Nagyvilág

Litvánia határkerítést épít

PETRAS MALUKAS / AFP
PETRAS MALUKAS / AFP

Az illegális határátlépések megsokasodása miatt a litván parlament szerdára virradóra megszavazta a határkerítés megépítését a Fehéroroszországgal közös határszakaszon.

A balti állam törvényhozásának tájékoztatása szerint az intézkedés a migráció okozta vészhelyzet orvoslását szolgálja.

Az összesen 550 kilométer hosszú szögesdrótkerítés felhúzásának munkálatai már bő egy hónapja megkezdődtek.

Minél előbb erőssé és megbízhatóvá kell tenni a Fehéroroszországgal közös határt

– húzta alá Agne Bilotaite belügyminiszter, akit a BNS balti hírügynökség idézett. A határvédelmi intézkedés költségei becslések szerint mintegy 150 millió euróra (53 milliárd forint) rúgnak majd.

A litván határvédelem korábbi közlése szerint a kerítés néhány hónap alatt elkészülhet.

A balti ország határőrsége szerint csak az utóbbi egy napban mintegy hetven embert fordítottak vissza a határon, és hármat őrizetbe vettek. Az év eleje óta a litván hatóságok hozzávetőleg 4100 illegális határátlépőt tartóztattak fel a fehérorosz határon.

Litvánia és az EU is azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé, válaszul a rezsimje elleni nyugati büntetőintézkedésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik