Nagyvilág

Trump csütörtökön feladja magát Georgiában

Brandon Bell / Getty Images
Brandon Bell / Getty Images

Csütörtökön a georgiai Atlantába megyek, hogy letartóztassanak

– írta saját közösségi oldalán, a Truth Social-ön Donald Trump, korábbi amerikai elnök, megerősítve a CNN forrásait, akik szintén arról számoltak be a lapnak, hogy Trump arra készül, hogy feladja magát Georgiában.

A Trump ellen folyó számos jogi eljárás közül Georgiában tárgyalják azt az ügyet, ami a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával kapcsolatos, a múlt héten vádat is emeltek az egykori elnökkel szemben. A bűnvádi eljárás az állam kerületi ügyésze, Fani Willis vizsgálata nyomán és kezdeményezésére indult. Trump neki is üzent a fenti posztjában. Mint írta, lefogják tartóztatni „egy radikális baloldali kerületi ügyész által, aki az amerikai történelem egyik legnagyobb gyilkossági és erőszakos bűnözési katasztrófáját felügyeli”.

A Reuters szerint Trump kitart amellett, hogy a vádemelés politikailag motivált és, hogy ezzel az egésszel az újraválasztási kampányát akarják ellehetetleníteni. Ennek ellenére a jelek szerint csütörtökön megjelenik a Fulton megyei börtönben és átadja magát a hatóságoknak. Az időpontot Trump ügyvédei és a Fulton megyei államügyészség hétfői egyeztetése során határozták meg, ahol megállapodtak az óvadékról és a szabadlábra helyezés feltételeiről is.

Trump azt mindenesetre már korábbban is kijelentette, hogy akkor sem hagy fel a kampánnyal, ha rács mögé kerül.

Kapcsolódó
Trump világossá tette, ha lecsukják, akkor is elindul az elnökválasztáson
Jogilag ennek semmi akadálya nem lenne, más kérdés, mi lesz ha nyer.

És mivel akár a börtönből is indulhat (és nyerhet) a választáson, az sincs kizárva, hogy végül önkegyelemmel ér véget a történet.

Kapcsolódó
Ha Trump nyer jövőre, egyszerűen csak megkegyelmez magának?
Megvalósíthatná a jogászok rémálmát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik