Nagyvilág

Nem mond le a szlovák belügyminiszter, de több belső vizsgálat is folyik a Fico elleni merénylet óta

Zuzana Gogova/Getty Images
Zuzana Gogova/Getty Images

Szerda óta az egész világot bejárták azok a felvételek, amelyeken a Robert Fico elleni támadás látható. Ezeken az is látszik, hogy a testőrök néhány pillanatra, magára hagyták a földön magatehetetlenül elterülő szlovák miniszterelnököt – részben ennek is köszönhető, hogy rengeteg kritikát kapott a miniszterelnök védelmének megszervezése, ennek ellenére az ország belügyminisztere, Matus Sutaj Estok kijelentette, hogy az összes érintett szerv azt tette, amit tennie kellett.

A Napunk tudósítása szerint a tárcavezető a Biztonsági Tanács csütörtöki ülése után megismételte, hogy nem gondolja, hogy bárki hibázott volna szerdán Nyitrabányán, nem érzi magát felelősnek a történtekért, éppen ezért nem mond le posztjáról. De ugyanígy nem lát okot arra sem, hogy visszahívja Pavol Krejcít, a közjogi méltóságok védelméért felelős hivatal igazgatóját. Ugyanígy maradna a posztján Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes is. A belügyminiszter hozzátette még, hogy a szerdainál szigorúbb biztonsági intézkedéseket a közelmúltban csak a szlovák–ukrán közös kormányülés idején foganatosítottak.

A szlovák tudosítások arról is beszámoltak, hogy a rendőrségen közben több belső vizsgálat zajlik: a belügyminiszter kijelentései ellenére a belső ellenőrzés eljárást indított a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal rendőreinek beavatkozásával kapcsolatban, ahogy vizsgálják egy videó kiszivárgásának körülményeit is. Ezen a mozgóképen a merénylet elkövetője látható, aki – bár valaki közben kérdezgeti – a kormány megosztó lépéseit hánytorgatja fel. Ľubomír Solák rendőrfőkapitány azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a videót egy rendőr készítette, ezért vizsgálódnak, továbbá keresik a választ arra is, hogy miként kerülhetett nyilvánosságra a támadó személyi igazolványa.

Közben az Új Szó tájékoztatására a kormány közölte, hogy Robert Ficót továbbra is az intenzív osztályon ápolják. Az állapotáról akkor adnak további tájékoztatást, ha a körülmények indokolják.

Kapcsolódó
Fico azt mondta Pellegrininek, meglepődött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
Csütörtökön tudott néhány szót váltani egymással az elnök és a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik