A következő élő közvetítés része Ukrajna kész a NATO-mentes jövőről tárgyalni, Zelenszkij közben megtorlást ígér

Izraeli-német tárgyalások a moszkvai tárgyalások után

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szombat este, moszkvai látogatását követően a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése tartalmáról tájékoztatta Olaf Scholz német kancellárt Berlinben – írja az MTI. A kilencvenperces beszélgetés központjában a kormányfő Putyin elnökkel szombaton folytatott moszkvai egyeztetésének eredményei álltak – közölte vasárnapra virradóra Steffen Hebestreit német kormányszóvivő.

Elmondta: Bennett és Scholz tartani fogják a kapcsolatot az ügyben. A közlés szerint a két politikus „minden erővel azon lesz”, hogy „a lehető leghamarabb véget érjen az ukrajnai háború”.

Bennett a Putyinnal folytatott háromórás tárgyalása után azonnal Berlinbe repült. Szerdán Scholz Jeruzsálemben járt kancellári beiktatása utáni első hivatalos izraeli látogatásán.
Bennett és Putyin Moszkvában megbeszélte az Ukrajnában zajló háború kérdéseit, benne az izraeliek és a zsidó közösségek nehézségeit az izraeli sajtó szerint. Az izraeli kormányfő a tárgyalások tartalmáról telefonon értesítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki korábban többször is személyes közvetítésre kérte fel őt Oroszországgal.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik