Nagyvilág

Csak találgatni lehet, miért rángatták ki kamerák előtt a pártkongresszusról Kína előző elnökét

Kevin Frayer / Getty Images
Kevin Frayer / Getty Images
Dermesztő jelenet játszódott le a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusának záróülésén: az utolsó szavazás előtt Hu Csin-taót, Kína előző elnökét a személyzet látványosan kitaszigálta a teremből. Hivatalos magyarázat nincs a történésekre, Hu eltávolítása továbbra is spekulációk tárgya.

Felkavaró jelenettel ért véget a Kínai Kommunista Párt huszadik kongresszusa. Az ötévente megrendezett egyhetes ülésen a várakozásoknak megfelelően a harmadik ciklusra is felhatalmazást kapott az ország jelenlegi elnöke, a párt főtitkára, Hszi Csin-ping, ugyanakkor négy tagot lecseréltek a világ legnagyobb pártjának vezető szervében, a politbüro állandó bizottságában. Elemzők szerint a pártvezetők kiválasztásánál a Hszihez való hűség volt az elsődleges szempont, de a személyi változások valódi okai a párton belüli hatalmi harcokhoz hasonlóan a széles nyilvánosság számára a legtöbbször láthatatlanok.

Kapcsolódó
Kína nem a globalizáció lebontására, hanem annak irányítására törekszik
Vörös Zoltán Kína-szakértő segítségével sorra vettük, milyen geopolitikai kihívásokkal kell szembenéznie a globális dominanciára törő nagyhatalomnak.

A pártkongresszus egy rendkívül szigorúan megkoreografált esemény, melynek tényleges döntései hetekre vagy hónapokra előre megszületnek. Ezért is volt különösen bizarr jelenet, amikor Hszi elődjét, a 79 éves Hu Csin-taót lényegében kirángatták a Tienanmen téri a Nép Nagy Csarnokában megrendezett záróülésről.

Mi történt pontosan?

A 79 éves Hu az újraválasztott főtitkár Hszi mellett foglalt helyet, amikor az egyik rendező odasétált hozzá. Rövid szóváltást követően, miután nem sikerült önként távozásra bírni a korábbi pártfőtitkárt és államfőt, a férfi többször megpróbálta felemelni őt a helyéről.

Az országot 2002 és 2012 között irányító Hu láthatóan feldúlt és zavarodott volt, amikor az ülés utolsó szavazása előtt a személyzet távozásra szólította fel. Mielőtt felállt volna, az előtte lévő papírokért nyúlt, azonban Hszi megakadályozta, hogy azokat magával vigye. A drámaian elnyújtott jelenet során a Hu közelében ülő Li Csan-su, az állandó bizottság leköszönő elnöke felállt, hogy segítsen Hunak, de a mellette ülő Wang Huning teoretikus, az állandó bizottság tagja az öltönyénél fogva visszarángatta a helyére. Távozása közben Hu váltott néhány szót Hszivel, aki bólogatással nyugtázta az elhangzottakat, majd megveregette a Hszi jobbján ülő leköszönő miniszterelnök, Li Ko-csiang vállát.

Hu váratlan kivezetésének okára nem érkezett hivatalos magyarázat.

A Hszinhua állami hírügynökség listáján Hu neve is szerepel a nagygyűlés tagjai között, de az incidensre nem adtak magyarázatot, ráadásul a jelenetsor megvitatására tett online kísérleteket is erősen cenzúrázzák. A Weibo nevű kínai közösségimédia-felületen a felhasználók a Huról szóló korábbi bejegyzések alatti kommentmezőkön tárgyalták ki az incidenst, ami Kínában a cenzorok kijátszásának bevett módszere, ám a Reuters szerint idővel az összes, Hu nevét tartalmazó bejegyzés elérhetetlenné vált az oldalon.

Az állami média nem számolt be tudósításaiban az eseményről. A központi kommunikációban az egyetlen említés a Hszinhua szűkszavú tweetjében szerepel, melyben kifejtik: Hu „ragaszkodott ahhoz”, hogy részt vegyen a kongresszusi záróülésen, annak ellenére, hogy a közelmúltban „hosszabb időt töltött lábadozással”. Hozzátették:

Miután az ülés alatt nem érezte jól magát, munkatársai az egészsége érdekében elkísérték egy ülésterem melletti szobába pihenni. Most már sokkal jobban van.

Ha valóban Hu egészségi állapota miatt érkeztek is a rendezők az egykori államfő segítségére, arra továbbra sincs magyarázat, hogy miért állt ellen percekig a távozásnak.

Az eseményről ennyit tudunk biztosan, így a cikkünkben foglalt lehetséges magyarázatok is meg nem erősített sajtóinformációkon alapulnak.

Egészségügyi vészhelyzet vagy politikai színház?

Hu láthatóan gyenge volt az idei pártkongresszus alatt, így a leginkább kézenfekvő – és hivatalosnak tűnő – magyarázat az, hogy valamilyen egészségügyi probléma miatt kellett távoznia. Ám a Foreign Policy elemzése aláhúzza, nehéz elképzelni olyan betegséget, amely a kamerák forgatagában készteti sürgős távozásra, miközben ő láthatóan vonakodik elhagyni a termet. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy Hu koronavírustesztje pozitív lett, neki azonban erről nem volt tudomása. Ez úgy lehetséges, ha egy PCR-tesztről túl későn derült ki, hogy pozitív, ráadásul a gyorsteszt – amelyet mindenkinek el kell végeznie, aki a pártvezetés közelében tartózkodik – nem tudta kimutatni a fertőzést.

De még egy olyan környezetben is, ahol a titoktartás és az óvatosság az irányadó norma, rendkívül bizarr, hogy kollégái nem sietnek azonnal a legyengült egykori vezetőjük segítségére, csupán rezignált arccal figyelik a történéseket.

Másfelől a Kínai Kommunista Párt tömeggyűlései általában erősen megtervezett események, ami arra enged következtetni, hogy Hu Csin-tao távozásának időzítése talán nem volt véletlen.

Hu a kongresszus utolsó, szombati napján a zárt ajtós üléseken is részt vett. A nap végére a sajtómunkásokat is beengedték a terembe, a személyzet pedig csak azután lépett oda a volt elnökhöz, hogy felszólítsa a távozásra, miután bekapcsolták a kamerákat.

A kommunista párt általában nem szokta kiteregetni a szennyest a nyilvánosság előtt. Amennyiben Hu kirángatása a politikai színház része volt is, ez eltér az eddigi normáktól.

A Foreign Policy szerint egy ilyen lépést esetleg az motiválhatott, hogy hirtelen olyan információk láttak napvilágot, amelyek miatt Hszi – akinek személyesen kellett jóváhagynia az akciót – attól félt, hogy Hu tartózkodik vagy egyenesen ellene voksol a kongresszus zárószavazásán, melyen egyhangúan hatalmazták fel a harmadik ciklusára. A gyanút sok minden kiválthatta: Hu egy elejtett megjegyzése a színfalak mögött, vagy akár a demencia jelei is, melyek hirtelen pánikot kelthettek a pártvezetésen belül, hogy valami rosszul is elsülhet.

Hszi azt is megüzenhette, hogy nincs másik út

Hu 2013-ban visszavonult a közélettől, de a spekulációk odáig mennek, hogy Hszi a hatalmi játszmáinak részeként dobatta ki elődjét demonstratívan a teremből. Az újonnan megválasztott, 205 tagú Központi Bizottságból Li Ko-csiang miniszterelnök és Vang Jang is kimaradt, ami azt jelenti, hogy a pártvezetés legfelsőbb szervének, a továbbra is héttagú állandó bizottságnak sem lesznek tagjai. Mindkettőjüket Hu korábbi pártfogoltjaként tartottak számon. Bár csupán egy évvel vannak a párt íratlan, 68 éves nyugdíjkorhatára alatt, a 69 éves Hszi neve is ott van a központi bizottság tagjai között. Ezzel a vezető a nyugdíjba vonulással kapcsolatos íratlan szabályokat is áthúzta, mint ahogyan a 69 éves Vang Ji külügyminiszter is maradhatott a székében.

Hszi rendkívül kemény szavakkal jellemezte a párton belüli helyzetet, amikor 2012-ben átvette a hatalmat: a gyenge, üres és felhígított pártvezetéstől való elmozdulásról beszélt anélkül, hogy név szerint említette volna Hut.

Hu és Hszi a kommunista párt különböző frakcióinak és generációinak a képviselői. Hu a kollektív hatalomgyakorlást, a külvilág felé való nyitást képviselte, melynek csúcspontja volt a 2008-as pekingi olimpia. Ezzel szemben Hszi Mao Ce-tung óta az ország legnagyobb hatalmú vezetője, aki sokkal kevésbé érzékeny arra, mit gondol a nemzetközi közösség Kína belügyeiről. A liberális gazdaságpolitikához és az előző adminisztráció értékrendjéhez köthető Vang és Li kikerülése az állandó bizottságból, valamint Hu nyilvános megalázása lehet Hszi kemény üzenete a „másik út” híveinek.

Kevin Frayer / Getty Images Hszi Csin-ping és Hu Csin-tao

Egy másik értelmezés szerint Hszi ezzel a párt érinthetetlennek vélt egykori vezetőinek, „nagy öregjeinek” küldhetett félreérthetetlen üzenetet arról, hogy a hatalma immár korlátlan. Kívülről ez szükségtelenül kegyetlen lépésnek tűnik: Hu nem rendelkezett érdemi hatalommal a párton belül azóta, hogy a 2000-es évek elején általa vezetett, a párton belül informálisan működő frakciót, a Kommunista Ifjúsági Ligát szétverték, szövetségeseit leváltották vagy letartóztatták. Ráadásul a korábbi vezető megalázására zárt ajtók mögött is lett volna alkalom, sőt az KKP belső titkosrendőrsége különösebb feltűnés nélkül, az egészségi állapotára hivatkozva házi őrizetbe is helyezhette volna őt.

Könnyen lehet, hogy még hosszú ideig nem fogjuk megtudni, miért vezették ki a volt elnököt a kongresszusról. Elképzelhető, hogy születik egy bejelentés a korábbi vezető megromlott egészségi állapotáról, ahogy az is, hogy soha nem lesz nyilvános magyarázat az esetre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik