Vasárnap választást tartanak Németországban, és ez több szempontból is szokatlan lesz. Elsősorban azért, mert 16 év után először nem indul a kancellári posztért Angela Merkel, másrészt az előzetes felmérések szerint még csak nem is a pártja a legesélyesebb a győzelemre, sőt, a CDU akár egy történelmi vereségbe is beleszaladhat.
Vagyis komoly változások várhatóak mind a német, mind az európai politikában, hiszen az elmúlt másfél évtizedben az EU-nak nem volt másik olyan politikusa, aki annyira meghatározta volna a brüsszeli politikát, mint Merkel, legyen szó a 2008-as gazdasági vagy a 2015-ös menekültválságról.
Hogy mihez kezd a választás után? Szeret krumplilevest főzni és szilvás lepényt sütni, ezekre biztos sort kerít, de alapvetően rejtély még saját magának is, ideje sem volt ezen gondolkodni az elmúlt 15 évben, nyilatkozta. Bár a jelenlegi helyzet azt mutatja, egyelőre nem is lesz módja ezen morfondírozni, mivel pár hónapig ügyvivő kancellár marad, hiszen a koalíciós tárgyalások eltarthatnak egy ideig. Általában 5–6 hetet vesz igénybe Németországban, míg megalakul egy új kormány, de legutóbb 5 és fél hónap után egyeztek csak meg a felek. Ha tippelni kell, az átlagos időt ezúttal is túllépik majd a koalíciós tárgyalások, de erről pontosabbat csak vasárnap éjjel, hétfőn reggel lehet mondani.
Nem túl meggyőző jelöltek szállnak harcba
Mindenesetre van még egy feladata Merkelnek – pedig úgy tűnt, korábbi támogatottja bukása után nem akar részt venni a kampányban –, ha nem is túl nagy meggyőződéssel, de kisegíti a pártját és annak kancellárjelöltjét, Armin Laschetet: járja az országot az egyébként Észak-Rajna-Vesztfáliát vezető miniszterelnökkel, pártelnökkel.
Ő az egyetlen, aki képes megcsinálni (…) Gondoskodni fog arról, hogy vagyonunk megmaradjon
– próbálta győzködni Laschet erényeiről az esőben a megjelenteket a közös kampányrendezvényükön, Stralsundban, a kancellár választókörzetében, ahol az elmúlt 30 évben mindig bizalmat szavaztak neki.
A kancellár, ha a győzelemhez nem is, de a veszteségek minimalizálásához hozzásegítheti Laschetet. A kampány kezdetén három jelölt, illetve három párt látszott esélyesnek. Közülük
- az első a CDU és testvérpártja, a bajor CSU közös jelöltje, Laschet eleve rossz választásnak tűnt;
- a második a Zöldek csúcsjelöltje, Annalena Baerbock az elején még jónak tűnt, ám a kampányban teljesen összeomlott;
- a harmadik a szociáldemokrata SPD kancellárjelöltje, az egyébként a jelenlegi koalíciós kormány pénzügyminisztereként és Merkel helyetteseként tevékenykedő Olaf Scholz eleinte esélytelennek tűnt, aztán jelenleg leginkább neki áll a zászló.
A CDU saját magát szerényen „született kormánypártnak” nevezi, ami annyiban igaz, hogy a II. világháborút követő német történelemben valóban messze a legtovább ők voltak kormányon, ők adták a legtöbb kancellárt. A felmérések is azt mutatták a most befejeződő ciklusban szinte az utolsó pillanatig, hogy tulajdonképpen bárkit indíthatnának. Már abból a szempontból, hogy utoljára húsz éve volt arra példa, hogy ne a CDU legyen a legnépszerűbb párt, legfeljebb beérni sikerült őket, tartósan megelőzni nem.
Ebben a környezetben lett előbb nyögvenyelősen pártelnök, majd szintén nyögvenyelősen kancellárjelölt Laschet. Míg előbbinél egyik jelölt sem volt átütő támogatottságú, mégis Laschet futott be, a kancellárjelöltséget már úgy szerezte meg, hogy kihívója, a CSU-s miniszterelnök, Markus Söder a teljes népességben, a szavazóbázisukon és a párton belül is jóval kedveltebb, a pártelit mégis Laschet mellett tette le a voksát.
Vélhetően rossz döntést hoztak, mert az új pártelnök hivatalba lépése óta komoly lejtmenetben van a CDU támogatottsága, az elmúlt hetekben történelmi mélységekben mérték a kereszténydemokratákat. A 20 év első komolyabb előzését is akkor sikerült összehoznia a Zöldeknek, mikor – szinte Laschettel egy időpontban – ők Baerbockot jelölték kancellárnak. Abból még valahogy felállt a nagyobbik kormánypárt, hogy aztán a tragikus nyári árvizek után, amik leginkább épp Laschet tartományát érték, újra lejtmenetbe kerüljenek, főként a konzervatívok kancellárjelöltjének nem megfelelő reakciói miatt. Ahelyett, hogy megmutatta volna a vezetői képességeit, a gyász pillanataiban elnevette el magát, az meg már korábban kiderült, hogy a németek által jelenleg egyik legfontosabb témának tartott klímaváltozás elleni harcban nem ő a legelszántabb harcos. A Spiegel látványos címlappal mutatta be a népszerűségvesztését.
https://twitter.com/derspiegel/status/1436286552934600715
A Zöldeknél az elmúlt négy évben minden csodásan alakult, magukhoz képest sikeres tartományi választásokon vannak túl, és szövetségi szinten lassan három éve annak, hogy a szociáldemokratákat beelőzve a német politika második legerősebb pártjának tekintették őket, pedig a ciklust a legkisebb bundestagi frakcióval kezdték. A kancellárjelölés is álomszerű volt, meglepetésre a társelnökök közül a kormányzati tapasztalatokkal nem rendelkező Annalena Baerbockot jelölték, egy szimpatikus fiatal nőt. Ekkor beelőzték a CDU-t is, és úgy tűnt, még a végén ők adják a kancellárt, nem csak egy, a konzervatívokkal közös koalíció kisebbik partnerei lehetnek. Aztán Baerbock jelöltsége teljesen összeomlott különböző problémák – így be nem jelentett többletjövedelem és a könyvében talált plagizált szövegrészek – miatt. Nem bírta jól a nyomást, nem tudta rendesen kommunikálni az ellene indított támadásokat. Olyannyira meggyengült(ek), hogy most csütörtökön azért is rendeztek hétpárti – a három kispárt: a szélsőjobbos AfD, a szélsőbalos Linke és a liberális FDP, valamint valamiért a bajor CSU vezetőjével – tévévitát, azért bővítették ki az addigi három esélyes párt jelöltjének vitáit, a „Trielleket”, mert a Zöldek támogatottsága annyira megcsappant, hogy minimálisra csökkentek a párt esélyei a vasárnapi voksoláson.
Az elmúlt napokban egy picit mintha mérséklődne a szociáldemokraták támogatottsága, és a CDU/CSU-é ugyanennyivel nőne, mindenesetre szeptember eleje óta beállni látszik ez a leginkább háromszázalékosnak látszó különbség. Ez egy – látszólag – SPD felé lejtő statisztikai döntetlen (hogy miért is csak látszólag, arról majd később). Az SPD alig változott az elmúlt években, pont az is volt a legnagyobb probléma a pártban, hogy teljesen tanácstalannak tűntek, mitől lehetnének karakteresebbek, mi lehetne a saját témájuk. Merkel kormányzásába, illetve a kisebbik kormánypárti létükbe teljesen beleszürkültek, sok minden mellett azért is, mert Merkel politikája több szempontból centrumpolitizálás, vagyis magához húzott alapvetően zöld (például az atomreaktorok leállítása) és szocdem (például minimálbér bevezetése, azonos nemű párok házassága) témákat.
Scholz az SPD válságába nem akart beleszólni – egyébként sem vezetője pártjának –, egyszerűen azzal állt elő, hogy ő kipróbált szövetségi politikus, mint miniszter és kancellárhelyettes; mérsékelt, kompetens, aki tudja, hogy kell viselkedni – szemben Laschettel. Egy „teflonjelölt”, akárcsak a jelenlegi kancellár, akit hiába próbálnak bemocskolni, lecsúszik róla. Nagy erénye volt a kampányban, hogy ellenfeleivel szemben nem találtak rajta fogást, noha több gazdasági botrány is történt minisztersége alatt, például a többmilliárd eurós WireCard-csalással kapcsolatban is szóba hozták a nevét. Ezzel szemben viszont – Merkel mellett – Scholz lett a járvány miatt bajba kerültek támogatója, illetve az idei árvíz károsultjait megsegítő állam arca.
Mint látható, mindenki Merkel utódja akar lenni, nem csak a pozíciójában, hanem azokat az elemeket próbálják hangsúlyozni magukon, ami leginkább merkeli. Talán épp ez a legnagyobb hibája Laschetnek, ugyanis valamiért a fejébe vette, hogy neki meg kell különböztetnie magát. Pedig nem olyan nagy formátumú politikus, hogy ezt feltétlen elvárta volna tőle bárki is. Laschet nem egy megnyerő személyiség, ebben a kampányban egyáltalán nem tűnik annak.
A nyolc éve miniszter, négy éve alkancellár Scholz viszont remekül bazírozott arra, hogy a németek élvezik az elmúlt 15 év gazdasági eredményeit, aki pedig közülük nincs olyan helyzetben, azoknak az állam segít. A Politbarometer csütörtökön közzétett eredményei szerint
Mi várható vasárnap este?
Senki sem tudja, lehetetlen megjósolni. Ahogy már említettük, látszólag az SPD-nek lejt most a pálya, ők vezetik a versenyt, ők lehetnek a választás győztesei. De ezt még számos tényező befolyásolhatja.
Egyrészt egy csütörtökön este közzétett felmérés szerint a választók 35 százaléka még mindig nem biztos abban, kire adja le a voksát, annak ellenére, hogy a pandémiás helyzet miatt a szokásosnál jóval többen éltek a levélszavazás 1957-ben bevezetett intézményével. A CDU/CSU pedig hagyományosan jól hajrázik a választások előtt. Ezt mutatják az elmúlt napok friss felmérései is, mintha közelebb kerültek volna a szociáldemokratákhoz. Ezen kívül a CDU-nak minden másik pártnál komolyabb szavazóbázisa van, ebben is bízhatnak még, nem véletlen, hogy az utolsó pillanatban Merkel két helyszínre látogat el Laschettel: Bajorországba, Münchenbe, ahol a korábbi – és nem nagyon titkoltan, jelenlegi – CDU/CSU-s kihívó, Söder van hatalmon, illetve Aachenbe, Laschet tartományának egyik legnagyobb városába. Egyben a két legnépesebb német államba.
Ha ezektől el is tekintünk, a jelenlegi felmérések olyan szoros helyzetet mutatnak, hogy kevés dolgot engednek jósolni. Kétpárti koalícióról, ahogy ez eddig volt, vélhetően nem beszélhetünk majd, hiába tűnt sokáig a legvalószínűbbnek egy CDU-Zöldek közös kormányzás, és hiába szeretnék most sokan ezt a szocdemeknél és a zöldeknél, e két pártnak sem lesz meg a többsége.
A CDU folyamatosan azzal riogat, hogy ellenfeleik a szélsőbalosnak tekintett, NATO-ellenes és Moszkvával újragondolt kapcsolatot kialakítani kívánó Linkét veszik be harmadiknak. Ha úgy adódik, tényleg tesznek majd efelé lépéseket, de hogy ezt sikerülne-e összehozni, az kétséges, a Zöldek polgári vonala és az SPD centristább, piacpártibb része is ódzkodna ettől. A felmérések szerint egyébként e három párt szavazataránya sem érné el a többséghez szükséges 50 százalékot, de a Forsa közvélemény-kutató szerint a mandátumok kiosztásánál – mivel az ötszázalékos bejutási küszöböt el nem érő pártok szavazatai „elvesznek” –, meglenne a többségük. Már ha a Linke valóban bejut a Bundestagba, 6–7 százalékra mérik őket, a végeredmény még lehet számukra elkeserítő.
A három nagyobb pártot a két, tíz százalék körüli párt követi: a szélsőjobbos-populista AfD, de mivel szélsőjobbos, így az együttműködést minden bundestagi párt kizárja velük. A másik a nyolc éve a Bundestagba be se kerülő, liberális FDP, akik viszont történetük egyik legjobb eredményét érhetik el, és nagyon sok minden múlhat rajtuk. Szüksége lehet rájuk az SPD-nek és a CDU-nak is, akármelyik is szerezze meg az elsőséget, pedig senki nincs oda értük túlzottan.
A legnagyobb esély éppen arra van, hogy az FDP-n múlik, ki alakíthat kormányt: az SPD, a Zöldek és ők; vagy a CDU, a Zöldek és ők. Vagy annyira nem lehet velük tárgyalni, hogy dacára mindennek, amit a CDU és az SPD is mond a közös kormányzásról – vagyis, hogy elegük van a közösködésből, belefáradtak –, mégis a három legtöbb szavazatot kapó párt alakít hármas koalíciót. A CDU-nál kizárt, hogy a szélsőballal, tehát a Linkével bármilyen közös konstellációba beleegyezne.
Vagy újabb nagykoalíció elé nézünk? Számtanilag akár meg is szerezhetik a mandátumok többségét.
A közvélemény-kutatások arra jutottak, hogy a legnagyobb esélye a választók szemében egy SPD-Zöldek-FDP-koalíciónak van, ez a leginkább kívánt is, míg a liberálisok helyett egy Linkével közös szocdem-zöld társulás a legkevésbé kívánt.
Minderről hétfőn azért már valamivel többet fogunk tudni. A vasárnapi fejleményekről a németek sem mernek jósolni. Pár napja a megkérdezettek 17 százaléka mondta, világos, hogy ki nyer, 82 százaléka pedig ennek ellenkezőjét. Az előző választáskor, 2017-ben a választás előtt ugyanekkor 61–39 volt ez az arány.
