Még mindig nő a Nova Kahovka-i gátszakadás halálos áldozatainak száma. A hatóságok az áradásoktól sújtott Dnyeper folyó mindkét oldalán friss adatokat közöltek, írja a CNN.
Az ukrán belügyminisztérium szombaton közölte, hogy legalább 16 ember meghalt és 31 eltűnt az árvízben. Ugyanezen a napon egy oroszok által beiktatott herszoni közigazgatási vezető, Andrej Alekszejenko a Telegramon azt írta, hogy a halálos áldozatok száma, a megye oroszok által megszállt részein 29-re emelkedett.
Az ukrán belügyi tárca azt is közölte, hogy 3614 embert evakuáltak az elárasztott területekről, köztük 474 gyermeket és 80 mozgásában korlátozott személyt.
Az orosz megszállás alatt álló kahovkai gátat június 6-án a hajnali órákban robbantották fel. A harcoló felek egymást vádolták a katonai akció végrehajtásával, amely Dél-Ukrajnában óriási áradást okozott, veszélybe sodorta a Krím-félsziget vízellátását, valamint a zaporizzsjai atomerőmű működését is.
A gátrobbantásról az alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

