Nagyvilág

Választásokba rángatják Bulgáriát a marakodó pártok

Kenzo TRIBOUILLARD / AFP
Kenzo TRIBOUILLARD / AFP
Hiába folytak koalíciós tárgyalások, a vége egy októberi előrehozott választás lesz, aminek valószínűleg Moszkva örül a legjobban.

A Kiril Petkov bolgár miniszterelnök kormányának bukását követő harmadik és egyben utolsó koalíciós próbálkozás is kudarcot vallott a három legnagyobb parlamenti párt között, így ősszel ismét előrehozott választásokat fognak tartanak Bulgáriában – írja az MTI. Georgi Szvilenszki, a bolgár szocialisták frakcióvezetője szerdán újságíróknak elmondta, nem sikerült működőképes koalíciót tető alá hozni, mert az előterjesztett kormányprogram nem kapta meg a kellő támogatást a parlamentben. Hozzátette:

Ebben a helyzetben holnap visszaadjuk a kormányalakítási megbízást az államfőnek.

Rumen Radev államfő tíz napja adott kormányalakítási megbízást a korábbi kabinetben részt vevő szocialistáknak. Az alkotmányos rend szerint az elnöknek most fel kell oszlatnia a törvényhozást, és előrehozott választást kell kitűznie, ami feltehetően októberben lesz. 2021 áprilisa óta ez lesz a negyedik parlamenti választás.

A bolgár parlament június 22-én vonta meg a bizalmat a tavaly decemberben hivatalba lépett, nyugatbarát Petkov koalíciós kormányától. Néhány nappal később Petkov – már ügyvezetőként – kiutasított 70 orosz diplomatát és nagykövetségi dolgozót, akik szerinte megsértették a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményt. A lépéssel tovább rontotta a hagyományosan szoros kapcsolatokat ápoló Moszkva és Szófia viszonyát.

Az ukrajnai orosz megszállást hevesen bíráló Petkov azt állította, hogy Moszkva buktatta meg a kormányát, méghozzá „hibrid háborús” eszközökkel. Áprilisban Oroszország leállította a gázszállítást Bulgáriának arra hivatkozva, hogy a bolgár fél nem fizetett rubelben. Egyik utolsó intézkedéseként Petkov szerdán az amerikai Westinghouse vállalat szakértőivel egyeztetett nukleáris fűtőanyag beszerzéséről az ország két atomreaktora számára. Így érvelt az ukrajnai konfliktust is említve:

Aggódom amiatt, ami Európában zajlik, becslésem szerint a háború még öt évig fog tartani, ezért remélem, hogy sikerül sokat előre lépnünk az energiaellátás diverzifikációjában.

Elemzők arra számítanak, hogy az újabb parlamenti választás eredményeképpen sem alakul ki egyértelmű, kormányképes többség, tovább mélyítve a belpolitikai válságot. Mindemellett a nacionalista és az oroszbarát erők megerősödését vetítik előre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik