Élő Nagyvilág

Joe Biden Patriot légvédelmi rakétarendszert küld Ukrajnának

Alex Wong / Getty Images
Alex Wong / Getty Images

Az előző nap legfontosabb eseményeit itt olvashatja.

Biden: Putyin nem fog magától kivonulni Ukrajnából

Az Egyesült Államok Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának – jelentette be hivatalosan Joe Biden elnök, amikor a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Joe Biden a négyszemközti megbeszélés előtt megemlékezett arról, hogy 300 napja tart a háború, és megerősítette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei Európában és másutt továbbra is gondoskodni fognak arról, hogy Ukrajna rendelkezzen a szükséges pénzügyi, humanitárius és biztonsági segítséggel.

Az elnök a megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Patriot-rendszer szállítása mellett az Egyesült Államok vállalja egyéb katonai eszközök közvetlen szállítását amerikai készletekből, valamint bizonyos szerződéses kötelezettségvállalásokat is, összesen 1,8 milliárd dollár értékben.

Az elnök kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a rakétarendszer szállítása nem jár a konfliktus szempontjából eszkalatív hatással, mert védelmi felhasználásról van szó, és nem támadó jellegű alkalmazásról.

Hozzátette, hogy ő és az ukrán elnök is békét akar, és ennek egyszerű módja az lenne, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy döntene, hogy “kivonul” (Ukrajnából). “Ez viszont most nem fog megtörténni” – jegyezte meg Joe Biden, amihez hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a további segítségnyújtásra fordítják figyelmüket, hogy Ukrajna a harctéren legyen képes győzni.

Volodimir Zelenszkij a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy köszönetet mondani érkezett az ukrán emberek nevében az amerikai elnöknek és az Egyesült Államok polgárainak az elmúlt hónapokban nyújtott támogatásért. Úgy fogalmazott, hogy jó hírekkel tér haza, a most bejelentett pótlólagos katonai csomag legerősebb eleme a Patriot-rendszer, ami jelentősen növeli majd az ukrán légvédelem hatékonyságát.

Az ukrajnai humanitárius helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy a tél túlélési kérdéssé vált az ukrán emberek számára. Beszélt Oroszország felelősség vonásáról, és arról is, hogy az amerikai elnökkel közösen van javaslat a béke elérésére is. Megállapította, hogy az elmúlt hónapok eseményei igazi partnerré és szövetségessé tették Ukrajnát és az Egyesült Államokat.

Az ukrán elnök washingtoni idő szerint az esti órákban a Kongresszus tagjai előtt is beszédet mond.

Zelenszkij kitüntetést adott át Bidennek

Egy medált adott át az ukrán elnök az amerikai kollégájának a Fehér Ház Ovális Irodájában. Volodimir Zelenszkij elmondása szerint egy tüzértiszt kérte meg Bahmutban, ahol a legsúlyosabb harcok dúlnak, hogy adja át a kitüntetését Joe Biden amerikai elnöknek.

– Nem érdemeltem ezt ki, de nagyon méltányolom – reagált Joe Biden, miközben átvette a medált.

Így landolt Zelenszkij

Az ukrán elnök Telegram-csatornája megosztott pár képet arról, hogyan fogadták Volodimir Zelenszkijt a reptéren.

 

Elérhette a százezret az elesett oroszok száma

Közzétette a legfrissebb adatait az ukrán haderő az eddig elszenvedett orosz veszteségekről az orosz invázió kezdete, február 24-dike óta egészen a most szerda reggelig tartó időszakra vonatkozóan. Eszerint 99.740 orosz katona vesztette életét a harcokban, az előző 24 óra leforgása alatt 510-en haltak meg. Elemzők szerint mostanra elérhette a százezret is az orosz halottak száma, mivel átlagosan 400-800 között szokott lenni a napi veszteségük.

Ezeket az adatokat független forrásból lehetetlen ellenőrizni, de az biztosra tehető, hogy borzalmasak lehetnek az orosz veszteségek, különösen, hogy a mozgósítás során behívott férfiakat különösebb kiképzés nélkül küldik ki a frontra harcolni.

Zelenszkij szerencsésen megérkezett

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezekben a percekben landolt Washingtonban a CBS jelentése szerint. Az ukrán vezető találkozik Joe Biden amerikai elnökkel és felszólal az amerikai képviselőházban, a kongresszus és a szenátus közös ülésén.

Így hagyta el Zelenszkij Ukrajnát

Először hagyta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ukrajna területét miután február 24-én, több mint 300 nappal ezelőtt, az oroszok megtámadták az országot. Zelenszkijt és kíséretét a lengyelországi Przemysl vasútállomáson videózták le, amint leszálltak a Kijevből érkező vonatról. Mint ismert, Zelenszkij Washingtonba tart John Biden amerikai elnök meghívására, Lengyelországból repülőn folytatta az útját.

Putyin: Oroszország gondoskodni fog róla, hogy nukleáris hadereje harcképes legyen

Vlagyimir Putyin elnök a legfőbb védelmi tisztségviselőinek év végi találkozóján megerősítette, hogy Oroszország eléri az ukrajnai különleges katonai hadművelet valamennyi célját, és ígéretet tett arra, hogy fegyveres erőinek minden támogatást megad.

Az orosz elnök beszédében országa katonai terveit tárta a védelmi vezetők elé. Putyin aláhúzta: biztosítani fogja, hogy Oroszország nukleáris hadereje harcképes legyen.

Leszögezte azt is, hogy

nincsenek pénzügyi akadályai annak, hogy a kormány mit ad a hadseregnek.

Azzal vádolta meg a NATO-t, hogy teljes erejét Oroszország ellen fordítja, és felszólította a katonai vezetőket, hogy ők a szíriai és ukrajnai harcokban szerzett tapasztalataikat hasznosítsák.

Azt is elmondta, hogy Oroszországnak különös figyelmet kell fordítania a drónok fontosságára az ukrajnai háborúban, hozzátéve, hogy az orosz hiperszonikus Sarmat rakéta – amelyet „Sátán II-nek” neveznek – a közeljövőben bevetésre kész lesz.

(Guardian)

Hivatalos: Patriot-rendszereket küld az Egyesült Államok Ukrajnába

A Fehér Ház megerősítette, hogy Joe Biden elnök a mai napon bejelenti: az Egyesült Államok Patriot lég- és rakétavédelmi rendszereket küld Ukrajnába, hogy segítse az Oroszország elleni honvédő háborút.

Biden elnök egy jelentős új, közel 2 milliárd dolláros Ukrajnának szánt biztonsági segélycsomagot fog bejelenteni

– adta hírül a Fehér Ház.

A csomag tartalmazni fog egy nagyon fontos új képességet: egy Patriot üteget, amely kulcsfontosságú eszköze lesz az ukrán nép védelmének az ország kritikus infrastruktúrája elleni barbár orosz támadásokkal szemben. Az ukrán erőket egy harmadik országban fogjuk kiképezni a Patriot-rendszer üzemeltetésére. Ez eltart egy ideig, de az ukrán csapatok értékes tudással térnek majd haza

– teszik hozzá.

(Guardian)

A Kreml szerint semmi jó nem sül ki Zelenszkij amerikai útjából

Megírtuk, hogy szerdán Washingtonba látogat Volodimir Zelenszkij, és ezzel kapcsolatban nyilatkozatot adott ki a Kreml is. Dmitrij Peszkov szóvivő úgy fogalmazott, hogy semmi jó nem sül ki az utazásból, és hogy az, hogy a nyugat továbbra is fegyverekkel látja el Ukrajnát, csak mélyíti a konfliktust. Ez Peszkov szerint később visszaüthet Kijevre.

Moszkva azt is bejelentette, hogy szerdán beszédet mond Vlagyimir Putyin az orosz védelmi minisztérium megbeszélésén.

Hszi és Medvegyev a kínai-orosz stratégiai együttműködésről tárgyalt Pekingben

Az orosz-kínai stratégiai együttműködésről tárgyalt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Hszi Csin-ping kínai elnökkel szerdán Pekingben.

A pekingi állami rezidencián tartott találkozóról Medvegyev a Telegram-csatornáján számolt be. A Kínai Központi Televízió közlése szerint szerdán volt a megbeszélés.

Az orosz politikus közölte, a találkozón téma volt a két kormánypárt, a Kínai Kommunista Párt és az Egységes Oroszország közötti együttműködés is.

(MTI)

Áramfejlesztőket és üzemanyagtartályokat visz a Máltai Szeretetszolgálat Kárpátaljára

Telepíthető és hordozható áramfejlesztőket, ezerliteres tartályokat és az eszközök feltöltését segítő, a gépjárművek otthoni tankolására is alkalmas mobil üzemanyagtöltő berendezést szállít Kárpátaljára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A segélyszervezet szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a térségben hetek óta csak napi néhány órán át működik az energiaszolgáltatás. Az áramfejlesztők a beregszászi máltai szervezet koordinálásával a karitatív létesítmények, szociális ellátást nyújtó és oktatási intézmények működését teszik biztonságosabbá.

Az energiaszolgáltatás – folytatták – sokszor csak az éjszakai órákban áll helyre Beregszászon, máskor kora hajnalban tér vissza az áram, az emberek ekkor tudják használni a háztartási gépeket, illetve feltölteni akkumulátorról működő eszközeiket.

Makuk János, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat vezetője úgy tájékoztatott, hogy sok városi szervezet, több iskola, óvoda és szociális feladatot ellátó intézmény kért tőlük áramot, vagy áramfejlesztő eszközt mindennapos működéséhez, tudatták.

„A szeretetszolgálat saját tevékenységének fenntartásához is szükségessé vált a napközbeni energiaellátás megszervezése, hogy tovább működjenek a magányos idős embereket, a fogyatékos gyermekeket nevelő családokat és a leginkább rászoruló embereket támogató szolgálatok, és a lakosság ellátásában egyre jelentősebb szerepet játszó élelmiszeradományok kiosztását is folytathassák. Ez utóbbi tevékenységet a heti váltásokban Magyarországról érkező önkéntesek közreműködésével tartják fenn” – áll a kommünikében.

A közlemény szerint a szeretetszolgálat szerdán áramfejlesztő készülékeket, az aggregátorok üzemanyag-ellátásához egyköbméteres tartályt, illetve mobil üzemanyagtöltő berendezést szállított Beregszászra. Ez utóbbi eszköz akár egy furgon csomagtartójában házhoz vihető „mozgó benzinkútként” működtethető készülék, amely az áramfejlesztők feltöltését teszi lehetővé, de gépjárművek tankolására is alkalmas.

Emlékeztettek arra, hogy a szeretetszolgálat a háború kitörése óta ezer raklapnyi segélyszállítmányt küldött Ukrajnába; a szállítmányok nagy részét a beregszászi máltai szervezet használta fel, illetve vitte más kárpátaljai településekre.

Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából kedden

Az ukrán-magyar határszakaszon 6226-an léptek be Magyarország területére kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4095-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 168 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

Vonattal 91 ember – köztük 29 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve, tudatta az ORFK.

Megtiltotta a beutazást az Ukrajnával határos megyébe Fehéroroszország

Átmenetileg korlátozta a beutazást, belépést és ideiglenes tartózkodást az Ukrajnával szomszédos Homel megye három kerületének határ menti sávjába a fehérorosz kormány.

Az erről szóló rendeletet Raman Halovcsenka fehérorosz miniszterelnök írta alá, és szerdán tették közzé a hivatalos közlöny internetes oldalán.

Az intézkedés a Lojevi, Bragini és Hojnyiki kerületekre vonatkozik. Nem érinti a hivatalos, szolgálati úton lévő személyeket, a területen lakókat, illetve az őket meglátogató közeli rokonokat, illetve kivételes esetekben az Állami Határőr Bizottság vagy az általa meghatalmazott hivatalos személy által kiadott engedély alapján oda beutazókat. A kormány nem tájékoztatott arról, hogy a beutazási tilalom milyen időszakra szól.

Fehéroroszország október 11-én „szabotázsellenes gyakorlatot” kezdett Homel megyében. Négy nappal később orosz katonák érkeztek a térségbe, hogy csatlakozzanak a gyakorlathoz.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn látogatást tett Minszkben, és tárgyalásokat folytatott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel. Ez volt az első útja Fehéroroszországba 2019 óta. Útjára elkísérte Szergej Lavrov külügy- és Szergej Sojgu védelmi miniszter.

(MTI)

Zelenszkij a régóta várt Patriot-rendszer érkezését jelentheti be Washingtonban

Egy Guardian által látott közlemény szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatása során Joe Biden bejelenti, hogy egy jelentős új biztonsági segélycsomagot fog nyújtani, amely segít Ukrajnának megvédeni magát az orosz agresszióval szemben.

Hozzáteszik: a látogatás aláhúzza az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét Ukrajna támogatása mellett, ameddig csak az szükséges, beleértve a gazdasági, humanitárius és katonai segítségnyújtást is.

A csomag értéke közel 2 milliárd dollárra rúg majd, és

tartalmazni fog Patriot rakétaüteget is.

A Patriot a világ egyik legfejlettebb légvédelmi rendszere, amely drónok, harci repülőgépek, illetve kisebb hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen is sikerrel alkalmazható.

A Kreml korábban kifejezte aggodalmát a rendszerrel kapcsolatban: szerintük Patriotok ukrajnai megjelenése „megjósolhatatlan következményekkel járna”

A rendszer használatának legfontosabb akadálya, hogy akár 90 katonára is szükség lehet a működtetéséhez és karbantartásához. A tervek szerint az Egyesült Államok egy harmadik országban fogja kiképezni az ukrán erőket a rendszer használatára.

Zelenszkij már úton van Washingtonba

Igaza lett az amerikai sajtónak, szerdán valóban az amerikai fővárosba látogat az ukrán elnök.

Ezt egyrészt a Fehér Ház erősítette meg egy hivatalos közleményben, amelyben bejelentették, hogy Volodimir Zelenszkijt Joe Biden hívta meg és hogy a kettejük találkozója után az ukrán államfő a Kongresszusban mond beszédet. Hozzátették, hogy a látogatás során Biden jelentős új biztonsági segélycsomagot jelent be, amellyel Ukrajna megvédheti magát az orosz agresszióval szemben.

Másrészt Zelenszkij a Twitteren is közölte, hogy már úton van Washingtonba, hogy megerősítse az USA-val történő együttműködést.

https://twitter.com/ZelenskyyUa/status/1605443014847086592

Kövér László: Magyarország nemzeti érdeke egy szuverén, erős, demokratikus Ukrajna

Kövér László szerint Magyarország nemzeti érdeke egy szuverén, erős, demokratikus és a polgárainak, köztük az ott élő magyaroknak, életlehetőséget biztosító Ukrajna. Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorának keddi adásában a háború mellett a szankciós politikáról, a visegrádi együttműködésről és az uniós vállalásokról is beszélt. A házelnök az interjúban azt mondta: az orosz-ukrán háború megváltoztatta a világ geopolitikai térképét – írja az MTI az összefoglalójában.

Hangsúlyozta, ahogy a szankciós politika elindult, egyre világosabbá vált: vannak törekvések arra, hogy Oroszországot gazdasági és politikai értelemben is leválasszák Európáról, az Európai Unióról, egy „új vasfüggöny” létrehozásával. Ezek nem feltétlenül európai kezdeményezésűek, de az európai politikai elit valamiért ennek lelkes támogatójává vált – tette hozzá.

Kövér László szerint mindez azt jelenti, hogy az egybefüggő, az érdekek kölcsönös, méltányos beszámításán alapuló gazdasági és politikai kooperáció, amely egységes Eurázsiát hozhatott volna létre Portugáliától Dél-Kelet-Ázsiáig, jelenleg elesni látszik.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: sem a nemzetközi jog, sem pedig az emberi, erkölcsi szabályok alapján nem menthető fel Oroszország az agresszió vádja alól.

Aki az első puskalövést elsüti, az a felelős alapvetően,

mondta.

Azonban szerinte a nyugati világ is elkövetett egy stratégiai hibát, amikor Ukrajnát is megpróbálta nemcsak kivonni az orosz érdekszférából, hanem egy nagy lélekszámú és felfegyverzett bázissá tenni Oroszországgal szemben.

A szankciós politika sokkal többet ártott Európának, mint Oroszországnak – jelentette ki az Országgyűlés elnöke. Azt mondta: harcolni kellene Közép-Európában azért, hogy ne legyen a térség egy észak-atlanti birodalom keleti perifériája, és sokkal inkább közvetítő zónának kellene maradnia, mint eddig.

Kövér László szerint a fegyveres konfliktus mihamarabbi lezárására, és utána olyan új közép-európai vagy európai békerendszerre lenne szükség, amelyben egymás méltányos biztonsági igényeit számításba veszik.

Ukrajnáról megjegyezte: sok teendő van még addig, hogy nyugati segítséggel valóban az európai uniós csatlakozásra számításba vehető országgá váljon. A magyaroknak ez az érdeke, efelé kell törekedni, nemzetközi jogi értelemben pedig Ukrajnának a nemzetközileg megállapított határai közötti szuverenitás az, amelyet vissza kell követelnie, a Krím félszigetet is beleértve. Ebben csak akkor lehet változás, hogyha Ukrajna is beleegyezik – tette hozzá.

A NATO-ról azt mondta: ebben a pillanatban védekező pozícióba kell helyezkednie, és készülnie kell arra az egyébként szerinte nem valószínű forgatókönyvre, hogy Oroszország ezt a háborút kiterjeszti valamelyik NATO-tagállam területére is. Méltatta a NATO politikai és katonai vezetését a bölcs eljárásért, amellyel igyekszik megakadályozni azt a lehetőséget, hogy ez a háború eszkalálódjon.

