Nagyvilág
Élő
Az ukrajnai háború egy hete alatt hatezer orosz tüntetőt vettek eddig őrizetbe.
2022. 03. 03. 18:10
Élő
Volodomir Zelenszkij egy csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette: személyesen szeretne tárgyalni Vlagyimir Putyinnal.
Élő
Ezt az atomerőműveket üzemeltető ukrán állami cég vezetője, Petro Kotin közölte a Reutersszel.
2022. 03. 03. 17:27
Élő
Már 22 halálos áldozata van a csütörtöki csernyihivi bombázásoknak, írja a Guardian az ukrán hatóságok közlése alapján.
Élő
Péntektől átmenetileg ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek a főváros közösségi közlekedési járművein, hétfőtől pedig információs centrumot alakít ki a fővárosi önkormányzat a Nyugati téri aluljáróban, jelentette be a főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Élő
A 300 ezer lakosú Herszon, a Krímtől északnyugatra, a Dnyeper torkolatánál fekvő kikötőváros volt az első nagyobb ukrán város, amit az orosz csapatok be tudtak venni csütörtökön.
Élő
A NATO-ba, az Európai Unióba, az Európa Tanácsba, valamint más nemzetközi szervezetekbe történő sürgős jelentkezésre szólította fel a koszovói parlament csütörtökön elfogadott határozatában a pristinai kormányt - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán.
2022. 03. 03. 16:33
Élő
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az orosz-ukrán konfliktus kezdetétől a csütörtök déli adatok alapján 676 menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztrált, közölte a főigazgatóság csütörtök délután.
Élő
Megkezdődött a béketárgyalások második köre Ukrajna és Oroszország között, erősítette meg a hírt egy ukrán elnöki tanácsadó a Guardiannek.
Élő
A BBC tette közzé az ukrán rendőrség videóját, amin látszik a csernyihivi bombázás utóhatása.
Élő
Amiről képet is posztolt a fehérorosz külügy a Twitterre.
2022. 03. 03. 15:22
Élő
Vlagyimir Putyin telefonon egyeztetett Emmanuel Macronnal, az orosz elnök pedig a beszélgetés során a BBC tudósítása szerint leszögezte, hogy „Oroszország sikeresen demilitarizálja és semlegessé teszi majd Ukrajnát", ezeket megnevezve céljaiként.
Élő
Miután elkezdett terjedni egy olyan videó, ahol egy ukrán férfi a két kezével megfog egy aknát, és az útról az erdőbe viszi, miközben cigi lóg a szájából.
2022. 03. 03. 15:09
Élő
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az Oroszország által Ukrajna ellen a múlt héten elindított háború „legrosszabb része feltehetően még előttünk áll".
Élő
Hamarosan elkezdődik a béketárgyalások második felvonása Ukrajna és Oroszország között, a delegációk már úton vannak a helyszínre, írja a BBC.
Élő
A Helt nevű észt teherhajó két matrózát egy csónakban találták meg a Fekete-tengeren, közölte Igor Ilves, a tallinni Vista Shipping Agency menedzsere.
2022. 03. 03. 14:31
Élő
Az orosz erők próbálják megakadályozni, hogy a civilek elhagyhassák Mariupol városát, írja a Guardian a polgármester közlése alapján.
Élő
A Guardian szerint az EU hivatalnokai úgy látják, hogy az orosz veszteségekkel kapcsolatban az ukránok adatai igazak, nem az oroszoké.
2022. 03. 03. 14:11
Élő
Varju László, a párt alelnöke a DK ifjúsági szervezetével orosz zászlót helyezett el az MTVA épülete elé, miközben az orosz himnusz szólt.
2022. 03. 03. 12:29
Élő
Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán közölte, hogy szerdán megérkezett hozzájuk egy ukrajnai menekült csoport.
2022. 03. 03. 11:39
Élő
Újabb videót tett közzé Volodimir Zelenszkij, amelyben többek közt arról beszélt, hogy az ukrán védelmi vonalak kitartanak, de folyamatosak az ország ellen intézett rakétatámadások.
2022. 03. 03. 11:37
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 14:35 Petíciót indít Magyar Péter a gödi akkugyárban történtek miatt
- 14:35 50 ezer forint: a banki költség ennyi lehetett tavaly átlagban az ügyfeleknek
- 14:33 „Lenyűgözött a játéka, érdemes lesz figyelni rá” – a legendás sznúkeres magyar ellenfelét dicsérte
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 14:19 Mumifikálódott holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
- 13:50 Tóth Amarissa nagy fordulat után verte az ukrán teniszezőt, aki nem fogott kezet Bondár Annával
- 13:42 Hámori Gabriella elvált Juhász Pétertől
- 13:29 Az orosz gázellátás kiküszöbölését is vállalta Szijjártó Péter Washingtonban
- 13:25 Rétvári Bence látlelete a Nyírő-botrányról, nyugtató a pszichiátereknek
- 13:14 Szőlő utcai javítóintézet: rács mögött tölti a húsvétot Juhász Péter Pál az élettársával
- 13:06 Drágább lehet a tankolás pénteken
- 13:05 Szalay-Bobrovniczky: A honvédség fokozatosan kitelepül az energetikai infrastruktúrához, miután felderítette azt
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
