Első pillantásra és főleg messziről tekintve a holland politikára, úgy tűnik, hogy a radikális jobboldali (ízlés szerint: szélsőjobboldali), bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) és vezére, Geert Wilders, rendkívül kedvező helyzetben van. A párt ugyanis nemcsak megnyerte a 2023. novemberi választást, hanem a Politico által összegzett közvélemény-kutatások tanúsága szerint azóta tovább fokozta a népszerűségét.
Az ősz végi voksoláson még csak a szavazatok 23,5 százalékával lett relatív győztes az iszlámellenessége miatt világszerte is ismert politikus pártja, de azóta 29 százalékra tornázta fel magát a PVV. Vagyis érvényesül a közismert jelenség, a választók „győzteshez húzása” – a sikert elérő párt minden más tényezőtől függetlenül is vonzza magához a bizonytalan vagy más pártokból kiábrándult szavazókat. Persze ez a hatás csak a választások utáni hónapokban szokott érvényesülni, hiszen a kormányra kerülő politikai erők rendszerint az első euforikus hónapok után veszítenek a támogatottságukból, amikor például népszerűtlen intézkedésekre kényszerülnek.
Hollandiában azonban speciális a helyzet:
Miközben a Szabadságpárt erősödött a szavazás után, a választáson utána következő három másik legerősebb párt stagnál vagy veszít a szavazótáborából. A legnagyobb vesztesek egyike mégis a Hollandiát 2010 óta irányító eddigi legnagyobb kormányerő, a konzervatív-liberális Néppárt, a VVD. Ők novemberben a harmadik helyen végeztek 15,2 százalékkal, de az ország életét tizenhárom éve meghatározó párt 2024 elején már csak 11 százalékra számíthat. A pártot fél éve már nem Mark Rutte vezeti, hanem a török-kurd származású, gyerekként Törökországból vízi úton Görögországba menekülő Dilan Yesilgöz-Zegerius.
Yesilgöz leszerepelt a választásokon, de pártja nem biztos, hogy távol kerül a hatalomtól. A politikusnő ugyanis hajlandó lenne a bevándorlásellenes Geert Wilders-féle Szabadságpárttal valamiféleképpen összeállni, akár egy leendő koalíció külső támogatójaként. A közelmúltban azonban ő is kínos helyzetbe került, miután pártjának felsőházi frakciója (amely inkább liberálisnak tűnik, mintsem konzervatívnak) nemcsak Yesilgöz, hanem a szélsőjobbos Wilders orra alá is borsot tört.
A felsőházi VVD-frakció kedden – a felsőház többségével együtt –
Wilders a Néppárt felsőházi frakciójának előzetesen bejelentett álláspontjáról úgy nyilatkozott: „van egy nagy problémánk”. A bevándorlásellenességéről ismert Szabadságpárt számára ugyanis egy menekültek szétosztásáról szóló törvény elfogadása politikai provokációnak számít, főleg, ha egy leendő (a külső támogatást belengető) koalíciós partner részéről történik ez.
Az elfogadott törvény szerint például az egyik dél-hollandiai önkormányzatnak, a Hágától nyugatra fekvő Westlandnak 500 – az újabb hírek szerint 700 – menekültet kell befogadnia, miközben már eddig is 1500 ukrán állampolgárnak adtak menedéket. A törvény ráadásul nem is az ukránokra vonatkozik, nem meglepő tehát, hogy a 110 ezres lakosságú Westland tiltakozott is az ellen, és azzal fenyegetőzik, hogy nem hajtja végre a rendelkezést.
Mondhatnánk azt is, hogy a jogszabály egyhangú megszavazásával a Néppárt felsőházi frakciója átejtette Wilderst, de ez egyelőre inkább csak egy politikai fricskának tűnik. Ám nem sok jót vetít előre, akár kívülről támogat egy leendő koalíciót, akár formálisan is belép egy Wilders vezette kormányzati együttműködésbe a konzervatív-liberális párt. Wilders nem is nagyon merte kommentálni a bevándorlásról szóló döntés részleteit, általánosságban csak annyit mondott, hogy ez „borzasztóan rossz hír”.
Yesilgöz előtt a VVD-t és a Néppárt erején alapuló kormányokat 2010 óta egyébként az a Mark Rutte irányította, aki tavaly júliusban jelentette be, hogy lemond a kormányfőségről, majd utána arról beszélt, lehet, hogy elmegy tanárnak. Nemrégiben pedig arról filozofált, hogy hobbiból heti két órát most is tanít, de ha kell, kész komolyabban venni a feladatot. Ám valójában nem tanár szeretne lenni.
Míg az általános választásokon el sem indult novemberben, de egyre több hír érkezik arról, hogy
Maga Rutte is elszólta magát ezzel kapcsolatban, amit utóbb meg is bánt, mondván, nem kellett volna ennyire törekvőnek feltüntetnie magát.
Rutte nemzetközi posztjának alighanem Orbán Viktor örülne a legkevésbé, hiszen a holland politikus már az Európai Unióban is az egyik legkeményebb ellenfelének számított. Az elmúlt tizennégy évben volt módjuk összecsapni, mivel mindketten 2010 óta ülnek hazájuk miniszterelnöki bársonyszékében.
Rutte ügyvezető miniszterelnökként tavaly nyári visszalépése óta „vígan” politizál, ráadásul nem is „szokásos” ügyvezetőként tevékenykedik országa élén. Január közepén érkezett a hír, hogy Hollandia – „nem operatív” – támogatást nyújtott az angol és amerikai katonai akcióknak a Vörös-tengeren. A húszik ellen azért indítottak támadást a nemzetközi erők, mert a világ egyik legforgalmasabb hajóútját veszélyeztetik. Rutte meg is indokolta, hogy országa miért vett részt (inkább csak jelképesen) az amerikai-brit akcióban: Hollandia mint „hajós nemzet számára” ugyanis a tengeri utak szabad biztonsága alapvető fontosságú.
Arab források ennél a fennkölt megfogalmazásnál egyértelműbben mutatnak rá a holland érdekekre: Rotterdam Európa legnagyobb kikötője, és ennek a forgalmát elvben súlyosan érintheti a Vörös-tenger lezárása. Valójában a Vörös-tengeren át vezető út ellehetetlenülése még fel is értékelheti Rotterdam szerepét, hiszen ha a Vörös-tenger nem hajózható, akkor a kereskedelem az Atlanti-óceánra tevődik át. Így a Távol-Keletről induló hajók célpontjaivá a Földközi-tenger – most valóban bajba került – kikötői helyett az atlanti térségre nyíló kikötők lehetnek, például a rotterdami.
A húszik elleni akció mindenesetre azt is sejtetheti, hogy Rutte igenis komolyan megcélozta a NATO-főtitkári posztot. Szintén a napokban tárgyalt – egyebek között a gázai helyzetről – telefonon az egyiptomi elnökkel, Abdel-Fattáh esz-Szíszivel. Hollandia nem vonja ki magát a világpolitikai eseményekből, az ország haderejének főparancsnoka december végén ugyanis arról beszélt, hogy fel kell készülniük egy Oroszországgal való esetleges összecsapásra.
A holland kormány nyilvánvalóan azért is aktív maradt, bármennyire nincs mögötte már parlamenti többség, mivel az ország hozzászokott a hosszan tartó kormányválságokhoz. 2021-2022-ben például rekord ideig, 299 napig tartott a kormánykoalíció megalakítása.
Ha viszont közelebbről nézzük meg a holland politikát, akkor már korántsem olyan „vidám” a helyzete a Szabadságpártnak és vezérének, Geert Wildersnek. Hágában mindenki tudja, hogy gyakorlatilag csak négypárti koalíció lehet képes majd kormányozni az országot. E négy párt:
- Wilders PVV-je,
- Yesilgöz VVD-je,
- továbbá a tavaly tavaszi tartományi választás győztese, a gazda- vagy farmerpárt (BBB)
- és feltehetően az NSC, az Pieter Omtzigt-féle Új Társadalmi Szerződés „reform-kereszténydemokrata” irányultságú pártja.
Hogy ezek a pártok mennyire formális koalícióban működnek majd együtt, vagy esetleg egy kisebbségi kormányt támogatna némelyikük, ez még korántsem világos.
Wilders pártja elvben megkerülhetetlennek tűnik a megszerzett 37 mandátumával, hiszen a parlamenti helyek majdnem egynegyedét mondhatja a magáénak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Néppárt Yesilgözhöz lojális része (látszólag) belemenne egy kormánykoalícióba vagy annak külső támogatásába, így 13 év után sem kellene teljesen elhagynia a kabinetet – vagy annak „környékét” – a VVD-nek. Ám valójában ők is taktikáznak, mint látható a bevándorlók elosztásáról szóló vitákban és a felsőházi frakció pártvezetéssel szembeni fellépésekor.
A BBB tavaly megnyerte a tartományi választást (és így a felsőházban, a szenátusban a legtöbb mandátumot szerezte áttételesen), de a novemberi, a fontosabb alsóházi voksoláson relatíve gyengén szerepelt. Ennek ellenére nagyon áhítozik a koalíció iránt, hiszen a gazdák képviselete kormánypártként sokkal hatékonyabb lenne. Így a BBB tűnik a legkevésbé problémás pártnak Wilders számára.
Bonyolult a helyzet az új párttal, a kereszténydemokrata gyökerű NSC-vel, amely tavaly ősz elején még nagy esélyese volt a választásoknak, de az ősz végére a protestszavazók az NSC-től tovább álltak Wildersékhez. Nem kis részben a gázai konfliktus kiéleződése lehetett az egyik oka ennek az eltolódásnak – erről korábban részletesen írtunk.
Bár az NSC messze nem volt annyira sikeres, mint amennyire remélték szeptember-októberben, de a novemberi eredményük így is kulcspozícióba emelte őket. Jelenleg leginkább rajtuk, illetve a pártelnökükön-alapítójukon, Omtzigten múlik, lesz-e négypárti koalíció Hollandiában, a másik három párt ugyanis már többé-kevésbé hajlik erre.
Omtzigt azonban egyelőre húzódozik, újabb és újabb garanciákat kér Wilderséktől arra, hogy nem sértik meg kormányra kerülve az alkotmányt és a jogállamiságot.
Visszavonta azt a jogszabálytervezetet is, amely ötéves börtönt szabott volna ki a Korán birtoklása miatt, korlátozta volna bizonyos, több állampolgársággal rendelkező személyek hollandiai szavazati jogát, terrorizmus gyanúja esetén pedig az érintetteket bírói döntés nélkül is be lehetett volna börtönözni.
A Szabadságpárt tehát komoly gesztusokat tett, bár azt persze nem mondták ki, hogy örökre lemondtak volna terveikről, de „egyelőre” nem tartják ezt aktuálisnak. Ám ezt a többi párt még így sem díjazta kitörő lelkesedéssel. Főleg a várhatóan ellenzékben maradó baloldali PvdA, a Munkáspárt vezetője, Frans Timmermans, az Európai Bizottság korábbi alelnöke kételkedik Wilders ígéreteiben, de sokkal fontosabb, hogy a potenciális koalíciós partnerek közül az NSC hezitál leginkább.
A bizalmatlanság okára paradox módon az amerikai jobboldali média, a Fox News mutat rá: Wilders ugyanis gyakorlatilag zsarolásba csomagolta a legradikálisabb terveinek „felfüggesztését”.
(A bocsánatkérést Vilmos Sándor király tette meg korábban a nyugat-európai állam nevében, de a gesztusgyakorlást Rutte készítette elő kormányfőként.)
A Fox News szerint Wilders így akarja a koalíciókötésre rávenni a másik három pártot. Ráadásul a Szabadságpárt vezére tudja, hogy a bocsánatkérés nem volt annyira népszerű a holland lakosság körében, így miközben a Korán betiltásától visszakozott, próbálja megtartani radikális szavazóit.
Mindez mutatja, hogy Wilders gesztusokat tett, de ez nem lesz elég, és egyelőre nem látszik, hogyan garantálhatja azokat az alkotmányos normákat, amiket elsősorban az NSC kíván tőle. Így egyelőre Hollandiában marad a bizonytalanság. Ráadásul a felek bizalma nem erősödött az elmúlt hetekben egymás iránt. Így teljesen kiszámíthatatlan, mi fog történni a nyugat-európai országban, addig is viszont a tanárkodás „helyett és mellett” vígan kormányoz tovább ügyvezetőként Mark Rutte.