Kitért arra is, hogy van egy látható törésvonal Közép-Európában, az Oroszországgal való egyszer és mindenkorra szakítást erőltető balti államok, Lengyelország és Románia, illetve az inkább békepárti Csehország, Szlovákia és Magyarország között. Le kellene ülnünk beszélgetni arról, hogy megértsük a másik álláspontját – jelentette ki.

Kövér László jónak látná, ha a visegrádi négyek vissza tudnának térni arra a nyomvonalra, amikor azokra a kérdésekre koncentráltak, amelyekben értelemszerű egyezés vagy érdekazonosság volt.

A szankciókról szólva azt mondta: normális középútra lenne szükség, de leginkább bele sem kellett volna menni egy olyan utcába, ami eleve zsákutcának tűnt.

A szankciók megszavazásáról úgy fogalmazott: ha csak annyit tud elérni a magyar kormány, hogy Magyarországot a számára leghátrányosabban érintő szankciós következmények alól kivonja, akkor az a helyes, ha csak ennyire törekszik és ha tud, akkor kompromisszumot köt.

A házelnök példaként említett erre Dániát – de a britek is ilyenek voltak –, amely már a csatlakozáskor bizonyos feltételeket támasztott, hogy milyen európai együttműködésben nem akarnak részt venni.

Az európai uniós feltételességi eljárásról szólva Kövér László kiemelte, a magyarok gyakorlatilag mindenben teljesítették azokat az elvárásokat, amelyeket egy alkufolyamatban konkretizáltak az Európai Bizottsággal. A pénztártól való távozás után utólagos reklamációt nem érdemes tenni – jegyezte meg.

A vállalások közül még van, amely – az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és az Országos Bírói Tanács közötti hatáskör módosítása – időben átcsúszik a tavaszi törvényalkotási teendők közé, ismertette. Arra is kitért: a finn és a svéd NATO-csatlakozás szavazása a tavaszi ülésszak elején várható.

Kövér László várakozásai szerint a 2024-es választási évben a háború befejezése és a következményeinek kezelése áll majd a viták középpontjában. Nyilvánvalóan az európai parlamenti választás is arról szól majd, hogy milyen nyomvonalon induljon tovább egy újabb ciklust kezdve az Európai Unió – mondta.

Az a kérdés, hogy megvan-e az a szuverenitásunk, hogy megfogalmazzuk a saját érdekeinket és utána vitában, érvelésben, akár demokratikus diskurzusban, konfliktusban, de egyfajta kompromisszumban, közös megoldásban oldjuk ezeket fel – vélekedett. Kövér László szerint ez az unió a lényege, és mindenki, aki ettől eltérő politikát próbál megvalósítani, szembemegy azzal, amiért létrehozták az Európai Uniót.

Tehát paradox módon, minél nemzetibbek lesznek azok a kormányok, amelyek az Európai Tanácsban majd képviseltetik magukat – bár ezt nem az európai parlamenti választás dönti el –, annál nagyobb eséllyel fog Európa saját európai közös érdekeit tekintve egy optimális politikát kialakítani, mondta az interjúban az Országgyűlés elnöke.

Washingtonba utazik Volodimir Zelenszkij szerdán az amerikai sajtó szerint

Szerdán az amerikai fővárosba utazik Volodimir Zelenszkij – írta hivatalos forrásokra hivatkozva a New York Times, a Washington Post és a CNN. A Fehér Ház egyelőre nem tett hivatalos bejelentést és nem kommentálta az értesüléseket sem, a komoly biztonsági kockázatok miatt pedig a források is csak névtelenül nyilatkoztak.

A cikkek szerint az ukrán elnök, aki a háború kitörése óta először hagyja el Ukrajnát, szerdán beszédet tarthat az amerikai Kongresszusban, előtte pedig látogatást tesz Joe Biden elnöknél, ahol valamilyen, újabb Ukrajnának nyújtandó katonai támogatás bejelentése várható. A lapok arról is beszámoltak, hogy a képviselőház elnöke, Nancy Pelosi levelet küldött a képviselőknek, amelyben a házelnök arra utalta, hogy az utolsó ülésnek „nagyon speciális fókusza” lesz, de nem fogalmazott ennél konkrétabban.

A New York Times felidézi, hogy Zelenszkij kedden ellátogatott a frontvonalon álló Bahmut városába, ahol a harcoló katonáktól egy aláírt ukrán zászlót kapott. Megígérte, hogy odaadja Bidennek, az azonban nem volt egyértelmű, hogy ezzel egy közeli utazásra utalt-e.

A minap Vlagyimir Putyin orosz elnök is elhagyta rövid időre Oroszországot a háború megindítása óta első alkalommal, ő Fehéroroszországba utazott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik