Nagyvilág

„Aki a szövetségesünk akar lenni, ne menjen Oroszországba” – figyelmeztetett a magyar EU-biztos

MTI/EPA/Fehim Demir
MTI/EPA/Fehim Demir

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa figyelmeztette szerdán a tagjelölt Bosznia-Hercegovinát, hogy az Európai Unió szövetségesei nem utazgatnak Oroszországba – írja a Reuters.

A magyar biztos ezzel arra utalt, hogy Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság vezetője bejelentette, hogy Moszkvába látogat, ahol Vlagyimi Putyin orosz elnökkel gazdasági együttműködésről tárgyalna. Bosznia-Hercegovina 2016-ben nyújtotta be a csatlakozásai kérelmét, tavaly decemberben pedig az ukrajnai háború miatt tagjelölti státuszt kapott.

Azt szeretnénk, hogy Bosznia-Hercegovina a szövetségesünk legyen, aki pedig a szövetségesünk akar lenni, ne menjen Oroszországba

– mondta Várhelyi a Szarajevóban tartott sajtótájékoztatón, ahol felvázolta, milyen lépéseket kell tennie Boszniának az EU-csatlakozás érdekében.

Dodik a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök támogatását élvezi. Tavaly decemberben a magyar állami Eximbank 45 milliárd forintnyi hitelt adott az elszakadásért küzdő boszniai szerb kormánynak, hogy ne menjenek csődbe.

Érdekes párhuzam, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az orosz-ukrán háború kitörése óta is számtalanszor látogatott Moszkvába, legutóbb a múlt hónapban „nukleáris szankciók kivédéséről” egyeztetett az orosz miniszterelnök-helyettessel. Utóbbi látogatása után pedig éles kritikát kapott például Lengyelországtól a Putyin orosz elnök által kitüntetett Szijjártó.

Kapcsolódó
Boszniát bomlasztó szerbeket támogat a magyar kormány, az államfő lefasisztázta
A muszlim bosnyákokat kihívásnak tekinti a magyar kormány Bosznia jövőbeli EU-csatlakozásakor. Ám ottani szerbek – akik szétszednék az országot, és akiknek a vezetője ellen az Egyesült Államok szankciókat rendelt el januárban – 100 millió eurót kapnak az Orbán-kormánytól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik