Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szélsőbalos Die Linke korábbi frakcióvezetője, a továbbra is nagy befolyással bíró Sahra Wagenknecht komolyan gondolja, hogy kilép a pártból, és újat alapít. Ennek, illetve a párt válságának egyik új jele, hogy az őt támogató Amira Mohamed Ali, a párt Bundestag-frakciójának társvezetője augusztus 7-én lemondott, ennek okaként pedig Wagenknecht és a párt kapcsolatát hozta fel.
Pár nappal később a Linke másik frakcióvezetője, a jelenlegi pártvezetés oldalán álló Dietmar Bartsch is lemondott posztjáról, amit nyolc éve töltött be, és a szeptemberi tisztújításon sem kíván újraindulni. A mérsékelt Bartsch távozása komolyan érinti a pártot, mert egy országszerte ismert arcot veszít el, ő volt a 2021-es választás egyik csúcsjelöltje, ráadásul keletnémet származású, amilyenből kevés maradt a vezetésben, dacára annak, hogy a volt szocialista állam tartományai adják a párt bázisát.
A 65 éves politikus azt mondta, az övének nincs köze Mohamed Ali lemondásához és a Wagenknecht körüli viszályhoz, döntését már korábban meghozta, ám az időzítés mindenesetre minimum gyanús.
A helyzet már annyira elmérgesedett a Linkénél, hogy a párt egykori elnöke, a Wagenknechtet támogató Klaus Ernst néhány párttársát
politikailag inkompetens bohócnak
nevezte. A pártvezetés pedig már júniusban azt kérte Wagenknechttől, hogy mivel pártalapításon gondolkozik, adja vissza a mandátumát.
A tét nagy, a német alsóházi törvényhozás 736 képviselői helyéből 39 a Linkéé, ha közülük csak Wagenknecht és két társa kilép a pártból, a képviselőcsoporti státusz megszűnik, ezzel pedig a Linke elveszítené parlamenti jogait, alkalmazottait, pénzét és a felszólalási idejét a plenáris üléseken. A párt köreiből úgy tudni, ennek az esélye nem elhanyagolható: öt-tíz képviselő tarthat a frakcióból Wagenkechttel.
Ezzel pedig tönkretehetnék a pártot, aminek Wagenknecht is a politikai karrierjét köszönheti. Az 1969-ben, a türingiai Jenában iráni apától és német anyától született, most 54 éves politikus még az NDK állampártjában kezdte politikai tevékenységét, majd annak utódpártjában, a PDS-ben folytatta, mely 2007-ben összeolvadt az akkor kormányzó szociáldemokrata-zöld koalíciót elhagyó politikusok által alapított Munka és Szociális Igazság Párttal (WASG), létrehozva a Linkét. Férje, a 79 éves Oskar Lafontaine korábban a WASG és a Linke vezető politikusa volt, de négy éven át, 1995 és 1999 között vezette a szociáldemokrata SPD-t is, volt Saar-vidék miniszterelnöke és Gerhard Schröder pénzügyminisztere is.
Hogy miért nem a párton belül próbálja meg Wagenknecht és köre érvényre juttatni akaratát? Mert eddig sem sikerült. Hiába lengette be már korábban a kiválás lehetőségét, legutóbb a 2022-es pártkonferencián maradt alul a jelenlegi pártvezetés irányvonalával szemben.
Hanyatló támogatottság
A széthúzás hátterében pragmatikus és ideológiai okok is vannak.
A párt EP-választási csúcsjelöltjének a menekültsegítő- és környezetvédő aktivistát, Carola Racketét jelölte meg – vélhetően a meredek lejtmenetbe került Zöldek csalódott támogatóit akarnák megnyerni vele –, ami nem tetszik Wagenknecht körének. Alexander Ulrich képviselő a Tagesspiegelnek azt mondta,
Rackete jelölésével felbosszantjuk a munkavállalókat, és megsértjük a tradicionális szavazóinkat. Rackete riadalmat kelt a választókban, az AfD-nek viszont ajándék.
Hogy kerül ide a szélsőjobbos AfD (Alternatíva Németországért)? Mindkét pártnak kiemelten fontosak a volt NDK-s tartományok, a Linke csalódott választóinak jelentős hányada pedig az AfD-hez pártolt át. A Linke már a 2021-es szövetségi választáson is a vesztesek közé tartozott, 2007-es alapítása óta nem szerzett ilyen kevés voksot, és a tartományi választásokon is csak szenved az utóbbi években. Bár a két évvel ezelőtti választáson az AfD is leszerepelt, a Linkétől azért tudott szavazókat szerezni, a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint pedig szárnyal, soha jobban nem állt: ha most vasárnap lenne a választás, a második legtöbb szavazatot kapná, többet a szocdem-zöld-liberális koalíció mindhárom pártjánál, 21 százalékot.
Ezzel szemben a Bundestag 2013 és 2017 között legnagyobb ellenzéki pártja, a Linke az ötszázalékos bejutási küszöb elérésével küszködik, általában 4 százalékra mérik őket.
Elsőre furcsának tűnhet a szélsőbalról a szélsőjobbra evezni, de ha a Linke megosztottságának eszmei hátterére vetünk egy pillantást, nem az. Racketével és alapvetően a Janine Wissler és Martin Schirdewan társelnökökkel az a baja Wagenknechtnek és társainak, hogy más politikát csinálnak, mint ami szerintük a Linkének a hagyományaiból fakadóan fel kellene vállalnia.
A pártvezetés irányvonala, mindenekelőtt a fiatal klímaaktivisták meghódítása, illetve a koalíciós kormány katasztrofális politikája miatt a jövőjüket féltő hétköznapi polgárok problémáinak figyelmen kívül hagyása további választási vereségekhez vezet, és a jövőben egy értelmét vesztett törpepárttá teszi a Linkét
– mondta Wagenknecht Mohamed Ali lemondása apropóján arra, hogy EP-csúcsjelöltjüknek a diplomáciai botrányt okozó (vagy legalábbis annak céltáblájává váló) Sea-Watch mentőhajó kapitányát, Racketét tették meg.
Konzervatív baloldal
A Linkén belüli ideológiai kérdés tulajdonképpen az: milyennek kell lennie ma a baloldali politikának? A jelenlegi vezetés menekültpárti, támogatja az ukrán fegyverkezést, a gender témában liberális álláspontot képvisel, a fő üzenetüknek a társadalmi egyenlőtlenség és a radikális klímavédelem kapcsolatát tekintik. A klímaváltozásnak Wagenknechték szerint is vannak társadalmi vonatkozásai, de óva intenek annak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, és a klímavándorlás ellenére (inkább) migrációellenesek, szigorúbban szabályoznák a bevándorlást, nincsenek az „olcsó” orosz energiaimport ellen, az ukrán fegyverkezést és a szankciókat elítélik, a genderkérdésben pedig a konzervatív oldalon állnak.
Wagenknecht a háború tavalyi kirobbanása következetesen engedékeny Oroszországgal. A magyar kormánysajtót is körbejárta a hír, hogy a szélsőbalos politikus a „békekampány” élére állt, és elutasította, hogy a Nyugat fegyvert szállítson Ukrajnának. Wagenknecht a tévéstúdiók beszélgetős műsoraiban Oroszországot rendre a nyugati gazdasági szankciók áldozatának állítja be.
Ajánlata: konzervatív társadalom szocialista gazdasággal, vagy ahogy ő nevezi, baloldali konzervativizmus. Azt nem tudni, mennyien vevők rá, de az biztos, hogy a német társadalom mérhető része.
A politikus pártja jelenlegi vezetését amiatt kritizálja, hogy már nem a munkavállalók és a szociálisan hátrányos helyzetűek érdekeit képviselik, hanem „életmód-baloldaliak”, és trendi témákkal a városi környezetben próbálnak szavazatokat szerezni. Ezzel pedig hozzájárulnak az AfD erősödéséhez. A gazdaságilag bőven a nyugatiak után kullogó keletnémet tartományokban sokan baloldali érzelműek, de protestszavazóként jelenleg az AfD-t támogatják.
A szocializmusnosztalgia mint a demokrácia megmentője?
A szélsőjobbos párt társelnöke, Alice Weidel tavaly ősszel azt nyilatkozta, hogy Wagenknecht kifejezetten népszerű az AfD keleti szavazói között. Wagenknechték a konzervatív baloldalisággal – az AfD nevére reflektálva – afféle „baloldali alternatívává” válhatnak: opciót jelenthetnek azoknak az alapvetően baloldali szavazóknak, akik csalódtak a politikai elitben, ezért kénytelenek az AfD-re szavazni (ha egyáltalán elmennek voksolni).
Betölthetnék azt az űrt is, ami a Linke létrehozásakor a szocialista állampárt utódja, a PDS hagyott maga után: az NDK-nosztalgiát.
Wagenknecht korábban azt állította, az év végéig dönt a pártból való kilépésről, ami pártszakadást jelentene, mások szerint ugyanakkor ez már eldöntött kérdés, csak addigra megy végbe a folyamat.
Azért is fontos, hogy az év végéig pont kerüljön az ügy végére, mert jövőre nemcsak európai, hanem tartományi választást is tartanak három keletnémet tartományban. Az egyik Türingia, az egyetlen tartomány, ahol a Linke miniszterelnököt tudott adni, a jelenlegi – kisebbségi – kormányfő Bodo Ramelow révén. A közvélemény-kutatások most azt mutatják, az AfD fogja megnyerni itt a 2024-es választást. Nem is kicsit, a szavazatok harmadát vihetik el, a kereszténydemokrata CDU és a Linke 10-10 százalékkal kevesebbel kullog utánuk.
Júliusban ugyanakkor volt egy felmérés, amely arra is rákérdezett, mit szólnának a választók egy Wagenknecht-párthoz: a megkérdezettek 25 százaléka látta lehetségesnek, hogy rá adja a voksát, ezzel pedig meg is nyernék a választást, mert ebben a felállásban az AfD csak 22 százalékot szerezne, vagyis 10 százalékot venne el tőlük az új szélsőbalos párt.
Stefan Möller, a türingiai AfD társvezetője a kutatással kapcsolatban elismerte, hogy pártjától szavazatokat vihetnek el Wagenknechték, de szerinte nem drasztikus mértékben. Möller egy lehetséges új párt létrejöttével kapcsolatban megjegyezte:
Ha Wagenknechték pozícióira tekintek, akkor egy együttműködést látok velük a legvalószínűbbnek.
Ezzel mutat hasonlóságot a párt másik tartományi társelnökének, az AfD legradikálisabb szárnyához tartozó Björn Höckének a tavalyi kijelentése: miután a politikus békemenetet szervezett a háború ellen, azt ajánlotta Wagenknechtnek, csatlakozzon hozzájuk.
Hogy Wagenknecht mit szólna egy ilyen koalícióhoz, nem tudni, mindenesetre egy pódiumbeszélgetésen azt mondta júniusban:
az embereknek egy nagy része egyetlen pártban sem látja érdekei képviselőjét, de ha egyben mégis – és ez a tragédia –, akkor az az AfD.
A Washington Post titkos dokumentumokra hivatkozva egyébként arról írt, hogy az oroszbarát politikát folytató politikai csoportosulások, vagyis Wagenknecht és az AfD összeboronálása mögött Moszkva áll, a Kreml szovjet mintára közös „békemozgalommal” próbálja aláásni Ukrajna német támogatását.
Egy újabb felmérés azzal árnyalja a képet, hogy Wagenknecht bizalmi indexe 24 a százas skálán, épp csak Wissler vagy Weidel előtt áll, és csak az AfD szavazói között ért el magas értéket, 58 pontot.
Az ügy további pikantériája, hogy Wagenknechték az AfD mellett adott esetben egy másik lehetséges koalíciós partnerrel is kormányozhatnának Türingiában: az általuk elhagyott Linkével.
