A következő élő közvetítés része Korrupciós vádak miatt lemondott egy ukrán miniszter, majd elrendelték a letartóztatását

Lukasenka: A Fehéroroszország elleni fenyegetések igazolják a nukleáris elrettentés koncepcióját

Gavriil GRIGOROV / POOL / AFP
Gavriil GRIGOROV / POOL / AFP

Fehéroroszország olyan súlyos belső és külső fenyegetésekkel néz szembe, amelyek miatt meg kellett változtatni az ország nemzetbiztonsági koncepcióját, és engedélyeznie kellett, hogy Oroszország több tucat taktikai nukleáris fegyvert telepítsen a területére –  jelentette ki csütörtökön Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő.

A törvényhozással párhuzamosan működő Összfehéroroszországi Népi Gyűlés éves ülésén Lukasenka emellett közölte, hogy az ellenzék azt tervezi, hogy átveszi az irányítást az ország egyik nyugati körzetében, és támogatást kér a NATO-csapatoktól. Állítását a fehérorosz ellenzék vezetői nevetségesnek minősítették.

A csütörtöki ülésen Ivan Tertel, a fehérorosz állambiztonsági szolgálat (KGB) vezetője azt mondta, hogy a NATO-tag Litvániából drónokat indítottak Minszk ellen, de a szolgálat meghiúsította a támadásokat. Litvánia ugyanakkor tagadta, hogy ilyesmire bármikor is sor került volna. Tertel közölte továbbá, hogy a fehérorosz biztonsági szervek naponta akadályozzák meg, hogy Ukrajnából fegyvereket csempésszenek be Fehéroroszországba „terrortámadások és szabotázsakciók végrehajtásának céljából”.

Lukasenka szerint a jelenlegi realitások az ország védelmi doktrínájának megváltoztatását teszik szükségessé, amelynek szerinte új feladata van: a nukleáris elrettentés.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik