Az elszabaduló energiaárakért, az ennek következtében kialakuló inflációért az Orbán-kormány az Európai Uniót hibáztatja, pontosabban az Oroszországra kivetett gazdasági szankciókat, főként az energiahordozókra vonatkozó korlátozásokat. A „brüsszeli bürokraták” szankciós politikája ellen kardoskodó magyar kormányzat még a nemzeti konzultáció fegyverét is előveszi, hogy az emberek támogatásával felvértezve érvelhessen majd Brüsszelben.
A kormányközeli médiában előszeretettel hivatkoznak arra is, hogy különböző uniós országokban tiltakozások vannak a közösség Oroszország-politikája ellen, hogy az emberek az utcára vonulva követelik a szankciók visszavonását. Így történt ez azzal a brüsszeli tüntetéssel is (az erről szóló beszámolókat itt, és itt olvashatja), amelynek célja valójában nem a szankciók visszavonása, hanem az elszálló energia- és élelmiszerárak elleni kormányzati intézkedések kikövetelése volt.
Az Euronews is írt a tízezres brüsszeli tüntetésről, amelyet Belgium három legnagyobb szakszervezete hozott össze szeptember 21-én. A hírcsatorna riportja alapján a nagyszabású – a tervek szerint novemberben országos keretek között folytatódó – demonstráción résztvevő munkások azonban azt követelték, hogy a kormány azonnal lépjen fel a megélhetési válság kezeléséért.
A belga szakszervezeti tüntetések fő követelései a bérek újratárgyalásáról, az energiaszektor szigorúbb állami szabályozásáról és az energiavállalatok extraprofitjára kivetett adóról szóltak a Le Vif című belga lap beszámolója szerint.
Ettől függetlenül tény, hogy a háború kitörése óta több olyan megmozdulás is volt az Európai Unió tagállamaiban, melyeken kifejezetten a gazdasági szankciók ellen tiltakozva vonultak utcára az emberek.
Ilyen volt az a Prágában szeptember 3-án – egy nappal a Petr Fiala kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról szóló szavazás után – megrendezett, részben
amelyen a beszámolók szerint 70 ezren, a szervezők szerint 100 ezren vettek részt.
A Csehország az első helyen! jelszóval a Vencel téren megrendezett tüntetés követelései ezek voltak:
- a tavaly decemberben felálló jobboldali, Fiala vezette koalíciós kormány mondjon le,
- Csehország lépjen ki az Európai Unióból és a NATO-ból,
- ne küldjenek több fegyvert és másmilyen segítséget Ukrajnába,
- kezeljék és oldják meg a Csehországba érkező ukrán menekültekkel kapcsolatos panaszokat,
- Csehország legyen független,
- az új vezetés állapodjon meg Moszkvával a gázbehozatalról.
A kormány nem mondott le, sőt Fiala azt nyilatkozta a demonstrációról, hogy azt oroszbarát, szélsőséges nézeteket valló erők hívták össze, melyek Csehország érdekei ellen dolgoznak. A tüntetés mérete mindenesetre meglepte az ország vezetését, az indulatok mérséklése érdekében pedig a Fiala-kormány ársapkát vezetett be a lakossági felhasználású áramra.
A cseh államalapítás ünnepén szeptember 28-án azonban újabb tüntetést – pontosabban tüntetéseket – tartottak Prágában és az ország nagyvárosaiban. A Reuters a rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy a demonstráción pár tízezren lehettek, de a prágai tüntetésen elmondott beszédeket sok cseh településen közvetítették kivetítőkön, kisebb tüntetések kíséretében: a Szabadság Közvetlen Demokrácia Párt vezetője, a japán származású Tomio Okamura például a Csehország északi részén található Ostravában rendezett tüntetésen mondott beszédet.
A New York Times riportja szerint a második tüntetésen a cseh zászlók mellett egyesek vörös X-ekkel áthúzott EU-zászlókat, míg mások a Cseh Kommunista Párt lobogóit és a bevándorlásellenes SPD transzparenseit vitték magukkal. A politikai spektrum szélsőségeit felölelő furcsa keveredés élén a magát populista vezetőnek nevező Ladislav Vrabel áll.
A cseh kormány kötelessége, hogy biztosítsa polgárai biztonságát és gazdasági stabilitását. Kormányunk a háború és a gazdasági összeomlás szélére sodor minket
– idézte az amerikai lap Vrabelt. A szervezők egyébként azt ígérték, hogy a következő nagy nemzeti ünnep alkalmából, a cseh függetlenség napján – azaz október 28-án – újabb tüntetést szerveznek, illetve azt, hogy október 10-én felkeresik Csehország államfőjét, Milos Zemant, és megkérik, hogy menessze az öt párt koalíciójából összeállt kormányt, majd írjon ki új választást.
Németországban is volt megmozdulás a szankciós politika ellen, igaz ennek mérete nem minősíthető jelentősként. Szeptember 25-én vasárnap például a Balti-tenger partján található Lubmin nevű kistelepülésen tartottak szankcióellenes tüntetést az Északi Áramlat 2 Európába érkező vezetékeinél, melyen az észak-németországi közszolgálati televízió, az NDR honlapja szerint 3500 fő vett részt.
Lipcsében minden hétfőn a Baloldali Párt (Die Linke) szervez tüntetéseket. A párt korábbi vezetője, Sahra Wagenknecht azzal vádolta a német kormányt, hogy „példátlan gazdasági háborút indított” az ország legfontosabb energiaszolgáltatója, a Gazprom ellen.
Szeptember utolsó hétfőjén Türingia tartomány különböző városaiban jelentősebb számú, körülbelül 24 ezer demonstráló vonult utcára a Tagesschau beszámolója alapján.
Szász-Anhalt tartományban 13 ezren tüntettek 30 különböző városban. Az itteni demonstrációk mögött azonban már megjelent a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt is – amelynek képviselői már többször is hangot adtak annak, hogy ellenzik az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat. Magdeburgban például, ahol a rendőrség adatai szerint mintegy 3000 tüntető gyűlt össze két helyszínen – két AfD-s politikus, Ronny Kumpf és Jan Moldenhauer is a szankciók megszüntetését sürgette beszédében.
Az AfD vezetője, Tino Chrupalla pedig a a nyár végén az azóta beinduló hétfői tüntetések mellett még azt is megígérte, hogy október 8-án Berlinben tartanak tüntetést.
A német sajtóban és a New York Times cseh és német szankcióellenes tüntetések témáját körüljáró cikkeiben megszólaló szakértők attól tartanak, hogy
míg a szociáldemokrata Olaf Scholz vezette kormánykoalíció népszerűsége leáldozóban van, és a közhangulat is egyre kevésbe szankciópárti.
Simone Tagliapietra, a Bruegel európai kutatócsoport energiaügyi szakértője például azt nyilatkozta az amerikai lapnak, hogy ha a legrosszabb forgatókönyv következik be, akkor egyes országok vezetői a szavazók egyre nagyon elégedetlenségével szembesülhetnek, ami populista válaszlépésekhez vezethet, ez pedig tovább szíthatja az európai államok közötti rivalizálást. „Egyfajta háborús mozgósításra van szükség. Nem egészen olyanra, mint Churchill idején – de valami hasonlóra. A vezetésnek el kell mondania az embereknek: Nézzék, ez egy háború. Oroszország gazdasági háborút indított ellenünk” – vetette fel.
