PETRAS MALUKAS / AFP
Nagyvilág

300 euróval ösztökéli hazatérésre a migránsokat Litvánia

Lukasenka zsarol.

A fehérorosz határon át illegálisan Litvániába érkezett ázsiai és afrikai migránsok bő százezer forintnak megfelelő 300 euró „motivációs pénzt” kapnak a litván hatóságoktól, amennyiben hajlandóak hazatérni országaikba. Erről a litván belügyminisztérium illetékese nyilatkozott.

A pénzt a reptétren adják át egyszeri segélyként az illegális határátlépőknek, akik egyetlen ízben élhetnek ezzel a lehetőséggel.

A Vilnius által ajánlott összeg lényegesen kevesebb, mint amit a migránsok az embercsempészeknek fizetnek – sajtójelentések szerint egy ilyen utazás ára a száz euró százszorosát, vagyis tízezer eurót is elérhet.

Az év eleje óta a litván hatóságok négyezer illegális határátlépőt tartóztattak fel a fehérorosz-litván határon, ami ötvenszer több, mint a 2020-as egész évi adat.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök május végén figyelmeztetett, hogy országa addig feltartóztatta az illegális bevándorlókat, ám miután a Nyugat nyomás alá helyezte Lukasenka diktatúráját a demokráciaproblémák miatt, az államfő lazított a határőrizeten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.