Nagyvilág

„A tényekkel már nem lehet meggyőzni az embereket”

Allison Joyce / Getty Images / AFP
Allison Joyce / Getty Images / AFP
A választók nemcsak arról döntenek, ki üljön be az állami törvényhozásba, de az is rajtuk múlhat, hogy békés lesz-e a 2024-es elnökválasztás. Riport Észak-Karolinából.

A média eltorzítja az igazságot és megosztja az embereket

– ez olvasható Courtney Geels, az észak-karolinai 4. választókörzet republikánus jelöltjének szórólapján. Amikor a 24.hu munkatársa más újságírók társaságában hétfőn egy durhami hotelben arra kérte Geelst, fejtse ki bővebben, mit ért ez alatt, az egykori ápolónő csak annyit mondott, hogy „a médiát megvásárolták”, és ez tény.

A képviselőjelölt szerint „a tudománnyal ellentétes azt mondani, hogy a védőoltásokkal a többi embert védjük meg”. Amikor arról kérdezték, hogy egyetért-e sok republikánus véleményével, miszerint a 2020-as elnökválasztást „elcsalták”, Geels finomabban fogalmazva a „rendellenes” kifejezést használta a történtekre.

a szerző felvétele

A Fivethirtyeight nevű, közvélemény-kutatással foglalkozó oldal szerint ugyan Geels szinte teljesen esélytelen demokrata párti ellenfele, Valerie P. Foushee ellen, az a tény, hogy meg tudta nyerni a republikánus előválasztást, azt mutatja: a republikánusok trumpista szárnya Észak-Karolinában is megvetette a lábát, és ennek hatása a november 8-ai voksoláson is érezhető lesz.

Erőszakos hangok

Bár önmagában véve a külvilág számára a félidős választások kevésbé izgalmasak, mint az, hogy ki lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, a mostani, végletekig kiélezett helyzetben igen sok múlik a keddi eredményen. Ahhoz, hogy a demokraták megőrizzék a többségüket a képviselőházban, most már talán egy csoda is kevés lenne, de az is egy hajszálon múlik, hogy 50-50 arányban maradjanak a szenátusban a republikánusokkal szemben. Hogy ez milyen következményekkel járhat, arról itt írtunk részletesebben.

A voksolás állami szinten is igen fontos: nemcsak szövetségi képviselőket és szenátorokat választanak sok államban, hanem a kormányzók mellett egyéb tisztviselőket, például állami belügyminisztereket, akiknek a feladata a 2024-es elnökválasztás lebonyolítása lesz. Ha pedig ezekre a posztokra olyan republikánusok kerülnek, akik szerint két éve Donald Trumptól „ellopták” az elnöki címet, az veszélyeztetheti a következő választás lebonyolítását is.

De nem csak emiatt – és a novemberhez képest szokatlan, 28 fokos meleg miatt – mondható forrónak a hangulat Észak-Karolinában: nagy kérdés, hogy a demokrata kormányzó, Roy Cooper milyen törvényhozói testületet kap maga mellé. Ahogy azt David A. Graham, az Atlantic újságírója egy októberi cikkében kifejtette, Cooper kormányzósága hat éve alatt 75, a republikánus törvényhozás által megszavazott jogszabályt vétózott meg, köztük az abortusztörvény és a választási törvény szigorítását, illetve a fegyverviselési törvény lazítását. Az észak-karolinai abortusztörvény – amely a terhesség 20. hetéig engedélyezi a művi terhességmegszakítást – a legengedékenyebbnek számít a déli államokban, így még az 1500 kilométerre fekvő Kelet-Texasból is érkeznek nők a beavatkozás elvégzésére.

Ám, ha az egyik párt megszerzi az úgynevezett szupertöbbséget, azaz a képviselőházban és a szenátusban együtt háromötödös többséget szerez, akkor semmissé teheti a kormányzói vétót. Ehhez pedig a republikánusoknak nem kell sok: mindössze két új szenátusi és három új képviselőházi helyet kell szerezniük.

a szerző felvétele David A. Graham

Tények helyett érzelmek

Graham hétfőn újságírók előtt arról beszélt, hogy az abortusz ügye igen fontos szerepet játszik az idei félidős választásokon, legalább annyira fontosat, mint a gazdasági problémák, így a magas infláció. Ehhez jön még hozzá az az erőszakos, polarizált közbeszéd is, amelyet Graham is a bőrén érez. Elmondása szerint az utóbbi időben megszaporodtak az olyan gyalázkodó levelek, amelyeket republikánus szavazók küldtek neki. De a háborús retorika nem csak a választókra jellemző:

Nagyon nehéz olyan republikánus politikust találni, aki hajlandó beszélni velünk. Csak a baráti médiának nyilatkoznak

– fejtette ki Graham.

Nagyjából hasonló gondolatokat fogalmazott meg a demokrata párti Graig Meyer is, aki szociális munkásból lett politikus, és 2013 óta tagja az észak-karolinai képviselőháznak. Meyer most eggyel feljebb szeretne lépni, és az állami szenátust célozta meg, amire megítélése szerint jó esélye van. Ezzel együtt attól tart, hogy a demokrácia alapjait megkérdőjelező republikánus jelöltek győzelme a Capitolium 2021-es ostromához hasonló, erőszakos jeleneteket szülhet a 2024-es elnökválasztáson. A problémát Meyer szerint az jelenti, hogy a két oldal nagyon beásta magát:

A tényekkel már nem lehet meggyőzni az embereket arról, hogy jöjjenek át erre az oldalra – a szívükre kell hatni.

Kollégánk az Egyesült Államok külügyminisztériuma támogatási programjának köszönhetően utazhatott a választás helyszínére.

Kapcsolódó
Elkallódó választók, megfenyegetett szavazatszámlálók – Amerikában újra választanak
Két évvel a botrányos elnökválasztás után az Amerikai Egyesült Államok újra szavaz és a jelek szerint ez a voksolás sem lesz nyugodtabb – riportunk a helyszínről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik