A következő élő közvetítés része Putyin szerint nincs értelme most tárgyalni Bidennel

Szijjártó Péter bekérette ukrán ügyvivőt

A külgazdasági és külügyminiszter fölösleges provokációnak nevezte, hogy a turulszobrot eltávolították Munkácson. A tárca emiatt bekérette délutánra a budapesti ukrán ügyvivőt – mondta Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A munkácsi városi tanács előzőleg úgy döntött, a turul helyére Ukrajna állami jelképe, az úgynevezett „trizub”, a háromágú szigony kerül. A külügyminiszter azt mondta, nem kérdés, hogy Ukrajnában a háború előtt inkorrektül bántak a kárpátaljai magyarokkal, amit a magyar kormány a háború kitörése óta zárójelbe tett, ennek megvitatására akkor térnek vissza, ha béke lesz Ukrajnában. Most a lehető legjobb kapcsolatot akarják a kárpátaljai vezetőkkel.

A miniszter Viktor Mikita megyei kormányzót méltatta, szerinte ő nagyon sokat tett a mesterségesen gerjesztett magyarellenes hangulat visszafogásáért. Szijjártó Péter azt mondta, a munkácsi turulszobor eltávolítása ügyében is a kormányzó segítségét kérték.

Biztos vagyok benne, hogy ő erről nem tudott, az ő józansága, a korrekt megközelítése teljes mértékben ellentétben áll azzal, amit most provokáció szintjén műveltek. Ma az ukrán ügyvivőt be is kéretjük a külügyminisztériumba, hogy nála is tiltakozunk ezzel a lépéssel kapcsolatban.

Sziijártó Péter szerint annak, hogy ez kinek a provokációja, nincs jelentősége, nekik az a feladatuk, hogy a kárpátaljai magyarok mellett kiálljanak.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik