A demokratikus rend megdöntésére készült Németországban egy szélsőjobboldali csoport, amelyre fegyvervásárlás közben csaptak le a hatóságok – jelentette csütörtökön a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság.
A koblenzi ügyészség tizenkét férfi és nő ellen folytat nyomozást, akik a gyanú szerint súlyos, az államot veszélyeztető erőszakos cselekményt és más bűncselekményeket terveztek. Az ügyészség és a Rajna-vidék-Pfalz tartományi bűnügyi hivatal (LKA) csütörtöki közös közleménye szerint a csoport a többi között azt tervezte, hogy transzformátorállomások és távvezetékek elleni robbantásos merényletekkel tartós és országos áramkimaradást okoz. Ettől azt remélték, hogy polgárháborús állapotok alakulnak ki, ami megnyitja az utat a demokratikus rend megdöntéséhez, a hatalom átvételéhez.
A magát Egyesült hazafiaknak (Vereinte Patrioten) nevező csoport vezető közéleti személyiségek elrablására is készült. Az ügyészség és az LKA közleményben példaként Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi minisztert, a koronavírus-járvány elleni védekezés legismertebb vezetőjét említették.
Az SWR Report Mainz című politikai magazinműsora szerkesztőségének értesülése szerint az Aktív hazafiak (Aktive Patrioten) nevet is használó csoport tervei az utóbbi napokban konkretizálódtak. A Telegram azonnali üzenetküldő szolgáltatás révén szerveződő szélsőjobboldaliak több tízezer euróért fegyvereket, aknákat és katonai védőfelszereléseket akartak vásárolni. Az arzenál első darabjait – két Kalasnyikov gépkarabélyt és öt pisztolyt – szerdán vették volna át a Neustadt an der Weinstrasse nevű kisvárosban.
Azonban a fegyverüzlet az ellenük 2021 októbere óta nyomozó hatóságok csapdája volt. Az átvétel lebonyolítására kijelölt csoporttagot a helyszínen őrizetbe vették. A hatóságok ezzel egy időben nagyszabású razziát indítottak, adataik szerint kilenc tartományban, húsz helyszínen tartottak házkutatást. A műveletben 270 rendőr vett részt, közreműködtek terrorelhárító alakulatok is. Még négy embert vettek őrizetbe, valamennyien német állampolgárok. Lefoglaltak továbbá mobiltelefonokat, adathordozókat, és számos írásos dokumentumot is, amelyek az államcsíny terveit részletezik. Találtak hamisított koronavírus-teszteket és hamis oltási igazolványokat is.
Karl Lauterbach az elrablásáról szóló tervekre reagálva egy csütörtöki nyilatkozatában kiemelte, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. A szociáldemokrata (SPD) politikus hozzátette: egyes vírustagadók valójában nem is az oltás vagy a járványlassító korlátozások ellen harcolnak, hanem Németország demokratikus berendezkedése ellen.
(MTI)