Másfél éve dúl az orosz-ukrán háború, melynek régóta várt, új fejezete nyár elején vette kezdetét. Bő két és fél hónappal ezelőtt indult el az ukrán ellentámadás: a tavaszról nyárra tolódott művelet terveit a szűk ukrán vezetésen kívül senki sem ismeri – beleértve a szövetségeseiket, ami a hírek szerint feszültség forrása is –, így csak sejteni lehet, hogy a lassú felőrlő harcok mennyiben fedik az eredeti várakozásokat. Ha volt is olyan elképzelés az ukrán oldalon, hogy gyors áttörést érjenek el, az mára kijelenthető, hogy nem sikerült. Ennek az elsődleges oka, hogy az orosz haderő sok száz kilométer hosszan épített ki védelmi állásokat, melyek komplexitása meglephette az ellentámadókat. A második világháború óta ilyen mélységű és komplexitású kiépített védelmet senkinek sem kellett feltörnie. Sőt, frontális áttöréssel jellemzően nem is szoktak próbálkozni, inkább megkerülik a védvonalakat. Dél-Ukrajnában azonban a megkerülésre nincs lehetőség,
Még a raszputyica, vagyis az Ukrajnát sártengerré változtató esős idő beköszönte előtt kell sikereket elérniük. Erre nagyjából október közepéig van idejük, utána viszont hosszú időre ellehetetlenülnek a gyors mozgásra, gépesített hadviselésre alapozó támadó műveletek. Mivel az orosz haderő támadó potenciálja is jelentősen meggyengült a téli offenzív műveletek során, a frontvonalak hosszú időre befagyhatnak, ha a következő hetekben az ukránoknak nem sikerült arrébb tolni őket.
Az ellentámadás jelenlegi állásáról és a jövőbeli kilátásairól Csiki Varga Tamást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Miért nem volt gyors áttörés?
Június 5-6-án az elakadó ellentámadás szimbólumává váltak az aknamezőre futott nyugati harckocsik. Ekkor a zaporizzsjai Orihiv térségében M2 Bradley gyalogsági harcjárműveket, Leopard 2-es harckocsikat, Humveekat, MRAP-ket és egy aknamentesítő járművet hagytak hátra a megfutamodó ukránok. Ez volt az ellentámadás első, jól látható eleme. A kudarcot az orosz propagandagépezet fújta nagyra, mondván, hiába a több hónapnyi várakozás, ennyire elég a nyugati haditechnikával felturbózott ukrán haderő. Abban, hogy ez a vélekedés uralja a nyilvánosságot, az is szerepet játszhatott, hogy az ukránok már a támadás első napjaiban hírzárlatot rendeltek el, így esélyük sem volt ellennarratívát építeni.
Csiki Varga Tamás szerint
Vélhetően a gyors áttörésről szóló várakozások is ezen alapultak, melyek az elmúlt hónapok lassan csordogáló harcai nyomán egyértelműen túlzónak tűnnek. Oroszország elképesztően sűrű aknamezőket telepített a frontszakaszra. Aknából volt nekik bőven, így hatékonyan tudják lassítani az ukrán előrehaladást, ráadásul nagyon komoly emberáldozatba kerül a felszámolásuk: beszámolók szerint a déli területek ukrán kórházaiba napi szinten 80-100 fő érkezik, akiknek tüzérségi vagy aknasérülése van. – Ezek nem feltétlenül halálos sérülések, de biztos, hogy belátható időn belül nem kerül vissza a katona a frontra – mondta Csiki Varga.
Az, hogy nem lett gyors áttörés, alapvetően két komponensből áll össze. Az első a légi támogatás hiánya: sem helikopterek, sem vadászgépek nem nyújtanak tűztámogatást az orosz védelem megerősített pontjaival szemben. Az ukránok sokféle nyugati haditechnikát halmoztak fel az ellentámadáshoz, de a légi támogatás fájóan hiányzó képessége az ukrán haderőnek, és ezt a közeljövőben nem fogják tudni orvosolni. Az ukrán légierő szóvivője szerint „nyilvánvaló”, hogy idén már nem érkeznek meg az amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépek (megjegyezve, hogy a napokban derült ki, hogy a dánok és hollandok leszállítják az első F-16-osokat, ami Volodmir Zelenszkij szerint döntő fejlemény lehet).
Ezen kívül a szárazföldi erőknél ugyanígy hiányzott a tüzérségi támogatás az orosz védelmi pontok lefogásához. A műszaki akadályokat és az aknazárakat így lehetett volna felszámolni, ám ez nem sikerült.
Két-három hét után rájöttek az ukránok, hogy ezt fölösleges erőltetni, mert csak elhasználják az értékes haditechnikát. Váltottak és visszatértek ahhoz a felőrlő jellegű harcászathoz, amely a tavalyi műveletek közül a herszoni területfoglalás előkészítésére hasonlít, nem pedig a gyors, gépesített műveletekre épülő harkivira
– értékelt Csiki Varga.
Ennek a kulcselemei az orosz logisztikai utánpótlás és a védelmi vonalak mögöttes területeinek a pusztítása. Az utánpótlás megnehezítésében, ellehetetlenítésében kiemelt szerepe van a precíziós csapásméréseknek (továbbá a szabotázs akcióknak). A mélységi csapásmérések kiemelt célpontjai a kommunikációs központok, radarállomások, a különböző hadianyag és üzemanyag lerakatok, illetve olyan katonai csoportosítások (táborok, kiképzőhelyek), melyek elpusztítása komoly veszteséget jelent értékben, technikában vagy élőerőben.
Ugyanezt a taktikát alkalmazták Herszonban, ahol a HIMARS-okkal sikerült pusztítani az orosz logisztikai rendszert. A pontos, nagy hatótávolságú rakétatüzérségi rendszerekkel csapást tudtak mérni a Dnyeper folyó felett átívelő három stratégiai fontosságú hídra, amelyek az orosz erők ellátását biztosították. Ezután ellehetetlenült a folyó nyugati partján állomásozó csapatok ellátása, így november közepén kénytelenek voltak átvonulni a keleti partra, és feladni Herszon városát (az egyetlen megyeszékhelyet, melyet az invázió kezdete óta sikerült bevenniük). A szeptemberi, harkivi ellentámadás máshogy nézett ki. Ott sikerült meglepni az oroszokat: váratlanul érte őket a támadás, nem voltak felkészülve és nem támaszkodhattak kiépített védőállásokra, ezért gyorsan összeomlott a front. Az orosz védelem azóta mindenhol kiépült (Szurovikin-vonal), így orosz részről hasonló blamára mára kevesebb esély van.
Hol tartunk most?
Az első hetek látványos veszteségei után az ukrán haditechnika sem pusztul olyan ütemben. Az ukránok mostanra nem a legértékesebb harcjárművekkel rohannak neki a megerősített pontoknak, különösen nem a műszaki akadályoknak vagy aknazáraknak. Ehelyett tíz-húsz fős kis egységekkel, lövészkatonákkal igyekeznek behatolni a résekbe, majd ott felszámolni az orosz védelmet. Annak ellenére, hogy az ukránbarát oldalon sebezhetetlennek kikiáltott nyugati fegyverekről hamar kiderült, hogy természetesen sebezhetőek,
Ezt láthattuk az Orihivnél aknára futott járműveknél is: nem voltak holttestek a képeken. – Itt ütközik ki a filozófiai különbség: a nyugati hadseregekben az élő erő fontos érték – értékelt Csiki Varga.
A nyári ellentámadás felőrlő harcai az első két-három hét óta tartanak, melyek eredménye: lassú területszerzés. Idáig néhány tucattól pár száz fős lakosságú kis településeket sikerült visszafoglalni. Hasonló méretű falvakból 15-16 került vissza ukrán kézre.
Azonban Csiki Varga arra emlékeztetett, hogy a napokban az ukránok eljuthattak az orosz védelem második és harmadik vonala közé. Az első vonalat az aknazár és a műszaki akadályok jelentik, vagyis ha ezeken sikerült átjutniuk, elképzelhető, hogy nagyobb a mozgástér és gyorsabban tudnak haladni. Így kilátásba került, hogy az ukránok visszatérhetnek ahhoz a mozgékony, gépesített hadviseléshez, amelynek a tavaly őszi sikereiket köszönhetik.
Az Institute for the Study of War (ISW) elemzői szerint az első vonal áttörése két ponton is sikerülhetett: a két fő támadási irány mentén az ukránok 16 és 19 kilométert haladtak előre. Csiki Varga kiemelte: minden támadó műveletnél kulcsfontosságú a súlyképzés. Ahhoz, hogy egy kritikus ponton áttörést tudjanak elérni, az kell, hogy az orosz erőket szét tudják húzni, majd, ahol kellően „vékony”, összpontosítják a támadó erőket és megkísérlik az áttörést. Amikor júniusban elstartolt az ellentámadás, még öt-hat ilyen kísérleti irány is volt, ahol az orosz védelmet tesztelték. Azt a két pontot választották ki, ahol valamelyest meg tudták ezeket bontani. Formál logikailag is adja magát a két fő csapásirány, ugyanis ezeken a helyeken olyan úthálózatok és logisztikai háttér van, melyeket érdemes elfoglalni a déli irányú mozgáshoz egyrészt Tokmak – Melitopol, másrészt Bergyanszk (esetleg Mariupol) felé. Arra nincs egyértelmű forgatókönyv, hogy melyik a fontosabb: amelyiken át tudnak vergődni, oda helyeznek majd nagyobb súlyt.
- Az egyik ilyen irány Robotine, a zaporizzsjai front nyugati részén. Ebbe az irányba tudnák tovább építeni a sikereiket Tokmak felé, amely egy 30 ezer lakosú kisváros ugyan, de annak a sokat emlegetett, stratégiai fontosságú ellátási útvonalnak a mentén fekszik, amely a Krím szárazföldi összeköttetését biztosítja. Ukrajna lassan egész Robotinét elfoglalja: a harcok már a faluközpontban dúlnak, illetve az ukrán erők délkeleti irányban igyekeznek megkerülni az orosz védelmet. Csiki Varga azért tartja elképzelhetőnek, hogy itt sikerült átjutni az első vonalon, mert elkezdték bevetni az ukrán elitalakulatokat is: a 82. légideszant rohamdandár célja, hogy kierőszakolják az áttörést. Ha ez sikerül, még mindig 20-25 kilométerre vannak Tokmaktól, majd közvetlenül Tokmak térségében át kell jutniuk még két védelmi vonalon. Mindenesetre: ezen a frontszakaszon kilátásba került némi területszerzés – persze, arra nincs garancia, hogy ez össze is jön. Tokmak maga fontos közlekedési csomópont, ahonnan a 60 kilométerre fekvő Melitopol felé lehetne tovább haladni.
- A másik ilyen áttörési irány a Zaporizzsja és Donyeck megye határában fekvő, Velika Novoszilka térsége, amely Bergyanszk felé mutat. A Mariupol-Bergyanszk-Melitopol tengelyen áthaladó vasútvonal elvágása a herszoni és zaporizzsjai orosz erők ellátásában okozna zavarokat. Mivel Ukrajnának sikerült visszafoglalni Urozsájne falut, vélhetően ezen a szakaszon is a második orosz védelmi vonalnál járhat, nagyjából tíz kilométerre beékelődve abba.
Az első vonalat alkotó műszaki zár mögött már élő erővel kell megküzdeni. A második vonalon lövészárkok és statikus erődítmények (egyebek mellett tüzérségi eszközök) vannak, melyek tűzerővel próbálják feltartóztatni a támadókat, a harmadik vonalon pedig az orosz tartalék erőknek kell – vagy kellene – lenni.
A harmadik vonal vagy mögöttes terület azért érdekes, mert ha van orosz kapacitás, tartalék erő, akkor itt próbálhatják meg megállítani az ukrán áttörést
– magyarázta Csiki Varga, hozzátéve, hogy vegyes hírek érkeznek a harmadik vonal állapotáról. Az ukrán narratíva az, hogy a felmorzsoló harcászat, a logisztikai háttér bénítása, a frontvonalra helyezett nyomás lefárasztotta, kimerítette az orosz védekező erőket. Nem igazán tudtak rotálni, azaz cserélni a védekező erőket, ráadásul rossz hadianyag-ellátással küszködnek. A másik, „oroszbarát” olvasat szerint az oroszok jelentős számú tartalék erővel bírnak, különösen a Zaporizzsja, Donyeck megye határvidékén. Ezen a területen papíron még négy dandárnyi erővel (egy dandár 5000-5500 fő) rendelkezhetnek.
Csiki Varga szerint a tényleges erőviszonyokról kevés tudásunk van. Arra vonatkozóan vannak nyílt forrású térképek, értékelő anyagok, hogy milyen egységek vesznek részt orosz és ukrán oldalról a harcokban. Ám arról, hogy
Az ukrán oldalon is sok a kérdőjel. Ukrajnának kilenc olyan dandárja van, melyet kifejezetten erre a támadásra szereltek fel nyugati nehézfegyverzettel és felszereléssel. Közülük sokan kaptak kiképzést külföldön, a szövetséges államokban. Ezen kívül még három dandárja áll készenlétben az ukrán haderőnek a térségben, ám ezek ukrán fegyverzettel vannak ellátva – tehát összesen 50-60 ezer főnyi kapacitással rendelkeztek az ellentámadás előtt.
Csiki Varga arra emlékeztetett, hogy az ellentámadás elején ebből három dandárt vetettek be a déli fronton, de elhúzódtak a harcok, így a támadásban résztvevő erőket július végétől az ukránoknak is el kellett kezdeni rotálni.
Mi jön ezután?
Nehéz megmondani, hogy rövid távon merre fejlődhet az ukrán ellentámadás. A következő hetekben arra kell figyelni, hogy Robotine és Urozsájne után folytatódik-e a térnyerés, ki tudják-e erőszakolni a mélységi áttörést.
Amennyiben ez sikerül, az még mindig nem garancia a sikerre. Nem egyenes séta az Azovi-tenger partjára, de egy áttörés lépéskényszert tudna teremteni az oroszoknak. Ekkor kiderülne, hogy valóban vannak-e tartalékok, melyek képesek megállítani az ukrán térnyerést. Ha nincs ukrán áttörés, akkor folytatódik a felőrlés, amely a nagy képet figyelembe véve Oroszországnak kedvezőbb
– mondta Csiki Varga, megjegyezve, hogy mindig a védekező fél van lépéselőnyben, különösen, ha városharcról van szó. A hadtudományi tapasztalat szerint a támadónak 3:1-es fölényt kell biztosítania, míg városi környezetben ez elmehet egészen a 8-10:1 arányig. Tavaly Mariupol és Szeverodonyeck, idén Bahmut ostrománál láttuk, hogy a védekező ukránok óriási veszteségeket tudtak okozni az orosz haderőnek. Most nem városi harcok zajlanak ugyan, de a kiépített védelmek és a sűrű aknamezők is komoly veszteségeket okoznak. Ráadásul előbb-utóbb Bergyanszk vagy Melitopol előtt is fel kell vonulnia Ukrajnának, már ha sikerül eljutnia odáig.
Amennyiben sikeres az áttörés, azt követi egy úgynevezett „sikerkifejlesztő lépcső”. Ez egy következő hullám, amely az áttörés által nyitott résbe benyomulva halad tovább. A területszerzés gyorsasága, mértéke sok mindentől függ: a terepviszonyoktól kezdve addig, hogy futnak-e az orosz vagy nem. Ukrán részről optimista forgatókönyv, hogy a harkivi offenzívához hasonlóan most is összeomlik a front valahol, és nem lesz érdemi ellenállás. Ebben az esetben ismét válthatnak arra a mozgékony gépesített hadviselésre, melyhez az eszközállományuk adott, és amellyel gyorsan tudnának jelentős területeket nyerni. Kevésbé optimista forgatókönyv szerint csak a következő védelmi vonalig zajlana az előretörés.
„Meglátjuk, hogy Tokmaknál például kialakul-e városharc. Ha ez megtörténik, az akár elhúzódhat jövő tavaszig is. Ha az ukránok el is érnek Tokmakig, akkor sincs rá semmiféle garancia, hogy már a siker kapujában vannak. Persze, Tokmakot meg is kerülhetik: nem kell feltétlenül minden egyes településen átverekedni magukat az ukránoknak. Nem az a művelet célja, hogy az összes orosz katonával megküzdjenek, hanem az, hogy az oroszok helyzetét fenntarthatatlanná tegyék és kivonják őket
– értékelt Csiki Varga. Megjegyezte: sok múlik azon is, hogy melyik támadási iránynál sikerül az áttörés. Amennyiben Tokmaknál történne áttörés, Melitopol felé haladna tovább a támadás, amely már egyértelműen nagyváros, békeidőben 150 ezren lakják. Viszont amennyiben keletebbre, Velika Noviszikánál, Bergyanszk felé tudnának kijutni az ukránok a védelmi öv mögé, sokkal nagyobb szárazföldi területet, lényegében az egész déli földnyelvet el tudják vágni az orosz honi területektől. A déli orosz kontingens nagyobb létszámú, így elvben komolyabb védekező potenciállal rendelkezik, de az ő ellátásuk onnantól kezdve teljesen bizonytalanná válhat. Ez esetben az optimista forgatókönyv számolhat azzal, hogy őket kivonják a Krím felé. Csiki Varga nem gondolja, hogy az orosz katonai vezetés inkább harcolna az utolsó emberig, mert egy ilyen nagyságrendű stratégiai vereséget elég nehéz lenne az orosz belpolitikában megmagyarázni.
Minden jelentős támadó művelet Ukrajnában egy szűkülő időablakon belül valósítható meg. Október közepétől beköszönt a raszputyica, amely szó szerinti fordításban „úttalanságot” jelent. Ilyenkor az Ukrajna területének mintegy 70 százalékát borító síkság olyan összefüggő mocsárvidékké változik, melyen sem Hitlernek, sem Napóleonnak nem sikerült átjutnia. Az ukrajnai háború elején is raszputyica volt az országban, ekkor veszett oda a legtöbb orosz harckocsi. Az ukránok az eldobható, vállról indítható rakétáikkal hatékonyan tudták támadni az orosz menetoszlopokat, melyek csak betonúton tudtak haladni, különben a lánctalpas járművek beragadtak volna a sárba. Most hasonló kihívás előtt állnak az ukránok is:
– Ezért kulcskérdés, hogy milyen tempóban tudnak haladni az ukránok, lesz-e orosz összeomlás. Ha nem lesz, akkor egy ponton túl az idő az oroszoknak fog dolgozni – jegyezte meg Csiki Varga. Hozzátette: arról érkeznek beszámolók, hogy a front mögötti térségben folyamatosan újabb és újabb védelmi állásokat építenek ki, illetve Tokmak irányába, az utak mentén elkezdték az aknásítást. Mindez arra utalhat, hogy Oroszország a front beszakadására készül, és már most az ukránok gyors előretörését próbálják gáncsolni. Ezt erősíti, hogy a hírek szerint a tavaly szeptemberben Oroszországhoz csatolt ukrán területeken az őszi helyhatósági választások elhalasztására is készülnek.
Oroszországra is átterjedt a háború?
A Moszkva elleni dróncsapások már az ukrán ellentámadás előtt elkezdődtek. Május 3-án a Kreml épületét érte támadás, majd a hónap végén egy újabb dróncsapás után lakóházak sérültek meg. A legutóbbi, hétfői dróntámadásoknak már két sebesültje is volt, és a fenyegetés miatt az orosz főváros mind a négy fő repterén korlátozni kellett a légi közlekedést.
Idáig az Oroszországon belül végrehajtott akcióktól Ukrajna igyekezett hivatalosan elhatárolódni – ahogy történt az a belgorodi betörésnél –, ám Volodimir Zelenszkij augusztusban már „elkerülhetetlen és igazságos folyamatnak” nevezte, hogy a háború fokozatosan átterjed orosz területekre.
Az oroszországi dróncsapások csekély károkat okoznak, mégis van gyakorlati hasznuk. Csiki Varga Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy
Emellett a támadások szimbolikus jelentősége is fontos. Nehezen eladható, hogyan lehetséges a regionális nagyhatalmi szerepben tetszelgő Oroszország fővárosát támadni, miközben az otthoni narratíva szerint csak egy különleges katonai hadműveletet hajtanak végre Ukrajnában, egy rosszul felszerelt haderővel szemben. Az ISW legutóbbi jelentése szerint a moszkvai dróncsapások az orosz frontkatonák morálját is rombolják. Ugyanez motiválja az ukrán hátország elleni orosz támadásokat: Kijev és a többi ukrán város rakétázásának az egyik célja, hogy a fronttérségben kevesebb légvédelmi eszközük legyen. Ugyanakkor az orosz drónok és irányított rakétafegyverek károkozása nagyságrendileg sokkal nagyobb, mint az ukránoké.
A másik eszkalációs pontot a Fekete-tenger és partvidéke jelenti, ahol azután élénkültek fel a drón- és rakétatámadások, hogy Oroszország felmondta az Ukrajnával tavaly júliusban megkötött gabonaegyezmény rá vonatkozó elemét. Az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás nagyban hozzájárult a globális élelmezési válság elkerüléséhez. Oroszország azóta folyamatosan támadja az ukrán kikötői infrastruktúrát, mindenek előtt Odesszában.
Oroszország azt kívánja elérni, hogy Ukrajna ne tudja eljuttatni a gabonát a világpiacra. Ezt két dologgal lehet elérni. Az egyik, hogy fizikálisan a kikötői infrastruktúrát rombolják: ha elpusztítják a rakodó dokkokat, a silókat, akkor, ha akarnák sem tudnának ezen az útvonalon szállítani. A másik az Ukrajnába irányuló kereskedelem akadályozása a Fekete-tengeren. Ellehetetleníteni nem tudják, mert ahhoz blokád alá kéne vonni az egész térséget, márpedig ennyi hajójuk nincs, ráadásul annak következményei lennének, ha harmadik országok hajóit süllyesztenék el
– érvelt Csiki Varga, megjegyezve, hogy orosz narratíva szerint minden ukrán kikötőbe tartó hajót potenciális fegyverszállítónak tekintenek, beleértve a harmadik országok hajóit, ezért zaklatják őket. Egy konkrét eset volt, amikor figyelmeztető lövéseket is leadtak teherszállító hajóra, hogy kikényszerítsék az átvizsgálását.
Erre válaszul az ukránok az orosz fekete-tengeri haditengerészeti kikötőket, valamint a Krímen belüli katonai bázisokat kezdték célba venni. Többször komoly károkat okoztak: a novorosszijszki hadikikötő elleni támadás során egy tengeri drónnal harcképtelenné tettek egy orosz hadihajót (és többé már nem is tud vízre szállni, mert nincs hozzá pótalkatrész), pár napra rá pedig a Kercsi-szorosnál rongáltak meg egy orosz tartályhajót. – Ezek nem döntik el a háborút, nem fogják megroppantani az orosz hátország védelmét, de elég rossz üzeneteket küldenek. Az orosz Fekete-tengeri Flotta parancsnokát nemrég le is váltották, vélhetően az elégtelen védelmi intézkedések és a veszteségek miatt – magyarázta Csiki Varga.
