Hivatalosan még nem közöltek semmit Kanada történetének legsúlyosabb bűncselekmény-sorozatának motivációiról, a helyi indián közösség tagjai azonban már előálltak a magyarázattal.
A tizenegy halálos áldozatot követelő késelések – amelyről a 24.hu is beszámolt – az ország középső részén, Saskatchewan tartományban történtek, sajtóhírek szerint tizenhárom különböző helyszínen, a James Smith Cree Nation nevű, kanadai őslakosokból álló önkormányzat rezervátumában és a térségben található, nagyjából kétszáz lakosú Weldon községben (a gyilkosságokról lásd keretes írásunkat a cikk végén).
A helyiek szerint a támadás az illegális kábítószer-használat elharapódzására vezethető vissza. A droghasználattal kapcsolatos problémák olyannyira jelen vannak a kanadai őslakos közösségekben, hogy 2017-ben hét közösség hirdetett veszélyhelyzetet és fordult segítségért a kanadai kormányhoz a drogproblémák fenyegető következményei miatt.
A manitobai Dakota Ojibway Törzsi Tanács akkori nyilatkozata szerint az opioidoktól, cracktől és metamfetamintól való függőség felelős a bűnözés, az öngyilkosság és egészségügyi problémák mind szélesebb körű terjedéséért. A probléma súlyát jelzi, hogy közlésük szerint
„A bizonytalanság továbbra is mérhetetlen stresszt és pánikot okoz családjainkban, barátainkban, és a szomszédainkban. Elég sok mindenen mentünk keresztül, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy további veszteségek nélkül vessünk véget ennek a tragédiának. Valaki tud odakint valamit. Ha ön az, kérem, hívja a 911-et és a Kanadai Királyi Lovasrendőrséget” – írta a kanadai indiánok érdekképviseletét ellátó Szuverén Őslakos Nemzetek Szövetsége (FSIN) közleményében.
A helyeztet még ijesztőbbé teszi, hogy hétfőn 200 kilométerre a késelések helyszínétől egy másik indián közösség, a Witchekan Lake First Nation területén lövöldözést jelentettek. A Saskatoon Star Phoenix című helyi lap szerint a lövöldözés gyanúsítottjait már azonosították is egy 22 és egy 33 éves férfi személyében.
A James Smith Cree Nation egy kanadai indiánokból álló önkormányzati közösség, amely a közép-kanadai Saskatchewan tartományban Prince Alberttől keletre található 58 kilométerre. Az őslakos csoport rezervátumát eredetileg Fort a la Corne néven ismerték, és Kanada története során több őslakos nép lakóhelyévé vált. A rezervátum jelenlegi lakossága 3412 fő, de 1892-en szorosan kapcsolódnak a közösséghez. A rezervátumban jelenleg három különböző őslakos csoport él.
A csoport az első vezetőjéről, James Smithről kapta a nevét, aki 1876-ban aláírta a közösség létrehozását lehetővé tevő okmányt Fort Carltonban. A lakosság akkoriban 134 főből állt, ami 32 családot foglalt magába. Maga a rezervátum tizenötezer hektáron terül el, az őslakosok beszélt nyelve a krí indián nyelv. A James Smith Cree Nation földjei a Saskatchewan folyó déli és északi partján találhatók, a déli oldalon termékeny földterületek találhatók a gazdálkodáshoz, a folyó északi oldalán pedig a vadászat, halászat, csapdázás és gyűjtögetés céljára szolgáló erdőterületek találhatók.
A Fort-a-la-Corne néven ismert terület az idők során Kanada nyugati régióinak kapujává vált. A területet a korai időkben a Hudson Bay Company, és a Northwest Trading Co. gyarmati kereskedőcégek kaparintották meg, mivel mind a francia, mind a brit kereskedők igyekeztek hasznot hajtani a jövedelmező prémkereskedelemből. Ezzel együtt elkerülhetetlenné vált a területen az európaiak letelepedése, akik tanyákat építettek, és infrastrukturális fejlesztésekkel alakították saját igényekhez az őslakosok által lakott területet.