Nagyvilág

Trump akár kegyelmet is adna a Capitolium ostromlóinak, ha újra megválasztják

Az egykori elnök arra kérte a támogatóit, hogy szervezzenek tüntetéseket, ha a hatóságok fellépnek vele szemben.

Több tízezer ember előtt tartott beszédet Donald Trump egykori amerikai elnök szombaton Texasban, aminek alkalmával sosem látott mértékben állt ki a Capitolium ostroma miatt elítélt támogatói mellett.

Az eseményről a New York Times számolt be, tudósításuk szerint Trump kijelentette, ha újra elindulna az ország elnöki székéért, és nyerne, még az is elképzelhető, hogy elnöki kegyelemben részesítene személyeket, akiket a Capitolium megtámadásával összefüggésben tartóztattak le.

Trump szerint mindezt az indokolja, hogy ezek az emberek tisztességes elbánást érdemelnek, és ha ennek az ára a kegyelem, akkor

kegyelmet adunk nekik, mert most igazságtalanul bánnak velük.

A tavaly januári ostrom következményeként eddig 700 embert tartóztattak le, közülük sokan azzal védekeztek, hogy Trump parancsát teljesítették.

Az egykori elnök a kegyelmi kérdés mellett egy másik témát is érintett a rendezvényen: felhívata híveit, hogy szervezzenek tüntetéseket New Yorkban és Atlantában, ha az ezekben a városokban dolgozó ügyészek fellépnek ellene.

Ha ezek az ördögi, rasszista ügyészek bármi rosszat vagy korruptat tesznek, a valaha volt legnagyobb tiltakozást hozzuk el az országba

– mondta Trump aki ellen valóban nyomoznak a hatóságok a két említett helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik