Nagyvilág

Vizsgált indult az osztrák kancellár ellen hamis tanúzás miatt

MTI/EPA/Christian Bruna
MTI/EPA/Christian Bruna

Vizsgálatot indított az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség Sebastian Kurz kancellár ellen, amiért állítólag hamis tanúvallomást tett az Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt. Ezt a kancellár maga jelentette be szerdán, ugyanakkor azt mondta, elképzelhetetlennek tartja elmarasztalását, és mindig ügyelt arra, hogy az igazsághoz hűen válaszoljon a bizottság kérdéseire.

Az Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt hatásaira próbál fényt deríteni Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idejéből.

Az ügyészség egyik szóvivője megerősítette, hogy vizsgálat folyik a kancellárral és kabinetfőnökével, Bernhard Bonellivel szemben. Az illetékes elmondása szerint több feljelentés érkezett hozzájuk, a többi között a Liberális Fórumtól. Az ellenzéki párt által beterjesztett panasz szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna a kancellár bizalmasának számító Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. A NEOS azt állítja, hogy az ügyészségnek rendelkezésre állnak azok a csevegési naplók, amelyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Egyes – Kurztól, Schmidtől és Gernot Blümel pénzügyminisztertől származó – üzenetek korábban kiszivárogtak az osztrák sajtóban, az üzenetváltás azt a benyomást kelti, hogy a Kurz által vezetett Osztrák Néppártban (ÖVP) már néhány hónappal a független ÖBAG felügyelőbizottság 2019. márciusi személyi döntését megelőzően biztosak voltak Schmid jövendőbeli szerepét illetően.

Pamela Rendi-Wagner, az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt elnöke lemondásra szólította fel Kurzot, ha vádat emelnek ellene. Az ÖVP egykori koalíciós partnere, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt a kancellár azonnali lemondását követelte.

A vizsgálóbizottság egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, ami végül 2019-ben az akkori osztrák kormány bukásához vezetett. A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónappal az ausztriai parlamenti választás előtt. (MTI)

Kapcsolódó
Belebukott az osztrák alkancellár a rejtett kamerás felvételbe
Heinz-Christian Strache lemondott az alkancellári posztról és a pártelnökségről is, miután kiderült: Orbánéhoz hasonló médiakörnyezetet kért állítólagos orosz befektetőktől, és erről videó készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik