Nagyvilág

Autóba szorult egy bölény feje egy kanadai szafariparkban – videó

Rémisztő videót készített a kanadai Quebec tartományban található Parc Oméga szafari park egyik látogatója. Az egyik előttük haladó autóba ugyanis beszorult a parkban élő egyik, majdnem ötszáz kilogrammos bölény – jelentette a CTV kanadai televízió híradója.

A felvételt készítő Leonardo Heizer az adónak elmondta, családjával csak azért utazta Ottawából a parkba, hogy életükben először lássanak egy bölényt, de „sokkolta”, amit láttak.

Valaki lehúzta az ablakot és a bölény bedugta a fejét. Attól tartottam, hogy valaki meg fog sérülni.

A park közlése szerint a bölény végül tíz percig tartó küzdelem után sikeresen kiszabadította magát, anélkül, hogy az autóban bárki is megsérült volna. A park egyik munkatársa a CTV-nek elmondta, hogy az állat sem sérült meg.

Az autóban viszont Heizer elmondása szerint jelentős károk keletkeztek: betört a szélvédő, és a jármű A-oszlopa is sérült. A CTV felvételein azt is látni, hogy a bölény nagy károkat okozott az autó jobb első ajtajában is.

A park közlése szerint pontosan az ilyen helyzetek elkerülésére hozták azt a szabályt, hogy a park területén nem szabad lehúzni az autók ablakát. Azt még nem döntötték el, hogy a szabálysértő sofőr kap-e bármilyen büntetést.

Kapcsolódó
Tigris támadt két nőre egy szafari parkban, miután kiszálltak az autóból - videó
Az egyik nő a helyszínen meghalt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett a kínai vadasparkban.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.