami nagyban köszönhető az Egyesült Államokból folyósított Marshall-segélynek. A nemzetközi pénzügyi rendszer reformja lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok erején felül vásárolja az Európában előállított termékeket, így a háborút követő két évtized növekedése nagy részben exportvezérelt volt, és a dollár arany alapú rögzítettségén, valamint a Bretton Woods-i megállapodás keretében rögzített fix valutaárfolyamok rendszerén alapult.
Bár Európa a háborút követően visszanyerte gazdasági erejét, az USA egyértelműen a nyugat vezető gazdasági szuperhatalmává vált, a vasfüggöny nyugati felére eső európai gazdaságok közel sem tudták tartani a lépést. Az egykor domináns Európa politikai térvesztése a brit és francia gyarmatbirodalmak háborút követő szétesésében kulminált, a nyugati civilizáció biztonságát az Egyesült Államok által garantált NATO védőernyője biztosította, míg a Szovjetunió feltartóztatásában is az USA vált meghatározó szereplővé. Ezzel együtt
a globális kibocsátás 56 százalékán (Kelet-Európával együtt 70 százalékán). A következő évtizedek hidegháborúja sokkal inkább politikai és katonai, semmint gazdasági versengés volt a nyugati és keleti blokk országai között.
Új kihívók
A második világháború lezártát követő öt évtized minden túlzás nélkül az emberiség fénykora volt. A globális GDP mintegy meghétszereződött, egy főre jutó értéke megháromszorozódott. Nyugat-Európa és az Egyesült Államok növekedése ebben az időszakban megegyezett egymással, a köztük lévő gazdasági erőviszonyok alig változtak (a geopolitikai erőviszonyok egyértelmű átrendeződése ellenére). Az egy főre jutó GDP növekedés tekintetében Nyugat-Európa túl is szárnyalta az Egyesült Államokat, azonban kezdeti hátrányát így is csupán részben sikerült ledolgoznia. Az ezredfordulón az USA egy főre jutó GDP-je közel 40 százalékkal volt magasabb, mint az európai érték.
A 20. század második felének nagy története azonban nem Európa és az Egyesült Államok gazdasági párharca, hanem a kelet-ázsiai régió felemelkedése volt.
A kelet-ázsiai régió mintegy 20 százalékponttal növelte globális gazdasági részesedését. Eközben a szovjet uralom alól felszabaduló Európa és az USA részesedése már alig érte el a globális kibocsátás felét. A kelet-ázsiai régió felzárkózása egy főre vetítve is lenyűgöző teljesítmény, ugyanis az egy főre jutó GDP ebben az időszakban mintegy 650 százalékkal nőtt. Az Egyesült Államok Szovjetunió szétesésével beköszöntő globális dominanciáját a nagyhatalmi ambíciókkal pályára lépő Kína dinamizmusa komoly kihívás elé állította.
