Nagyvilág

Korábban kirúgták a hadseregből a neonáci biztonsági őrt, aki vérfürdőt rendezett Texasban

Joe Raedle / Getty Images
Joe Raedle / Getty Images
Szombat délután a Dallas melletti Allenben egy bevásárlóközpont parkolójában egy kommandósnak öltözött, félautomata fegyverrel rendelkező férfi kezdett vérengzésbe, miután leparkolt az autójával. Egy helyszínen tartózkodó rendőr ugyan gyorsan hatástalanította az ámokfutót, ám a merénylő lövései így is megöltek nyolc embert, hét másikat pedig súlyosan megsebesítettek. Azóta sikerült beazonosítania a hatóságoknak, hogy a 33 éves Mauricio Garcia volt az elkövető. Kiderült róla, hogy fiatalon katonaként szolgált, de a mentális állapota miatt még 2008-ban elbocsátották a hadseregből. A legutóbb biztonsági őrként dolgozó magányos ámokfutó indítékaira még nem derült fény.

A hétvégén egy újabb, lőfegyverrel elkövetett tömegmészárlás rázta meg az Egyesült Államokat – ez idén már a 198. eset volt. (A legalább négy sérülttel járó lövöldözések, azaz a lőfegyverrel elkövetett tömegmészárlások és a szabad fegyverviselés témáját ebben a cikkben mutattuk be részletesen). Május 6-án, helyi idő szerint 15 óra 30 perckor egy kommandósnak öltözött magányos férfi parkolt le egy Dallas vonzáskörzetében található szabadtéri bevásárlóközpont H&M üzlete előtt, majd az AR-15-ös géppuskákhoz hasonló félautomata fegyverével vérengzésbe kezdett. (Azt a pillanatot, amikor kiszáll az autójából, az alábbi, felkavaró videóban meg is lehet tekinteni.)

A támadás idején, a szombat délutáni csúcsforgalomban több száz, shoppingolni vágyó ember volt a Texas állam fővárosától nagyjából 40 kilométerre északra elhelyezkedő, százezer lakosú Allen bevásárlóközpontjában, az Allen Premium Outletsben.

Az NBC News riportjában bejátszott segélyhívás szerint a fekete ruházatán POLICE- vagy SECURITY-feliratot viselő támadó lövései nyolc áldozatot olyan súlyosan megsebesítettek, hogy a helyszínen belehaltak a sérüléseikbe. Nyolc másik áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy őket kórházba kellett szállítani, ahol egyikük azóta el is hunyt. A legfiatalabb halálos áldozat 5, a legidősebb 61 éves volt, eddig azonban csak egyetlen áldozat személyazonosságát hozták nyilvánosságra: a 20 éves Christian LaCour a tragédia idején biztonsági őrként dolgozott a bevásárlóközpontban.

Egyre több mindent tudunk az ámokfutóról

A férfi ámokfutásának egy, a lövöldözéstől független segélyhívásra reagáló rendőr vetett véget, aki halálos lövéseket adott le rá – így a vélhetően társak nélkül akcióba lépő mészáros motivációit egyelőre homály fedi. Azonban a nyomozók azóta azonosították az elkövetőt, és elkezdték feltérképezni a profilját.

A kilenc ember halálát okozó lövöldözésért a hatóságok szerint egy 33 éves helyi férfi, Mauricio Garcia tehető felelőssé, akit a szomszédjai egy ismerőseinek kedvesen dudáló és integető, ugyanakkor magának való és különc férfiként jellemeztek. A tragédia előtti években biztonsági őrként dolgozó férfi Dallas keleti részén élt a szülei házában, ahonnan pár hónappal a lövöldözés előtt egy motelba költözött. A nyomozók azóta mindkét helyszínen házkutatást tartottak.

Garcia a költözés mellett kész fegyverarzenállal készült az öngyilkos akciójára: a támadáskor viselt golyóálló mellényére több extra tárat rögzített a gépfegyveréhez, és egy pisztoly is volt nála, amikor öldöklésbe kezdett, a kocsijában pedig további lőfegyvereket találtak.

Azonban a nyomozás jelenlegi állása szerint úgy tűnik, hogy már régóta vonzódhatott a lőfegyverekhez: a középiskola után ugyanis beállt katonának, azonban 2008-ban eltanácsolták az Egyesült Államok hadseregétől, mivel úgy látták, hogy nincs megfelelő mentális állapotban ahhoz, hogy fegyvert adjanak a kezébe.

A magányos ámokfutónak kívülről nézve csendes és tisztességes élete lehetett, és korábban semmilyen komoly összetűzése nem volt a törvénnyel. Mauricio Garcia olyannyira ártalmatlannak tűnt a hatóságok szemében, hogy még a mentális egészsége miatt a hadseregtől történő 15 évvel ezelőtti elbocsátása ellenére is évekig dolgozhatott biztonsági őrként több különböző cégnél.

Amit a mészárlásakor még az előnyére is tudott fordítani, hiszen a szemtanúk beszámolói alapján valószínűleg ekkor is a tekintélyt parancsoló munkaruháját viselte.

JOE RAEDLE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP Az Allen Premium Outlets madártávlatból a tragédia után két nappal.

Az ámokfutó magatartását tovább árnyalja, hogy a hatóságok szerint Mauricio Garcia – aki a neve alapján feltehetően latin-amerikai gyökerekkel rendelkezik, bár ezt eddig egyetlen hivatalos szerv sem erősítette meg – egy neonáci volt, aki hitt a fehér faj felsőbbrendűségében.

A nyomozók ezt a következtetést egyrészt az online térben rekonstruálható megnyilvánulásaiból vonták le, másrészt abból, hogy Mauricio Garcia taktikai mellényén egy RWDS-feliratú felvarró volt. Ez a betűszó pedig annak a rövidítése, hogy Right Wing Death Squad – azaz magyarul Jobboldali Halálosztag.

A kormányzó a háttérben húzódó mentális problémákat orvosolná

Texas a szabad fegyverviselés egyik legnagyobb támogatójának számító szövetségi állam – ahol a liberális törvények még azt is megengedik, hogy a polgárok akár a mészárláshoz használt félautomata gépfegyverekhez hasonló puskákkal a hátukon menjenek el bevásárolni.

Így az állam republikánus vezetője, Greg Abbott kormányzó sem a fegyverviselés szigorításának felvetésével reagált a tragédiára a részvétnyilvánítás mellett, hanem azt nyilatkozta, hogy szerinte inkább a vérengzések hátterében húzódó mentális problémák orvoslásával kellene foglalkozni. Megígérte azt is, hogy meg fogják fosztani a fegyvereiktől a veszélyes bűnözőket.

Az emberek gyors megoldást akarnak. (…) A hosszú távú megoldás itt a mentális egészség kérdésének kezelése

– mondta Abbott a Fox News-nak adott vasárnapi interjújában.

Joe Biden elnök a részvétnyilvánító közleményében azt hangsúlyozta, hogy a támadó taktikai felszerelést viselt, és egy AR-15 típusú fegyverrel lőtt, egyúttal sürgette a kongresszust, hogy vezessen be szigorúbb korlátozásokat a lőfegyverekre és a lőszerekre vonatkozóan.

Több és gyorsabb cselekvésre van szükség, hogy életeket menthessünk. Túl sok családnál van üres szék a vacsoraasztalánál. A kongresszus republikánus tagjai nem kezelhetik továbbra is puszta vállrándítással ezt a járványt

fogalmazott az elnöki közlemény.

A tragédia áldozatainak emlékére az államfő parancsa alapján félárbócra engedték a zászlókat a szövetségi épületeken. Az áldozatok tiszteletére virrasztást is tartottak a város egyik templomában, ahol a korábbi hasonló esetek után a szabályokon enyhítő kormányzó is megjelent.

JOE RAEDLE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Virrasztás a lövöldözés áldozataiért Allen városának bevásárlóközpontjánál 2023. május 7-én.

Az Allen Premium Outletsben történt tragédia a második legsúlyosabb fegyveres tömegmészárlás volt az idén az Egyesült Államokban a január végi, a kaliforniai Monterey Parkban történt, 12 halálos áldozattal járó lövöldözés után – amelyet az USA történetének legidősebb ámokfutója követett el.

És egy héten belül ez volt a második, több halálos áldozattal járó mészárlás Texas államban, ahol pár nappal korábban egy férfi azért végzett 5 szomszédjával, mert rászóltak, hogy ne lövöldözzön annyit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik