Nagyvilág

Meghalt a dán Mohamed-karikatúrák rajzolója, Kurt Westergaard

Odd ANDERSEN and - / AFP
Odd ANDERSEN and - / AFP
Brutális dánellenes tüntetések kísérték másfél évtizede a rajzokat, amik miatt szembekerültek a szólásszabadság hívei és a vallásuk szentségét féltők.

86 évesen elhunyt Kurt Westergaard dán karikaturista, aki az iszlám által tisztelt Mohamed prófétáról készült rajzai miatt konstans fenyegetésben élt – írja a France24 a dán médiára hivatkozva. A művész halálát hosszan tartó betegsége okozta, családja szerint álmában halt meg.

Mint említettük, a dán grafikus hírhedt Mohamed-karikatúráival került a világ címlapjaira. Pontosabban a 12 darab rajz által a világ muszlim közösségeiben kiváltott düh miatt, amik a konzervatív Jyllands-Posten dán lapban jelentek meg. Itt dolgozott Westergaard illusztrátorként az 1980-as évek óta.

A karikatúrákra semmilyen ingerült reakció nem érkezett két hétig, majd Koppenhágában egy tüntetést szervezett ellene a helyi muzulmán közösség, majd muszlim országok nagykövetei is tiltakoztak a publikálás ellen. 2006 februárjára az egész világra kiterjedtek a gyakran erőszakos, sokszor dánellenes tüntetések a muszlim közösségekben.

2012-ben a Mohamedet szintén kifigurázó francia Charlie Hebdo szatirikus magazin is leközölte a rajzokat, a szerkesztőség 12 tagja halt meg 3 évvel később, 2015-ben, amikor iszlamista szélsőségesek rajtaütöttek a szerkesztőségen. Maga Westergaard is állandó rendőri védelem alatt élt egy titkos címen 2006 után. Ez szükséges is volt, 2010-ben például egy késsel felszerelkezett, szomáli származású férfit fogtak el Westergaard háza előtt. A férfi meg akarta ölni a karikaturistát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik